2003. október 03. péntek 21:49

 

Mádl Ferenc: Assisi Szent Ferenctől ma is tanulhatunk

 

A belső lelki erő, a cselekvő szeretet, az alázat, a szolgálat, a szolgáló szeretet az, amelyet a ma számára is megtanulhatunk Assisi Szent Ferenctől és rendjétől, a ferencesektől - hangsúlyozta Mádl Ferenc pénteken Szegeden.

 

"Assisi Szent Ferenc 1226-ban adta vissza lelkét az Úrnak, rá két évre Magyarországon már megjelentek a ferencesek,...ők voltak a kultúra, a vallás, az emberek hitének megőrzői, fenntartói" - mondta a köztársasági elnök az alsóvárosi ferences rendházban.

Kiemelte, hogy a ferencesek részt vettek a törökök elleni harcban, elpusztított templomokat, iskolákat építettek újjá, a tevékenység széles skáláján működtek, ott, ahol a társadalomnak szüksége volt a segítségre. Szólt arról, hogy magyar nyelven, de ha kellett, más nyelveken tanították és pasztorálták az embereket, a török uralom alatt tartották a lelket bennük.

"Lehet, hogy azért vagyunk itt, mert a ferences szerzetesek képesek voltak erre a tevékenységre, oktatásra, az iskolák védelmére, a betegek ápolására, a hit védelmére" - fejtette ki.

Az államfő a ferencesek missziójáról szólva úgy ítélte meg, hogy ma is sok morális elesettség, értékvesztés, lelki szegénység van az emberekben, az anyagiakra való koncentrálás, a másik ember megbecsülésének nagyfokú hiánya tapasztalható.

Hangsúlyozta, hogy a belső értékek táplálása az emberekben jelenleg is nagyon fontos. "Biztos vagyok benne, hogy a ferences szerzetes közösségek erre kaptak hívást, s ez nekik különös kötelességük" - fűzte hozzá.

A felszentelésének 500. évfordulóját ünneplő alsóvárosi Ferences templomban Mádl Ferenc részt vett Assisi Szent Ferenc halálának évfordulója alkalmából tartott hálaadó szentmisén. A kolostorban tartott beszédében kitért rá, hogy a szegedi rendház és közössége, a mise atmoszférája a hosszú történelem erejét sugározza.

"És azt az erőt, hogy az elesettségből is van remény felállni, a másikat támogatni áldozat árán is érdemes" - mondta Mádl Ferenc.

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra