2003. szeptember 28. vasárnap 21:50

 

Náray-Szabó Gábor a Professzorok Batthyány Köre új elnöke

 

Náray-Szabó Gábor elméleti kémikust, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját választotta elnökének a Professzorok Batthyány Köre a szervezet közgyűlésén szombaton

 

Lovas Rezső közleménye szerint az elnökválasztásra azért került sor, mert Pálinkás József korábbi elnök a Fidesz kulturális tagozatának elnökévé választása után lemondott erről a tisztségéről.

 

A professzorok az ülésen állást foglaltak amellett, hogy a határon túli magyarság számára adandó kettős állampolgárság ügyében érdemi tárgyalások induljanak. A tagok szerint "országunk képviselőinek kötelességük, hogy mindent megtegyenek az Európai Unió alkotmánytervezetének számunkra kedvező módosításáért". Közlésük szerint e körbe tartozik, hogy az alkotmány említse meg Európa keresztény gyökereit, a kisebbségi kollektív jogokat pedig  alapjognak nyilvánítsa.

 

Az összejövetelen foglalkoztak még a felsőoktatási fejlesztéseknek azzal a koncepciójával, amelyet "a Szent István-terv részeként egy jövőbeli kormány felkarolhat" - olvasható a közleményben.

 

Úgy vélik: a kívánatos fejlődési irány "homlokegyenest ellentétes az Oktatási Minisztérium által felkért bizottság nyáron közzétett szakvéleményével.

 

A közgyűlésen üdvözölték, hogy a kormány benyújtotta az innovációs alapról szóló törvény tervezetét. Helyesli, hogy a tervezet a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap számára biztos pénzforrást jelent.

 

Javasolták, hogy a törvény "egyértelműen mondja ki, hogy az alap a tudományos kutatásokat is támogassa.
"Aggodalomra ad okot az is, hogy a törvénytervezet az alap 2004. évi előteremtéséről nem rendelkezik" - áll a közleményben.

 

A Kör véleménye szerint elő kellene írni azt, hogy 2004-ben az alapot a költségvetésnek úgy kell feltöltenie, hogy az állami hozzájárulás összege meghaladja a 2002-ben e célra fordított összeget.

 

MTI alapján

vissza Vissza a kezdőlapra