2003. szeptember 03. szerda 23:09

Emilben érkezett!

 

A Testvérek együttes és más keresztény zenekarok adnak koncertet a Petőfi Csarnokban

 

2003. szeptember 13.

Rohanunk. Elszaladunk egymás mellett. Talán egymás lábára is lépünk, de már arra is kevésnek érezzük magunkat, hogy azt mondjuk: Bocs! Mindennapi jeleneteink közé kerül ez a helyzet, és talán észre sem vesszük, hogy ugyanez történik a "nagy dolgaink" területén is. Sokszor olyan nehéz bocsánatot kérni valakitől, hiszen tudjuk, nekünk van igazunk. Mégis mennyire felemel Valaki, amikor minden igazságérzetünket másodrangú helyre téve ki tudjuk mondani a szeretet győzelmének szavát: Bocsáss meg! És mennyire nehéz alázatosnak lenni a megbocsátásban. Talán itt szoktuk a legtöbbször elrontani. Megelégszünk azzal, hogy tőlünk bocsánatot kérnek, és felsőbbrendűségünk, ártatlanságunk, igazunk vagy sértettségünk megóvásáért nem bocsátunk meg, vagy nem mutatjuk ki: Elfogadom a bocsánatkérésed, kezdjük újra tiszta lappal! Jézus példát ad mindnyájunk számára a kereszten: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!"

Nemrég egy barátom, akit már többször bántottam meg sajnos, azt mondta: "Hogyan higgyek neked, hiszen mindig, újra és újra csalatkozom benned? Látom, hogy nem akarsz rosszat, de a félelmeid és egyéni elképzeléseid miatt időszakonként bizalmatlan vagy felém, és közösen meghozandó döntéseinkből kifelejtesz engem. Hány pofont kell még elviselnem tőled? Hányszor ismétlődik meg ez közöttünk? Ígérd meg, hogy többet ilyen nem fordul elő közöttünk!"

Sajnos az ember folyamatosan küzd a félelmeivel, és el tudom képzelni, hogy az emberek jelentős hányada nem akar rosszat a szomszédjának, mindössze nem bízik eléggé. Mi ilyenkor a megoldás? El kellene szakítani baráti szálakat? Nem. Gimnáziumi osztályfőnököm azt mondta a barátságról: "Van egy igazi jó barátom, de még nem volt olyan év, hogy ne kaptunk volna össze. Viszont minden egyes alkalom után képesek voltunk kiengesztelődni, és talán ez volt az, ami szorosabbra fűzte a kapcsolatunkat. Küzdünk egymásért."

Azt hiszem, idevág az a tanítványi kérdés: "Hányszor kell megbocsátanunk, talán hétszer?" És a válasz: "Nem hétszer, hanem hetvenszer hétszer."

Amikor készülünk a szeptemberi koncertre, tele vagyunk várakozással: kivel találkozunk, milyen új dalok lesznek, lesznek-e a régi kedvencek, megtapasztalok-e majd valamit Isten szeretetéből, vajon eszköz lehetek-e valaki számára Isten kezében jelenlétemmel, mosolyommal, örömömmel?

A szeptember 13-i alkalommal az esernyőnkön kívül hozzuk el a megbocsátani tudó szívünket, és addig is gyakoroljuk a bocsánatkérés alázatát. Hiszen az ember újra és újra vétkezik, megbánt másokat. De ne legyen elég a békekötés; legyen benne mindig az elhatározás: "Szeretetben akarok veled élni, igyekszem tiszta lappal mindent újrakezdeni." Szülessenek újjá az elszakadt barátságok, és meglátjuk majd, hogy egy arasznyival talán közelebb kerültünk Isten országához!

Pétertől háromszor kérdezi Jézus: "Szeretsz-e engem?" Tőlem és tőled is megkérdezi majd: "Szeretsz-e engem?" Jézus szemében nem az a fontos, hogy hogyan tagadtad meg őt sok-sok pillanatban az életeddel: Õ vissza akarja állítani mindannyiszor a szeretetkapcsolatot veled. A mi válaszunk egyenként, mindenkié: "Uram, te mindent tudsz, azt is tudod, hogy szeretlek!"

"Legeltesd juhaimat!"- menj és tegyél tanúságot a Szeretetről a rádbízottak körében. Ez az Õ akarata. Mert nem azoké a mennyek országa, akik azt mondják, Uram, Uram, hanem akik teljesítik Mennyei Atyám akaratát - üzeni Jézus.

"Mi Atyánk, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod!"

És néhány száraz információ:

2003. szeptember 13., 17.00 PETÕFI CSARNOK

16.45-tõl nyit a ház, ahol 17.00-tól egy fergeteges moldvai táncházzal bemelegítünk a koncertre.

18.00 A Só Zenekar izzítja a húrokat az új lemezükön is szereplő legjobb dalokkal

18.30 a NOS Leányzenekar játszik, a kifinomultság percei

19.00 Szünet: a két vendég és a Testvérek dedikál (két új lemez és a Menedékem az Isten kazetta és CD második kiadása) Adományok gyűjtése is ekkor lesz (min. 2 zöld). Aki tud többet is adhat, mert a jelenlegi állás szerint nagyon rászorulunk. Köszönjük!

19.30 Testvérek nagykoncert 4 egészen új dal, sok régen hallott ének, és a megszokott, kedvenc dalok csokra, színvonalas fénytechnikával és díszlettel

22.00 A koncert vége, útrabocsátó

Sokan jelezték, hogy imádkoznak a koncertért a Felvidéken, és igyekeznek még este, idejében megérkezni Budapestre.

Köszönjük mindenki imáját. Gyertek sokan, hozzatok esernyőt és két- három barátot!

Alig várjuk, hogy találkozzunk!

 

vissza Vissza a kezdőlapra