Megjelent: 2003.10.04. 16:50:45

Európai Unió

Megkezdődött a kormányközi konferencia

Mindössze négy percet kaptak a kormányfők, - immár 25-en - hogy kifejtsék, mit várnak a most kezdődő kormányközi konferenciától.

Medgyessy Péter megnyilatkozásával akár meg is lehetnénk elégedve, hiszen lényegében a Fidesz jól ismert álláspontjának megfelelően beszélt: a Szövetség négy javaslata közül hármat is megemlített. E közös pontok: A kissebségek jogainak szerepeltetése az alkotmány szövegében, az egy ország egy biztos elvének valamint a rotációs elnökség intézményének a megmaradása. Csalódást kelt, sőt felháborító, hogy oly sok társadalmi szervezet és felekezet elvárásával ellentétben a magyar miniszterelnök nem tért ki annak szükségességére, hogy az alkotmány szövegében a kereszténységnek, mint az európai kultúra meghatározó elemének szerepelnie kell. (Így már érthető, hogy a kormánypárti többség miért nem engedte megtárgyalni az MDF ez irányú javaslatát.)

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra