2003. szeptember 04. csütörtök 11:01

 

Álcázott többletterhek

Eörsi János

A kormány és erősebbik pártja engedett a kisebbiknek. Az adózók ettől még sokat fizetnek. Lesz adócsökkentés - jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök. Lesz adócsökkentés - hangoztatják a kormánypártok. Lesz adócsökkentés - újságolta az ennek fedezetét kereső, kétpárti koalíciós bizottság elnöke, Veres János pénzügyminisztériumi államtitkár is.

Az "adócsökkentés" új szlogen, sajátos szakkifejezés, amely egyedül a személyi jövedelemadózásban (szja) tervezett adótábla-módosítást jelenti. Ez az új koalíciós egyezség vívmánya: nem arról beszélünk, ami történik. Ha az összes adót, elvonást nézzük, semmiképp nem várható adócsökkentés 2004-ben, éppen ellenkezőleg, drasztikusan emelik az adóterheket. Most, hogy megegyeztek a kormánypártok az új adótábláról, különösebb kockázat nélkül megjósolhatjuk: az eztán kibontakozó diskurzus tétje az lesz, vajon alkalmazható-e, eladható-e az "adócsökkentés" mint műszó az adószigorítás körülményei között.

Július16-án a kormány nem kevesebb, mint 550-555 milliárd forint adóbevétel-növelést szorgalmazott (Figyelő, 2003/30. szám). Ennek az eredeti tervek szerint negyedét-ötödét hajtották volna be ama ötlet folyományaképpen, hogy mégsem vezetik be az új adótáblát, amelyet pedig tavaly ősszel törvénybe iktattak. A halasztás "nettóban" 112,5 milliárd forintot hozott volna az államháztartás konyhájára, miután a 154 milliárdos teljes bevételből 40,5 milliárdot visszajuttattak volna a kisjövedelműeknek, az adójóváírás növelése formájában. Az szja-kulcsok mérséklésének visszavonása komoly összeget hozott volna a költségvetésnek - ám a szigorítások háromnegyedét-négyötödét mégiscsak a többi tétel: a nyugdíjjárulékhoz és a lakástörlesztéshez kapcsolódó kedvezmények eltörlése, a munkavállalói járulék emelése, a jelentős áfaemelések és más tételek alkották.

LIBERÁLIS ÍGÉRET

Ám adótáblaügyben az SZDSZ-nek jó tárgyalási pozíciói voltak, hiszen elég volt, ha kitart a már törvénybe foglalt szabályozás mellett. "Az adóforintok az állampolgárok zsebében vannak a legjobb helyen" - szokta mondani Kuncze Gábor SZDSZ-elnök. Tavaly ősszel, amikor elmaradt az adókulcsok ígért csökkentése, az SZDSZ feltételül szabta, hogy legalább 2004-re törvénybe iktassanak egy olyan adótáblát, amivel az adókulcsok mérséklését helyezik kilátásba. Az előre becikkelyezett adótáblával akartak garanciát arra, hogy a kormány nem feledkezik meg az adócsökkentésre vonatkozó liberális ígéretről, még ha az erős 2002-es start idején előre is vette a nagyobbik kormánypárt programjának teljesítését (a liberálisok által szorgalmazott diplomás minimálbérrel megspékelve).

Merőben közgazdasági szemmel nézve, a koalíciós menetrend igencsak ellentmondásosan alakult: előbb jött a költségvetés kiadásainak vaskos megemelése, mégpedig a kormányt több évre előre elkötelező módon, majd erre következett volna a liberális jótétemény, az adócsökkentés.

