2003. október 27. hétfő 23:05

 

Medgyessy beszólt a Duna TV-nek is

 

Az Index információi szerint Medgyessy Péter miniszterelnök a közelmúltban hivatalába kérette Pekár Istvánt a Duna TV első emberét. Az Index úgy tudja: az elnök plusztámogatást szeretett volna kijárni a műholdas csatornának, a beszélgetésen azonban ez nem került szóba, Medgyessy ellenben kritizálta a Duna TV hírműsorait, melyek szerinte nem elég kiegyensúlyozottak.

 

Pluszpénzért szeretett volna lobbizni a kormányfőnél a Duna TV első embere - értesült az Index megbízható forrásokból. Pekár István a műholdas csatorna megújított programjaira szeretett volna pluszforrásokat kijárni, ez azonban információink szerint szóba sem került a kormányfő által kezdeményezett találkozón.

Pluszpénzt vártak

A Duna TV október elején újította meg műsorstruktúráját, egyebek mellett bulvármagazint indított, illetve átalakította egyik népszerű délutáni szolgáltató magazinját, a Kalendáriumot is. Úgy tudjuk, hogy a költséges, új műsorstruktúrára ugyanakkor nincsen a televíziónak év végéig pénze, ezért kívánta az MTV-hez hasonlóan a műholdas csatorna is állami pluszpénzekkel pótolni az eredeti költségvetési keretet.

A Híradóról beszéltek

Az Index információi szerint azonban a kiegészítő támogatás helyett a diskurzuson csak arról esett szó, hogy a kormányfő szerint nem elég kiegyensúlyozott a Duna TV Híradója. Pekár István, a Duna TV elnöke az Index kérdésére nem cáfolta a kormányfőnél tett látogatás tényét, de arra hivatkozva, hogy a találkozó két hete történt, részletekkel nem kívánt szolgálni. A tévéelnök ugyanakkor nem cáfolta a pártatlanságot ért kormányfői kritikákat.

Senkinek sem kielégítő

Korábban nem cáfolták kormánykörökben azt a Népszabadságban megjelent információt, miszerint Medgyessy a köztévé Híradójával sem volt elégedett. Nem sokkal Medgyessy informális beszélgetése után menesztették is a köztévé híradójának éléről az alig fél éve kinevezett, Merényi Miklóst. A volt főszerkesztő október elején történt felmentése előtt már többször bejelentette távozási szándékát, miután a fennhatósága alá tartozó hírműsorok politikai súlyozása sem a kormányoldalt, sem ellenzéket nem elégítette ki. Sajtóhírek szerint a nagyobbik kormánypárt elnöke, Kovács László is többször kifejezte nemtetszését az MTV vezetésének.
 

Bogád Zoltán, Spirk József
index.hu

vissza Vissza a kezdőlapra