Megjelent: 2003.10.19. 19:03:52

2003. október 19. Vasárnapi gondolat

Az élet nem áll meg...

Teréz Anya boldoggá avatását azzal is kiemeljük a sorból, hogy a mai napon más nem jelenik meg a főoldalon. Ha viszont valakinek okvetlenül olvasni valóra van igénye, és tájékozódni is akar, természetesen ellátjuk cikkekkel.

Itt van például egy új dolog: ismertetjük, hogy mi várható a jövő héten az Európa Parlamentben.

Azon meg elgondolkodhatunk, hogy mi vár ránk, ha továbbra is ilyen feszült lesz a politikai légkör. Botrányba fulladt a söjtöri Deák Ferenc emlékház átadása. A kormánytagokat ugyanis hangos füttyszó és a "Medgyessy itt a véged" feliratú transzparanes fogadta. A bekiabáló, dobáló tömeg miatt a miniszterelnök csupán néhány szavas beszédet mondott. A botrányt elítélte Halász János, a Fidesz szóvivője no és persze az MSZP, illetve a kormány is. Régen szokás volt valakit síppal, dobbal, nádi hegedűvel fogadni. Medgyessyt síppal, dobbal tojással fogadták, s ez még a beszélőkedvét is elvette.

TALLÓZZUNK is:


Újabb feladványunk: kit ábrázol a karikatúra?

Ide klikkeljen, aki tudja a megfejtést! Köszönjük

RÖVIDEN

Még az Állami Számvevőszék is megjegyzi, alighanem komoly ellenállásba fog ütközni az a szerencsétlen gondolat, hogy az egészségbiztosításért többet kell fizetni, mint eddig, de kevesebbet kapunk majd. Egy százalékkal emelkedik ugyanis a járulék és "cserébe" öt százalékkal csökken a táppénz.

Ezen a héten sem találtak ötös szelvényt, így a jövő heti nyeremény megközelíti a 4 milliárdot. Mit kezdene Teréz Anya ennyi pénzzel? És vajon ad-e a szegényeknek az, aki megnyeri majd? Szabad-e engedni ilyen magasra a nyereményt, vagy helyesebb lenne szétosztani a pénzt a négyesek, hármasok, kettesek között??

Érdektelenség jellemezte a romániai népszavazás első napját. Az alkotmány módosítása mellett vagy ellene lehetne szavazni, többek között a budapesti külképviseleten is. A módosítás ellentmondásos. Kimondja a kisebbségek alkotmányos védelmét, de meghagyja azt a kitétel, miszerint Románia nemzetállam. Ha nem lesz határozatképes a népszavazás, az a kormányzó szocialisták nagy kudarca.

Matolcsy szerint helyes, hogy a kormány költ az infrastruktúrára, kérdés, hogy eddig miért nem tette. Most minden beruházásra fordított forint fontos, de különösen az a kis- és közepes vállalatok támogatása. A következő három évben a kis cégeket hazai forrásokból kell erősíteni. Léteznek ilyen pályázatok most is, de harmadával-felével kevesebb a pénz mögötte, mint a Széchenyi terv virágkorában. Az Európa terv eddig még nem bizonyított. A Széchenyi kártya viszont sikeres lehet. Ugyanakkor a kormány a támogatások helyett a hitelforrásokat helyezte előtérbe. Ám amíg ilyen magas a kamatszint, addig a kis cégek nem veszik fel a hiteleket, így beruházásra sem jut elég pénz.

SAJTÓSZEMLE TERÉZ ANYA BOLDOGGÁ AVATÁSÁRÓL

MTI
Magyar Nemzet
Népszabadság
Gondola
Duna TV
Magyar Rádió
Origo

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra