2003. október 04. szombat 21:22

 

Egyetemi tanévnyitó Csíkszeredán

 

Harmadik tanévét nyitotta meg csíkszeredai részlegén szombaton a Sapientia-Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE). Az intézmény továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására - hangoztatta Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára.

 

- Magyar nyelven tanulni kiváltság és ajándék - hangsúlyozta a tanévnyitó ünnepségen mondott beszédében Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspökhelyettese, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Mint mondta, az alapítók, az erdélyi magyar történelmi egyházak püspökei világosan látták: ha nem teremtik meg a magyar nyelvű oktatás lehetőségét Erdélyben, a magyar nyelv "konyhanyelvvé" válik.

Az évi kétmilliárd forintnyi magyar állami támogatással létrehozott és működő EMTE rektora, Szilágyi Pál tanévnyitó beszédében felelevenítette az oktatási intézmény létrehozásának történetét, kiemelve a magyar állami támogatás fontosságát.

- Magyar nyelvű és szellemű egyetem létrehozása volt a Sapientia Alapítvány feladata - hangsúlyozta, hozzáfűzve, hogy e feladatának eleget tett az alapító.

Mint mondta, a három oktatási helyszínen Kolozsvárott, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában tizennyolc szakon mintegy másfélezer diák tanul. A főállású oktatók száma 91, a társult oktatóké 81, az óraadó tanári állások száma 55. Ehhez társulnak a Nagyváradon működő Partiumi Keresztyén Egyetem hallgatói és oktatói.

- Az eltelt három és fél év tapasztalata azt mutatja, hogy nem elég az évi kétmilliárd forintos támogatás - hangsúlyozta a rektor, kiemelve a további fejlesztés fontosságát.

- Továbbra is számíthatnak a magyar kormány támogatására - biztosította hallgatóságát köszöntő beszédében Szabó Vilmos, a MeH politikai államtitkára, ugyanakkor "az önmérséklet erényének gyakorlására" szólította fel az egyetem vezetőit.

Szabó Vilmos az MTI-nek nyilatkozva elmondta: jelen pillanatban a magyar kormányzat nem tudja növelni az EMTE támogatására szánt összeget, hisz a Kárpát-medence többi magyarlakta vidékén is elkezdődött a magyar tannyelvű felsőoktatási hálózat kiépítése. "Mindez azonban nem jelenti azt, hogy nem tudjuk közösen megvizsgálni a lehetőségeket, és olyan programot készíteni, amely megszabja, milyen úton haladunk tovább" - mondta az államtitkár.

Az EMTE csíkszeredai tanévnyitóján felolvasták Adrian Nastase román kormányfő egyetemi tanévnyitó üzenetét is.

A megnyitón felszólaló önkormányzati vezetők, Zsombori Vilmos, a Hargita megyei tanács elnöke és Csedő Csaba, Csíkszereda polgármestere további támogatásukról biztosították az egyetemet, hangsúlyozva annak a térség kulturális életében, fejlődésében betöltött szerepét.

Az ünnepségen az elsőéves hallgatók az általuk tett esküben kötelezték magukat arra, hogy tudásukat és munkájukat szülőföldjüknek szentelik.

Az EMTE marosvásárhelyi telephelyén szombat este nyitották meg a városban székelő műszaki és humántudományi karok tanévét. Az egyetem harmadik telephelyén, Kolozsváron hétfőn kerül sor a tanévnyitó rendezvényre.

 

MTI alapján

vissza Vissza a kezdőlapra