Megjelent: 2003.10.30. 06:49:44

Könyvismertető

Ezerháromszáztizenöt kőkemény nap

Most alámerülök, és kibekkelem őket, mondta állítólag Antall József, néhány héttel a forradalom bukása után. Amely, persze, nem bukott el, hiszen mind a reformkommunisták, majd reformszocialisták, utóbb reformszociáldemokraták, mind a nemzeti, polgári, konzervatív ellenállás erős csoportjai abból táplálkoztak, belőle merítettek erőt, érette küzdöttek. Nem is sikertelenül; jóval a kilencvenes évekbe fordulván megtudhattuk: alkalmanként akár többezren is elfértek a három szobás polgári, vagy az egy plusz két félszobás lakótelepi lakások ellenállási gócaiban. Ennyi jön ki, bizony, ha összeadogatjuk az egyes visszaemlékezések adatait… Ne kicsinyelljünk, persze, semmit. De ne is nagyítsunk fel. Az előbbi természetesen méltatlan a halott – és kátránypapírba tekerve, arccal a földbe temetett – pesti srácok emlékéhez; a túlélők gyászához; a világba futók életét megrabló hontalansághoz. Az utóbbival pedig nagyon nehezen tudunk elszámolni – az igazságok pillanataiban. Mert tegyük fel a kérdést: mi történt volna akkor, ha győz a forradalom? Megszületett volna az a nagy nemzeti összefogás, amely táplálta őt, a történetek szerint, és amely megszülte a maga kései győzelmét ezerkilencszáznyolcvankilencben? Megszülethetett-e akkor? Aligha, hiszen Nagy Imre karizmája ahhoz a hírhez elegendő volt, hogy „csapataink harcban állnak, a kormány a helyén van”. De a polgári béke és konszolidáció megteremtése során ugyanőt már hevesen támadták volna. Azok és azért, akik, és amiért immáron a róla elnevezett díj kapcsán folytattak egymással késhegyig menő vitákat, évtizedekkel később, a lassan már kiskamasz korba lépő demokratikus parlamentben. Ahol megszokottá váltak az ilyen, mély léleksebeket okozó, a polgárokat csak elbizonytalanító „hitviták”. Amelyek első alanya Antall József volt. Különös pillanatokat kellett átélni azokban a sorsfordító időkben. Amelyek során mindenki egyet akart – állítólag. És ebből az egy akaratból meg is alakult úgy százötvenvalahány párt és pártocska…

Antall József. Gőgös, mondták róla, de azok vajon ma mit mondanak egynémely kormánypárti képviselő – vagy épp miniszter – látványos kifakadásairól? Szamárság, illette e kifejezéssel első kormányprogramját az akkor is ellenzékben lévő mai ellenzéki vezér; de mi ez a kifejezés azokhoz a szitokszavakhoz képest, amelyek ma oly mindennaposak a parlament üléstermében? Azt, hogy mi mire és hová jutottunk e tizenhárom esztendő alatt, pontosan láthatjuk. De ő vajon mennyit láthatott mindebből, jó előre? És hogyan érzékelte a felelősség korának másodperceit? Egy biztos: mostanában egy sokkal rátermettebb politikus arcéle rajzolódik ki még azok írásaiból is, akiknek, akkor, alig volt egy jó szavuk működéséről. És rácsodálkozhatunk a mi „rendszerváltó” korunkra Antall József fel-felbukkanó leveleinek, feljegyzéseinek olvasása közben. „Igen emlékezetesek számomra a koalíciós tárgyalások, ahol szinte fel sem merültek elvi kérdések, a közös programról szóló viták; kizárólag miniszteri és államtitkári székek, személyi kérdések voltak a tárgyai” – írja például egy ’91-ben kelt levelében. Ugyanitt tettenérhető személyválasztó határozottsága is, hiszen szinte „rátukmálta” akaratát tárgyalópartnereire, mondván: „magam Surján Lászlóban láttam a megfelelő miniszterjelöltet, amit értelemszerűen követnie kellett pártelnökségének és országgyűlési képviselői behívásának”. Ma már elmondhatjuk: Surján László az egyetlen, aki kitöltötte miniszteri mandátumát az egészségügyi tárca élén; választókörzetében a legutóbbi választáson is képes volt egyéni mandátumot szerezni; s uniós csatlakozásunk megfelelő körülményeit a legbefolyásosabb bizottság tagjaként segíti, nem kevés sikerrel. Mindezt, ismétlem, itt és most csupán Antall József személyválasztó tehetségének elismertetéséül emelem ki; amely, persze, csak akkor működhetett százszázalékosan, ha nem nehezedtek döntéseire pártszövetségi és kormánykoalíciós kompromisszumok. Hosszan beszéltem róla, hadd áruljam el végre azt is, hogy miért. Egy nagyon izgalmas könyvre hívnám fel mindannyiuk figyelmét. Marinovich Endrének (no és az Éghajlat Kiadónak) köszönhetően a napokban megjelenik 1315 nap címen Antall József naplója. A kormányzás előkészületeiről, alkukról és paktumokról, a kormányzás – a rendszerváltási kísérlet… - pillanatairól, akadályairól és akadályoztatásairól. Premierjét a könyvnek október 21-én este hat órakor hallhattuk a Hadtörténeti Múzeum Márványtermében; de, úgy gondolom, még hosszú ideig beszélünk majd a benne leírt történések tanulságairól.

Tamási Orosz János

 

Vissza a kezdőlapra