2003. december 07. vasárnap 21:28

 

Ernyők gomba módra

 

avagy a mozaikszavak dzsungelében könnyen elvész a gyermek

Utóbbi időben megszaporodtak az ifjúsági érdekképviselet ügyét felvállalni kívánó ernyőszervezek. Ennek a folyamatnak akár örülhetnénk is, hiszen ha több civil szervezet alakul, azzal erősödik a társadalom, 10 évvel ezelőtt divatos kifejezéssel élve: egyre plurálisabbá válik. A tendencia mögött azonban sajnos nem ez a nemes szándék áll. A nagyobbik kormánypárt többek között így igyekszik ledolgozni hátrányát a fiatalok körében. Az MSZP rá akar telepedni a civil és az ifjúsági szektor részhalmazára. A szervezethez kötődő fiatalok aránya alig 10%-os, de általuk irányítani lehet azt a réteget, mely a mostani közéleti elkötelezettsége alapján valószínűleg a jövőben is tenni akar majd társaiért.

Nyár elején több iskola kapott faxon értesítést arról, hogy megalakult a Gyermek és Ifjúsági Szervezetek Országos Szövetsége (GYISZOSZ), melybe a tavaszi megalakulás ellenére már 120 iskolai alapítvány és egyesület jelezte belépési szándékát. Amennyiben ez az adat igaz lenne, akkor azt szervezési bravúrként kellene elismerni, hiszen sajtó visszhang nélkül két hónap alatt erre még nem nagyon volt példa. Az egyik budai iskola alapítványi titkára szeptemberben a megadott telefonszámon kérte a tagszervezetek névsorát, de adatvédelmi indokkal nem küldték el és az alapszabályt sem tudták rendelkezésre bocsátani, mert az „az ügyvédnél volt”. A legnagyobb furcsaság az, hogy a felhívásban a tagok jogosultságai között említést tesznek a Gyermekétkeztetési Alapítvány 350 milliós forrásairól, melyre kizárólag a Szövetségbe lépett szervezetek pályázhatnak. Feltételezem, hogy itt a fel nem ajánlott 1%-okból bejövő és később a Nemzeti Civil Alapprogramban szétosztandó pénzek egy részéről van szó, de annak megpályázhatóságában tudtommal nincsenek ilyesféle szervezeti megkötések, tehát nem lenne szabad nem létező jogosultságokkal toborozni. Ha pedig a Gyermekétkeztetési Alapítványnak tényleg van ilyen tetemes bevétele saját forrásból, akkor miért nem a szűken vett karitatív célra fordítja azt?

2003. augusztus 18-án született a végzés a Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Szervezetek Egyesületének (NEGYISZ) bírósági bejegyzéséről. A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium ezt megelőzően már márciusban kinyilvánította, hogy önálló partnernek tekinti őket az ifjúságpolitikában. Ennek a szervezetnek a megalakítása már könnyebben átlátható, hiszen bő egy évvel ezelőtt nagy nyilvánosság előtt indult. Történt ugyanis, hogy nem sokkal az országgyűlési választások után Rácz Péter, Újhelyi István (Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács – MAGYIT), valamint Prácser László és Bank Dénes (Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament – OGYIP), korábban a két ellenérdekelt civil ifjúsági ernyőszervezet vezetői újsághirdetést adtak fel két országos napilapban, melyben felhívták a közvélemény figyelmét a Magyar Gyermek- és Ifjúsági Parlament (a két régit összeollózva: MAGYIP), mint egységes érdekegyeztető fórum megalakítására. A szervezők politikai elkötelezettsége, a nyári időzítés és a széles körű előzetes egyeztetés hiánya arra engedtek következtetni, hogy a feltűntetett augusztusi időpontban nem jöhet létre demokratikus, valóban alulról szerveződő szövetség ezért sorra születtek a távolmaradásról szóló nyilatkozatok. Nem mentek el például a hallgatói szervezetek és az egyháziak sem, pedig ők a valós ifjúsági munka jelentős részét végzik célcsoportjaikban. 2002. augusztus 19-én csupán 33-an indították útjára a NEGYISZ-t. A más néven való megalakítás talán azt is jelzi, hogy az érdektelenség miatt lemondtak az „egységesség” igényéről. A kommunikáció később úgy módosult, hogy végül egy önálló ernyő jött létre, amelyben sok olyan kisebb szervezet is tag lett, mely korábban nem foglalkozott azzal, hogy érdekeit magasabb szinten érvényesítse. Dr. Nagy Ádám ügyvivő ilyetén érvelése azért sántít az ifjúsági közéletben régebb óta részt vevők között, mert az „újak” soraiban például olyan társaság is van, mint a csillebérci 2 Zsiráf kiadó és a vezetőség összetétele is kísértetiesen emlékeztet a korábbi MAGYIT-éra.

