Fájjon a Kovács feje

2003. szeptember 18. csütörtök 22:41

 

Földcsuszamlás

 

A Szövetség szeptemberre átvette a vezetést

 

Amikor a nyár elején először mutatták ki a közvéleménykutatások a szocialisták térvesztését, Kovács László arra hivatkozott, hogy ez csak egy mérés, ráadásul a Gallup mindig a Fidesznek kedvezett. Amikor már minden cég hasonlót tapasztalt, Medgyessy azzal vigasztalta magát és híveit, hogy a helyzet a Fidesz kudarca, hiszen nem tudta növelni a táborát.

 

A Gallup legújabb (szeptemberi) mérése után nehéz lesz hatásos önáltató mondatokat kitalálni. Esetleg majd az hangzik el, hogy a mérés a csodálatos kampányfüzet megjelenése előtt készült. Ennek a füzetnek a nagyszerűségéről álljon itt egy idézet a Magyar Hírlapból: „ha nekem beköszön egy szerencsétlen aktivista a neotahó brosúrájával, gondolkodás nélkül lefejelem, ha másért nem, hát a közhigiéné növelése érdekében” (Para-Kovács Imre Kedves Magyarok - 2003. szeptember 18.)

 

Ha Paka-Kovács részéről ez nemcsak para-duma, azaz mellébeszélés, akkor aligha kell a Szövetség berkeiben kétségbeesni a szocialisták eme akciója miatt. Sőt, lehet, hogy a kis „hazugság-ellenes” füzetecske szerzői épp oly joggal számíthatnak a „Fideszért” kitüntetésre, mint annak idején Bauer Tamás.

 

Mindez azonban nem változtatja meg azt a véleményemet, hogy 2002-ben valami – ha nem is véglegesen de tartósan - elromlott. Mind az országgyűlési választásokon, mind az Európai Uniós népszavazás alkalmával felsültek a közvéleménykutatók, tehát jelenleg nem hiszek a közvéleménykutatásokban. Nem akarom azonban tagadni: könnyebb szívvel tudok nem hinni bennük, ha hatalmas előnyt mutatnak a Szövetség javára.

 

Azon sem tudok keseregni, hogy a szabad madarak szövetsége adatain nem látszik a személyi jövedelemadó körüli játszadozásuk érdemi hozadéka: nem voltak képesek felfelé mozdulni. Tegye tehát mindenki a polgári oldalon a dolgát, mintha mi sem történt volna. Győzni nem ezer fős közvéleménykutatásokon, hanem a szavazófülkékben szeretnék.

 

A mostani közvéleménykutatások zavarják csak a baloldalt, s segítség hozzá őket ahhoz, hogy eltakarítsák a régi nómenklatúrát a közéletből. Ha ezt megteszik, ki marad meg nekik.

 

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra