Megjelent: 2008.12.10. 19:13:14

Tüntetés a sajtószabadságért

Sajtószabadság? Soha ilyen veszélyben!

"Ez itt most és minden ehhez hasonló rendezvény a sajtószabadságért van, amit - bármennyire 1972. januárjában kezdtem a szakmát - ennyire veszélyben még soha nem éreztem, mint most, mert most a valódi demokrácia álcája mögé bújt sajtószabadság-eltiprásról van szó." Ezek Kondor Katalin szavai. Az Éjjeli menedék + 1 című műsor megszüntetése ellen tüntetésen tiltakoztak szombaton azok, akiknek fontos a magyar sajtószabadság.

Részletesebb beszámoló olvasható többek között a Polgári Körök honlapján. Furcsa, hogy a rendőrség nem adott ki becslést a résztvevők számáról. Talán ezzel is kisebbíteni akarták a rendezvény jelentőségét.

Emlékeztetésül a Szövetség elnökségének közleménye:

A FIDESZ Magyar Polgári Szövetség Ügyvezető Elnökségének
Közleménye

Az elmúlt hónapokban egymást követték hazánkban a sajtószabadságot veszélyeztető, nyugtalanító fejlemények. A kormányzó balliberális koalíció kíméletlenül elfojtani törekszik minden, az övétől eltérő véleményt.
Ezt bizonyítja, hogy sorra szüntették meg azokat a műsorokat, szellemi műhelyeket a közpénzből fenntartott médiumokban, amelyek otthont adtak a nemzeti és polgári gondolatnak.

Az a tény, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök magához kérette a Magyar Televízió és a Duna Televízió vezetőit, és előttük a műsorok szerkesztésére és politikai irányultságára vonatkozó véleményt fejtett ki, közvetlen és immár nyílt beavatkozási törekvéseket jelez a közmédiumok műsorpolitikájába.

Ilyen előzmények után nem váratlan, de mégis elfogadhatatlan a Magyar Televízió Rt. vezetésének mai döntése, amely egy tollvonással felszámolta az "Éjjeli menedék + 1 " című műsort.
Úgy látszik, hogy már annyi hely sem jut az ország felének meggyőződésével egyező gondolatoknak a Magyar Televízióban, mint egykor Gorkij hőseinek...

Felhívjuk parlamenti frakciónkat, hogy vesse latba befolyását a sajtószabadság védelmében.

Budapest, 2003. október 29.

Van egyébként egy lehetséges (feltételes) magyarázat az MTV gyors intézkedésére. Lehet, hogy Ragács így akarta menteni a bőrét? A jelek szerint hiába. Intő jel ez azoknak, akik törvényesen védett pozícióban vannak és - jobb a békesség - címmel készek alkut kötni a mai jogtipró hatalommal vagy másiképp próbálnak kedvükbe járni. A pletykák szerint legközelebb a Duna TV élén lesznek változások...

vissza Vissza a kezdőlapra