Peregtek a hónapok, próbálkozások történtek a többiek meggyőzésére – sikertelenül. Közben a szakminisztériumban is nagy jövés-menés volt, például beemelték az apparátusba a NEGYISZ két korábbi szakértőjét. A GYISM-ben Ocsovai Tamás helyettes államtitkár vezette stáb gondoskodtak róla, hogy a kormányzati akarat egybe essen az ő oldaluk civil érdekével. Jánosi György miniszterségét jellemző pangás után Gyurcsány Ferenc színre lépése felgyorsította az eseményeket. Neki személyes ambíciója van abban a tekintetben, hogy a széttagolt ifjúsági szervezeti rendszerben a békéltető-összeboronáló szerepben tündökölhessen. A méltán népszerű meseregény példájával úgy lehetne megvilágítani szándékát, hogy az ernyők ernyőjének megalakításával elkészíthetné az „Egy Gyűrűt”, mely mind felett hatalmaskodik. Ha létezik egy legfelsőbb konzultatív tanács, amely ráadásul megbízható ifjú szocialisták kezében van, akkor lecserélhetné az előző ciklusban kialakított pénzosztó tanácsok egyházi delegáltjait is, s így kevesebb támogatás jutna a szerinte jelenleg túlreprezentált szervezeteknek. Arra is számíthatna, hogy maximális elismerést kapna a készülő ifjúsági törvényjavaslatához és senki nem emelné fel a szavát, ha például az ideiez hasonlóan az ő hibájából csúszna másfél hónapot a nyári tábori támogatások kiutalása. A beiktatása idején az Index nevű internetes portálnak adott interjújában ugyan tagadta, hogy így szeretne beletenyerelni a fiatalok mozgalmi életébe, viszont egyéb megnyilvánulásai pont az ellenkezőjét mutatják. Sorra megjelent nagy ifjúsági szervezetek közgyűlésein, ahol a támogatásért cserébe vidám csatasorba-állást kért, a minisztérium vegykonyhájában pedig titokban készült az újabb kései KISZ utódszervezet terve.

2003. október 18-án immár 3 ernyőszervezet (OGYIP, MAGYIT, NEGYISZ) vezetője újabb szervezetet kívánt létrehozni, melynek a Gyermek- és Ifjúsági Konferencia (GYIK) nevet szerették volna adni. A leendő tagszervezeteknek telefonon kellett volna regisztrálódnia, 40 – főleg egyház közeli szervezetnek ez „véletlenül” nem sikerült. A helyszínen kitört a botrány. A bent lévő civil többség először megszavazta, hogy a kint rekedtek is bejussanak, majd leváltotta az ülés vezetéséről a nem megfelelő előkészítést végzőket. A szavazási procedúra vége felé került sor az 1946-os diákparlamenti választáshoz hasonló bombariadóra, mely mégsem szegte a kedvét szervezetek képviselőinek. Másik helyszínen, egy közeli iskolában folytatták a megkezdett munkát. A megválasztott ügyrendi és előkészítő bizottság a záloga a szakmai alapon álló szervezetalakításnak. A leszerepelt gárda ezt a döntést nem veszi figyelembe és a szervező bizottság nevével visszaélve újabb fordulóra hívja a társadalmi szervezeteket, illetve immár csak azok számukra megbízható részét. December 7-én ott szeretnék folytatni, ahol október 18-án és korábban is elrontották. Vajon Zuschlag János szocialista parlamenti képviselő és csapata ezúttal milyen módszerrel kívánja maga alá gyűrni a teljes magyar ifjúsági közéletet? Ütés helyett mikor fog végre védeni az ernyő? 

Morvay Levente

 

És a december 7-i hír: Megalakult a Gyermek- és Ifjúsági Konferencia Az új módszer megdöbbentő, "a szervezet laza együttműködésként, nem bejegyzett formában kívánja ellátni a korosztályos érdekek képviseletét."

Kérdésünk, ha a megalakult GYIK nem bejegyzett, tényleges szervezet, akkor milyen alapon tárgyalhat, kiket képviselhet, és egyáltalán ki fogadja el őket tárgyaló-partnernek?

vissza Vissza a kezdőlapra