A július közepi kormányülésen a Pénzügyminisztérium (PM) keresztülvitte, hogy változtassanak a tarthatatlan menetrenden - persze, miután már kiadások növelése megtörtént, ráadásul jövőre újabb programpontok következnek. A pénz előteremtése sem maradhat el. Azért sem, mert közben az államháztartási hiány mértékét is le kellene szorítani jövőre (a GDP 3,8 százalékára), miközben a növekedési kilátások is leromlottak, és a kormány ma már 3,5 százalékos gyarapodást lát reálisnak 2004-ben, a tavaly nagyvonalúan papírra vetett 4,5-5,0 százalék helyett. Az szja-kulcsok csökkentésének elhalasztása az általános adóteher-fokozási szisztémába illeszkedett bele. Ám sorompóba lépett Kuncze Gábor, és megkontrázta az új adótábla visszavonását. A liberális vétó politikai tett: szimbolikus "megállj" az állami költekezés terjeszkedésének és főként az adóterhelés fokozásának.

Ám az SZDSZ-es követelés a kormányfőnek is kapóra jöhetett. A szocialista párt megítélése az augusztusi közvélemény-kutatás szerint rosszabbra fordult, előretört a Fidesz, és ennek fő oka az elemzők szerint az, hogy az MSZP már nem tud új, átütő ígérettel kirukkolni, miközben az eddigi lépésekért fizetni kell. Ráadásul a közköltekezésnek 2004-ben végképp gátat kell szabni. Ám ha így van, gondolhatta a kormányfő, akkor sem árt, ha fennhangon "adócsökkentésről" beszélhet. Júliusban Medgyessy nem mutatkozott elszántnak az államháztartás rendbetételének ügyében, és a nyilvánosság elé tartozó információk közlését inkább pénzügyminiszterére hagyta. A véletlen úgy hozta tehát, hogy az új adótábla visszavonásának kísérlete a pénzügyi tárca "magánakciójának" tűnhetett föl. Most viszont Medgyessyn volt a sor, és ő, mintegy szabad akaratából, engedett a szabad demokratáknak.

Az "adócsökkentés" részleteiről lapzárta után, szerdán dönt a kormányfő és a két kormánypárt elnöke. Veres János, az adócsökkentés fedezetét kereső kétpárti bizottság elnöke a nyilvánosság előtt nyitva hagyta a kérdést: csakugyan a tavaly ősszel törvénybe foglalt adótábláról egyeztek-e meg, vagy egy harmadik, kisebb adómérséklést eredményezőről. Az SZDSZ-es bizottsági tag, Wekler Ferenc parlamenti alelnök azonban kérdésünkre határozottan leszögezte: igenis a törvényben szereplő tábla fenntartására kerül sor. Ebben a - lapzártakor valószínűnek tetsző - esetben 112,5 milliárd forint kieső bevétellel szemben kellett megtalálni az ellenételt, hogy a 2004-re célul kitűzött, a GDP 3,8 százalékának megfelelő államháztartási hiány tarthatónak tűnjék.

Lapunk úgy értesült: az összeg felét a központi költségvetési intézményeken igyekeznek megspórolni. A kormány már a júliusi intézkedéscsomagban is megjelölt 141 milliárd forintos kiadás-csökkentést az intézmények büdzséjében. Ezt most további 55 milliárddal toldják meg, holott már az eredeti visszafogás is a központi beruházások 25, a miniszteri hatáskörbe tartozó keretek 22,5, illetve a működési kiadások 11-12 százalékos lefaragását feltételezte volna. Ugyanakkor lapzártakor úgy festett: sértetlen marad az első számú prioritásként megjelölt autópálya-építési projekt. Információink szerint a jövő évi autópálya-építésre 217 milliárd forintot szánnak (az idei 79 milliárddal szemben), és emellett az útfenntartási célelőirányzatot 100 milliárd forintra bővítik (az idei 55 milliárdról), vagyis a két "kalapban" együtt meglesz az ígért 180 milliárdos növekedés. Ettől eltekintve azonban a központi intézményeknél kilátásba helyezett, csaknem 200 milliárdos nadrágszíj-meghúzás komoly veszélyekkel jár. Egyebek mellett azzal, hogy jövőre is rendkívül feszítetté válik a költségvetés, nehéz lesz a kereteken belül maradni, vagy a megszabott feladatok ellátása válik lehetetlenné.

