Megjelent: 2008.12.10. 18:35:07

Marxék a falon

Marxista párt-e az MSZP?

Alighanem minden MSZP tag tiltakozik már a kérdés ellen is. Lelkük rajta. Valami azonban mégis hibádzik. Történt ugyanis, hogy Kovács László, ráunva a söjtöri mandulás angolnára, egy kis nosztalgia virslit fogyasztott, mégpedig demokratikusan, azaz az internetező közönség szeme láttára. A történet ismerős, például a mno oldalairól.
Mégis érdemes egy pillanatra felidézni, miről is van szó. Az MSZP honlapján megjelent a nagy virslievő. Amint egy néző csodálkozását fejezte ki, hogy a proletár-virsli fogyasztása Marx és Engels szeme láttára történik és ez nem feltétlenül hoz manapság szavazatokat, a webmester tudta a kötelességét:

        Ilyen volt        -         ilyen lett.

Elmaszatolta a dolgot. Később a nagyokosok egyike még ezt is levetette az mszp.hu-ról. Ma a hűlt (virsli) helye sem látszik.
Nem is lenne semmi baj, valaki, ha olyanja van, tiszteli Marxot meg az ő Engels barátját. A baj azzal van, ha mindezt nem jó lelkiismerettel teszi, hanem szégyenkezik miatta.
Bizony tisztelt MSZP-s urak, dönteni kell. Vagy vállalják a múltat, vagy sem. De ilyen "szeretem is, nem is" lélekkel nem lenne szabad a kormányrúdnál állniuk.

Szelle György

U.i.: Ha nem hinnéd, hogy valóban ama híres Károly van a falon, nézd meg nagyobban:

vissza Vissza a kezdőlapra