Megjelent: 2008.12.10. 18:19:06

 

Európa Parlamenti választások
Kockázatok és mellékhatások

 

Ez év januárjában az MSZP a közvélemény-kutatások adatai szerint 14 százalékkal volt népszerűbb a Fidesznél. Ekkor megkockáztattam azt a feltételezést, hogy nyárra a Fidesz átveheti a vezetést az MSZP előtt (lásd MHL január 21.), ami talán kissé merésznek tűnhetett, de kis késéssel – szeptemberre – megvalósult: ekkorra a Fidesz mintegy tíz százalékos előnyre tett szert. A fordulat talán túl nagy önbizalmat adott a jobbközép politikusoknak és politológusoknak, mert imitt-amott már olyan megnyilvánulásoknak lehetünk tanúi, hogy a jövő nyári Európai Uniós parlamenti választásokon várható elsöprő Fidesz-siker hatására akár kormányváltásra is sor kerülhet. Úgy gondolom azonban, hogy a jelenlegi helyzetből a jövő nyári EU-s választások eredményére – és főként annak következményeire – vonatkozóan igen nagy merészség lenne messzemenő következtetéseket levonni. Egyrészt ugyanis addig még sok víz lefolyik a Dunán, s a választók szimpátiája akár vissza is fordulhat az MSZP felé, másrészt a hazai parlamenti választásokkal kapcsolatos várakozásokból nem következik hasonló eredmény lehetősége egy olyan választáson, amilyenre nálunk eddig még nem került sor.

A Medgyessy-kormány eddigi, és az elkövetkező hónapokban várható teljesítménye valóban nem ad okot optimizmusra az MSZP számára, de a közvélemény sok más, előre nem látható körülmény folytán is megváltozhat (hiszen pl. a bróker-botrányt sem láthatta előre talán senki sem). Emellett számításba kell venni azt (s erre vonatkozóan az EU-csatlakozásról szóló idei népszavazás eredményei sokat mondóak), hogy a jobboldal szavazóbázisának jelentős része EU-szkeptikus, s ezt éppen a Fidesz több vezető politikusának, s néhány publicistának a megnyilvánulásai erősítették fel. Előfordulhat tehát, hogy a Fidesz szimpatizánsainak jelentős része az EU-s parlamenti választásoktól is távol marad, s emiatt kellemetlen meglepetés éri azokat, akik ezen a választáson nagy Fidesz-győzelemre számítanak.

Nem árt tehát az óvatosság – de főként egy hatásos kampány, ami felerősíti a szimpatizánsok szavazási hajlandóságát jövő nyáron. Most még időben vagyunk.

Bonifert Donát


Egyetértve a fenti elemzéssel, emlékeztetjük olvasóinkat, hogy 2002 tavasza óta a hazai politikai közvéleménykutatásokat nem tekintjük megbízhatónak. Kételyeinket megerősítette az EU népszavazás körüli ismételt tévedés. Könnyebb ugyan nem hinne egy olyan eredménynek, amelyben a szívünknek kedves erő vezet, mint ha fordított a kép, de a legjobb közvéleménykutatási adat sem csökkentheti a tényleges politikai tevékenységet, azt a munkát, amelynek eredménye a tényleges választási győzelem.

Ami pedig a jövőre esedékes Európa Parlamenti választásokat illeti, ez

1. alkalom lesz arra, hogy a polgári többség megmutassa, elege van a szocialistákból,

2. lehetőség arra, hogy a lehető legjobb erőkkel képviseltessük magunkat Brüsszelben, olyanokkal akik képesek és készek a nemzeti érdek védelmére.

Az illusztrációként közölt grafikonok közül az első a Gallup mérése szeptemberben, a részletek a http://www.gallup.hu oldalon megismerhetők. A második (Tárki) grafikon szinte az elemzés mondanivalóját bizonyítja: a nyár végére megszerzett vezetés olvadni kezdett. Ugyancsak az elbizakodottság ellen hat, hogy az egyes közvéleménykutatók adata között nagy eltérések vannak. Egy azonban biztos: a szocialisták komolyan számolnak egy 2004. évi vereséggel és már előre vigasztalják magukat azzal: általános európai tapasztalat, hogy a választók "büntetik" a kormányokat. Ha valóban kikapnak, nagy belső forradalom lesz, de a hatalmat nem fogják kiengedni a kezükből. Ne becsüljük le kampány-képességeiket és a törvényes korlátokat is áttörő rámenősségüket. (Lásd Demecser)

Magyar-Hon-Lap

vissza Vissza a kezdőlapra