Az "adócsökkentéshez" szükséges summa másik felének finanszírozásához viszont - információink szerint - rá kell fanyalodni a más területeken beszedett adótöbbletekre. Úgy tudni, elmarad például a fölső, 25 százalékos áfakulcs csökkentése (ami "helyből" 80-90 milliárdot hozhat az államkasszának), bár ebből részben egyes átsorolások elmaradását, például a távfűtés kedvezményes forgalmi adóztatásának fenntartását fedezik. A bérekre kivetett újabb 1 százalékos járulékot is fenntartják, bár valószínűleg az ápolási díj mint új elvonás helyett a ma 3 százalékos munkavállalói egészségügyi járulékot fejelik meg 1 százalékponttal.

MÉRLEGEN

Az adótábla módosítása 46,6 ezer forinttal emeli az átlagos adózók éves nettó jövedelmét - tájékoztatott a kétpárti "adócsökkentő" bizottság. Ám ez a közlés legföljebb az adózás egy elemének - az adótábla számtani hatásának - kiemelésével lehet igaz. Az szja-kulcsok átlagban több mint 2 százalékkal mérséklődnek ugyan, viszont a nyugdíjjárulék-kedvezmény eltörlése 2,125 százalékponttal megcsapolja a jövedelmeket, és ehhez jön, további 1 százalékponttal, az említett járulékemelés. Számításunk szerint az eredmény csaknem minden jövedelem-kategóriában az, hogy - változatlan keresetekkel számolva - emelkednek az adóterhek, (illetve, a minimálbér környékén nyilván további adószabály-módosítások lesznek, hogy elkerüljék az alacsony jövedelműek terheinek jelentős emelkedését). A statikus számítás szerint az adókulcs-csökkentések igazából csak az átlagbér kétszerese környékén érvényesülnek, a többi jövedelmi kategóriában az összes terhelés növekszik. Igaz, a bérek emelkedésével is számolni kell. Ha a kormányzat előrejelzéséhez hasonlóan, 9 százalékos bruttóbéremelkedést veszünk alapul, a magasabb jövedelmi kategóriákban már mérséklődik az adóterhelés, miközben az átlagos bérszínvonal környékén növekszik (lásd a táblát), ha csak nem változtatják meg az adójóváírás (2004-re szintén előre becikkelyezett) szabályait.

A kormányfő gondosan ügyel arra, hogy semmi szín alatt ne fenyegesse veszély a korábban nyújtott kedvezményeket, privilégiumokat. Most, az adótábla-módosítással az átlagnál jóval többet keresők nyerhetnek, de eközben valószínűleg a korábbi kedvezményezettek - például a családi adókedvezményt és a minimálbér adómentességét élvezők - sem maradnak hoppon. Lapzártakor csak a lakáskölcsön jövendő törlesztőinek 240 ezer forintos kedvezménye forog kockán.

Fennmaradnak a kiváltságok a szociális támogatások területén is: az MSZP mereven ragaszkodik az előző kormány idején visszaállított alanyi jogosultságok rendszeréhez, és elutasítja azt az SZDSZ-es javaslatot, hogy a kiadásokat ismét a jövedelmi korláthoz kötött családi támogatások bevezetésével mérsékeljék.

A politikusok jótéteményei során halmozódnak a kiváltságok. Amíg így lesz, a kormányok egymásra licitálva veszik ki a pénzt az állampolgárok zsebéből.

Közterhek tervezett változtatása

ÖKOADÓ

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
A talaj-, a levegő- és a vízterhelési díjból, valamint a tervezett energiaadóból állna. Célja a környezetvédelem forráshiányának csökkentése, valamint szabályozóeszközként is funkcionál. Újabb terhek a vállalkozói szféra számára (a lakosságot közvetlenül nem terheli). Fokozatosan tervezik bevezetni; 2004-től a levegő- és vízterhelési díj, valamint az energiaadó jelenne meg.

 

ÉPÍTMÉNYADÓ (VAGYONADÓ)

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
Az ingatlan piaci értékén alapuló adónem (annak 2 százalékában maximálva), amely felváltaná az eddigi, négyzetméter-alapú megközelítést Bevezetése évente akár több százezer forintos terhet jelenthet az ingatlantulajdonosok számára. A kormány ezzel biztosítaná, hogy az önkormányzatok pótolják a központi költségvetés szűkös támogatásait. Bevezetését a kormánypártok is ellenzik.

