Megjelent: 2008.12.10. 18:10:08

Mit tesz velünk a kormány?

Az új adószabályok
amit egyik kézzel adnak, az a másikkal elveszik

Örvendj magyar, itt a nagy lehetőség. A szavahihető SZDSZ - 18 százalékos egysávos személyi jövedelem adót hirdetettek plakátjaikon, megtartja ígéreteit. Rávették a nagyobbik partnert, hogy a tavaly már törvénybe foglaltakhoz ne nyúljon hozzá  a kormány. Óriási siker, s az SZDSZ tartósan öt százalék felett.

A dolog lényege, hogy 2-4 százalékkal csökken a személyi jövedelemadó. No de a szocialistákat sem a gólya hozta. Az egészségügyi járulék három százalékról négyre nő: a fentiekből egyet máris visszavettek.

A kötelező nyugdíjjárulék fizetésünk 8,5 százaléka. Év végén ezen befizetéseink negyed részét visszakaptuk. Ez a lehetőség megszűnik, ismét elveszítünk 2,12 százalékot.

Eredmény: Az új szja adótábla egy évente 1000000 millió forintot kereső embernek évi 43000 Ft többletbevételt jelent, ám a tehernövekedés levonása után a nyereség alig több, mint az illető jövedelmének egy százaléka. Ebből a havi nem egész ezer forintból kell kigazdálkodnia többek között az áfaemelés okozta többletterheket. Élelmiszereknél ez 3 százaléknyi, az áramnál 13 százaléknyi tehernövekedést okoz majd. Ilyen körülmények között ez a réteg aligha számíthat reálbér növekedésre.  

SL

vissza Vissza a kezdőlapra