Lírikus vagy politikus?
Az iskolában azt tanultuk, hogy Én-nel nem kezdünk mondatot. Hallgatva Medgyessy Péter minapi megnyilatkozását a Háttér című rádióműsorban, feltűnt ez én-ek sokasága. A nem egészen fél órás műsorban hatszor hallhattunk ilyen - nem éppen szerénységről tanúskodó - kijelentést. Ide is másolom őket:
Én meg sajnálom, hogy nem erre gondolt, mert én azt hiszem, hogy ez egy nagyon fontos dolog.
Én azt hiszem, hogy a legjobb az őszinte beszéd.
Én örömmel hallom, hogyha az ellenzék időnként a realitás hangján szólal meg, és ezt én szívesen veszem mindig, ezért elismerésem, hogyha a pénzügyminiszter úr az előző hetek egyébként elég zavaros és néha bizony végig nem gondolt támadásai után reális értékítéletet alkotott a költségvetésről.
Én nem tagadom, hogy nem könnyű az önkormányzatok élete.
Én biztosan tudom azt, hogy ez nehézségeket fog jelenteni, hiszen meg kell találni a racionális megoldásokat arra, hogy a lehető legkisebb költséggel gazdálkodjanak.
Én ezt vallom és ezt fogom tenni és a következő hónapokban is ilyen kezdeményezésekkel fogok élni.
Igaz, a költő is mondja:
„Csak én birok versemnek hőse lenni
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.”
Csakhogy, ami Babitsnál természetes és rendjén van, az a távolról sem lírikus Medgyessynél nagyon is hibáztatható. Ezen kívül megemlítjük azt a további tíz én-t, amely nem mondat elején volt, nem nagy betűvel íródott.
Medgyessy ezzel valószínűleg rekordot állított fel.
Ne keseregjünk, ezek szerint van, amiben jó. Ráadásul szemmel láthatóan örül is neki. (Vagy csak ceruza van a szájában?)
Szelle György
