2003. október 12. vasárnap 22:41

 

A Fidesz Országgyűlési Képviselőcsoportjának közleménye

 

 

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja meglepetéssel fogadta, hogy a képviselői mandátummal nem rendelkező kormánytagoknak, a kezdeti lelkesedés után, mintha mégsem akaródzna nyilvánossá tenni vagyonbevallásukat. Emlékezetes, mind Gyurcsány Ferenc, mind a szocialista frakció támogatta a Fidesz azon javaslatát, hogy az átláthatóság érdekében mindenkire érvényes szabályozás kerüljön bevezetésre. Lapinformációk szerint azonban úgy tűnik, az egyetértés csak elviekben létezik, amint a konkrét lépésekről esik szó, a miniszterek farizeus módon magyarázkodnak és meghátrálnak. Ez a magatartás nem javít sem Magyarország, sem a kormány megítélésén, hiszen az emberekben azt az érzést keltheti, mintha a Medgyessy-kormány néhány tagjának takargatni valója volna. Éppen ezért a Fidesz Frakció Elnöksége felszólítja az érintett minisztereket, hogy önként, még a törvénymódosítás előtt hozzák nyilvánosságra vagyonnyilatkozatukat, hiszen elvárható, hogy akik a polgárok adóforintjainak milliárdjairól döntenek, maguk is ellenőrizhetőek legyenek. Ellenkező esetben a Fidesz kezdeményezni fogja, hogy az Országgyűlés sürgős eljárásban tárgyalja a vonatkozó törvény módosítását.

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Frakció Elnökség

 

Országos Sajtószolgálat

vissza Vissza a kezdőlapra