 

ÁPOLÁSI JÁRULÉK

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
E járulék 1 százalékkal csökkentené a nettókereseteket. Célja az ápolási szolgáltatás közvetlen finanszírozása, és ezzel egy új társadalombiztosítási ág kiépítése. Újabb terhelés a bérből érők számára. Alternatívája az egészségügyi járulék 1 százalékpontos növelése lenne. Egyesek szerint alkotmányellenes, mert új járulék bevezetése csak akkor indokolt, ha ezért az adófizetők új szolgáltatást vehetnek igénybe. Lapzártánkig nem született döntés, hogy a két alternatíva közül melyiket választják.

 

ÁFA

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
Az áfának három új kulcsa lesz: 5, 15, illetve 23 százalék. Több termék és szolgáltatás az eddiginél magasabb áfa-körbe kerül. Jelentős tehernövekedéssel jár, s nem igaz, hogy az uniós csatlakozás miatt kellett módosítani. Egyes termékek és szolgáltatások (például a távhő) mégsem kerülnek magasabb áfakulcs alá. Információink szerint a legmagasabb kulcs mégsem csökken 25-ről 23 százalékra.

 

JÖVEDÉKI ÉS FOGYASZTÁSI ADÓK

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
Az áfaváltozások miatt emelkedik a jövedéki és a fogyasztási adók többsége.  Indokolatlanná válik a jövedéki adók emelésének jelentős része, amennyiben mégsem csökken a felső áfakulcs mértéke 23 százalékra. Lapzártánkig nem született döntés, ám információink szerint a felső áfakulcs változatlansága mellett is növekednének a jövedéki adók.

 

ADÓKEDVEZMÉNYEK

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
A támogatott lakáshitelek után járó, évente 240 ezer forintban maximált, a nyugdíjjárulék és a magánnyugdíj-pénztári tagdíj után igénybe vehető adókedvezmény, és a befektetési adóhitel eltörlése. Megszűnne a természetbeni juttatások jelentős része.  A lakáshitelt felvevők számára hatalmas tehernövekedés lenne, mivel az adókedvezmény eddig havi 20 ezer forinttal csökkenthette a törlesztő részleteket. A nyugdíjjárulék adómódosítása 2 százalékponttal növelné az adóterhelést. Meggátolná a nyugdíj célú takarékosság általánossá válását. Tárgyalás alatt, a jelenlegi elképzelések szerint a fiatal párok első lakás vásárlásánál öt évig igénybe vehetnék. A többi kedvezmény eltörlése biztosnak látszik.

 

AUTÓSOK TERHEI

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
Emelnék a gépjárműadót, és az üzemanyagok adóterhelését, növelnék a gépjárműátírás illetékét és a cégautót terhelő adó mértékét. Bevezetnék a regisztrációs díjat.  A gépjármű-tulajdonosok adóterhelés már most is túlzott. Lapzártánkig nem született döntés, de információink szerint az adóterhek növekedése biztosnak látszik.

 

ELKÜLÖNÜLTEN ADÓZÓ JÖVEDELMEK

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
20-ról 25 százalékra nő az ingatlan, ingóság eladásából, ingatlan bérbeadásából származó jövedelem adója, emelkedne az osztalék, a vállalkozásból kivont jövedelem, és a pénznyeremények adója. A változtatások növelik az adóelkerülési hajlandóságot. Lapzártánkig nem született döntés, de információink szerint az adóterhek növekedése biztosnak látszik.

 

ILLETÉKEK

 

Változás lényege Ellenérvek Jelenlegi státus 
Emelkedik az örökösödési és az ajándékozási illeték. Egyes nézetek szerint már most is túl magasak e terhek. Lapzártánkig nem született döntés, de információink szerint e terhek növekedése biztosnak látszik.

 

Forrás: Figyelő

vissza Vissza a kezdőlapra