2003. december 02. kedd 00:13

 

Egyre kuszább a villaügy

 

Miként alkudott le Juhász 47 milliót az ingatlan árából?

 

A Juhász Ferenc honvédelmi miniszter 95 millió forintos villavásárlásához 15 millió forintos kölcsönt adó Füzesi család egyik vállalkozásában felbukkant a K&H Equities Rt. későbbi vezérigazgatója, Csuka László is. Politikai alapon döntöttek a miniszternek hitelt nyújtó Füzesi Attila vezetői kinevezéséről – állítja a honvédelmi minisztériumi cég eltávolított elnöke.

Juhász Ferenc villavásárlásának egyik hitelezője, Füzesi István iparban érdekelt vállalkozásának, az Eurocast Kft.-nek a pénzügyi és gazdasági vezetője Csuka László volt, mielőtt a K&H Equities Rt.-hez szerződött volna vezérigazgatónak – közölte a Népszabadság. A cég korábban orosz tulajdonban volt, csakúgy, mint a vállalkozó másik érdekeltsége, a szolgáltatással és kereskedelemmel foglalkozó Interscracp Kft.
Emlékezetes: Füzesi István 15 millió forintos magánkölcsöne nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Juhász Ferenc meg tudja vásárolni budai luxusvilláját.

Csuka Lászlót – akinek Kulcsár Attila beszámolási kötelezettséggel tartozott – az idén szeptemberben hívták vissza a brókercég igazgatóságából. A bankszakember közeli ismerőse Fenyővári Noémi, László Csaba pénzügyminiszter kabinetfőnöke. Kulcsár egyébként Csuka brókerbizonyítványának sorszámával megegyező közokirattal igazolta végzettségét a K&H brókercégénél, ami miatt a cég exvezetője feljelentést tett a BRFK-n.

A Juhász Ferencnek hitelt nyújtó Füzesi István fiát, Füzesi Attilát februárban igazgatósági elnöknek nevezték ki a Honvédelmi Minisztérium egyik cégébe, a HM Vegra Erdőgazdaság Rt.-be.

Füzesi Attila kinevezése a szokásos forgatókönyv alapján történt, hiszen a rt.-ben az utóbbi tizenkét évben megszokott volt, hogy a politikai váltásoknál új vezetőket ültettek pozícióba – közölte lapunkkal Rakk Tamás, aki idén novemberig, Füzesi Attila kinevezéséig egyszerre töltötte be az elnöki és a vezérigazgatói posztot a cégnél. Elmondta, hogy voltak még tervei az erdőgazdaságnál, de menesztésekor Füzesi Attila közölte vele: vagy elfogadja a nyugdíjazását, vagy felmondanak neki. Rakk szerint eltávolítása nem szakmai okok alapján történt, hiszen az elmúlt tizenkét évben az 1,6 milliárd árbevételt produkáló cég 50-70 milliós nyereséget termelt évente.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter az MTV Nap-kelte című műsorában Füzesi Attiláról azt állította: azért bízták meg őt, mert kiváló képességű vállalkozóként rendbe teszi a részvénytársaságot. A honvédelmi miniszter állítása szerint a 272 négyzetméteres budai luxusvilla megvásárlásához összesen harmincmillió forint hitelt vett fel magánjogi szerződésekkel, ugyanakkor Szendrák Csilla, a felesége 20 millió, Szendrák Béla, az apósa pedig 33 millió forintot adott a magánvagyonából.
Egyelőre titok övezi, hogy ki lehetett a másik tizenötmillió forint hitelezője. Erről Juhász csak annyit közölt, hogy egy nem közeli családtagról van szó. A miniszter családjának 65 millió forintos hozzájárulását firtató kérdésre a politikus azt válaszolta: a 30 millió forinton felüli összeget „összeadták, és kalákában dolgoztak”.

Jelenleg viszont az is kérdés, hogy honnan lehet több mint hatvanmilliós magánvagyona a Szendrák családnak. A Népszava című napilap örökségről, Juhász Ferenc pedig kárpótlási jegyekről beszélt ezzel kapcsolatban, de az após szülővárosában nem tudnak a családra szakadt óriási hagyatékról. Nyékládházán megütközést váltott ki az a hír, hogy Szendrák Béla 33 millió – jórészt kárpótlási jegyből származó forinttal – támogatta veje budai ingatlanvásárlását. A megyei erdőgazdaság belső ellenőreként nyugdíjazott Szendrák Bélát nem tartják tehetős embernek a városban, így már az is feltűnést keltett, hogy a nyáron az alapoktól a tetőszerkezetig felújíttatta a házát. Az após Északerdő Rt.-nél lévő egykori fizetése – ami nem haladta meg a százezer forintot – és védőnő feleségének jövedelme sem olyan magas, hogy abból 33 millió forintos megtakarításra lehetne szert tenni – tudtuk meg az Északerdő Rt. nyugalmazott munkatársától.
Kérdéses az is, hogyan tudott megvásárolni a miniszter egy házat 95 millió forintért, amelyet a Képes Ingatlan Expresszben 142 millió forintos irányáron kínáltak. Futó Barnabás ügyvéd úgy véli, teljességgel szokatlan, hogy egyharmadát elengedik egy ház árának.

A konkrét esettől hangsúlyozottan elvonatkoztatva azonban megjegyezte: a vevő szempontjából az illeték, az eladó vonatkozásában viszont a személyi jövedelemadó csökkentése lehet indoka annak, hogy a valós kifizetésnél kisebb öszszeget írnak egy adásvételi szerződésre. Nagyobb értékű ingatlanoknál azonban az illetékhivatal hivatalos értékbecslést végez, és a forgalmi érték alapján fizetteti ki a hatszázalékos illetéket – tette hozzá.

mno

vissza Vissza a kezdőlapra