2003. augusztus 17. vasárnap 22:38

Suba subához, guba gubához

 

Ki üdül Kubában?

 

Annak idején éles kritika tárgya volt, hogy Medgyessy, - miközben interjút adott Budapesten Kubában pihent és koktélozott.

 

Ismerjük el, nem volt méltányos a kritika. Hiszen nem a mi D-209 jelzésű pártonkívüli pártvezérünk az egyetlen közép-európai politikus, aki arrafelé keresi a felüdülést. A szlovákiai Magyar Koalíció Pártja honlapjáról megtudhatjuk, hogy az ottani kommunista vezér, bizonyos Svec úr is Castro közelben érzi jól magát.

 

Kritikát persze ő is kapott, nem is akármilyent: A. Nagy László, a parlament emberjogi bizottságának elnöke úgy véli: Kubában nemcsak nyomorúságos az élet, hanem az alapvető emberi és szabadságjogok is súlyosan sérülnek. Ezt kitűnően példázza az a 70-80 bebörtönzött szabadságharcos, akiket csak azért zártak be, mert a rendszer ellen gyűjtöttek aláírásokat. Megsegítésükre az egész világ összefogott, Szlovákia is aktív ebben a kérdésben. Ezért erkölcstelen, ha ©evc dicséri a kubai diktátort, ha magát és elvtársait Kubában üdülteti, sőt a szigetország számára külföldi támogatást próbál szerezni. Nem Castrónak, hanem az elnyomott kubaiaknak van szükségük segítségre".

Tehát korábbi álláspontunkat, miszerint Medgyessyn kívül nincs más, aki ne érezné, hogy demokratikus ország politikusainak nem illő Castrónál nyaralni fel kell adni. A többi kommunista sem érzi. Hiába, suba subához, guba gubához vonzódik.
 

Szelle György
 

vissza Vissza a kezdőlapra