Megjelent: 2008.12.10. 18:41:35

Vajúdnak a hegyek...

Ki lesz Kovács utóda?

Egyet biztosan tudunk, nem Kovács. Ő maga mondta, hogy nem indul 2004-ben az elnökségért. Ettől persze még alakulhatnak másként a dolgok, hiszen nem szavahihetőségéről ismeretes férfiú ő.

Most viszont lehetséges utódait is megnevezte. A Korridor tudósítása szerint a szocialista pártelnök a nyilvánosság előtt először beszélt arról: kit tartana alkalmasnak utódjául. Hiller István oktatási, Juhász Ferenc honvédelmi, Kiss Péter kancelláriaminisztert, Lamperth Mónikát, a belügyi tárca vezetőjét és Szili Katalin házelnököt nevezte meg.

Kérdés persze, hogy mi Kovács célja. A tisztújítás az EU tagság előtt lesz, s néhányan arra számítanak, hogy Kovács megpróbálja megszerezni az első magyar Biztos posztját. A MHL úgy tudja, hogy Juhász Endrét azért hívták haza nagyköveti posztjáról, hogy miniszterként jó esélyei legyenek erre a feladatra. Kettőjük között az a különbség, hogy Juhász ért hozzá... De mikor volt a hozzánemértés akadálya bármi kinevezésnek a szocialisták világában? Juhászt többen támadják, mondván az MSZP nem engedheti meg magának, hogy egy pártonkívülinek adja ezt a jelentős posztot. Híreink szerint rástartol még erre a feladatra Fazakas Szabolcs volt ipari miniszter is. Kovács esélyeit javítja, ha nem pártelnökként virrad rá az EU napja, s ha az utód úgy érzi: tartozik Kovácsnak a félreállásért.

A dologhoz Prodi bizottsági elnök úrnak is lesz szava. Ő körbe is járja a tagjelölteket, kihangsúlyozva, hogy nem tagállami delegáció, hanem meghívás kérdése (is) a biztosi poszt.

A találgatások másik vonala Kovácsot köztársasági elnöki székbe helyezi. Technikailag, ha az MSZP-SZDSZ ehhez köti magát, ennek nincs akadálya. Kovács azonban nem eléggé népszerű a párton belül, s talán nem megy neki egy titkos szavazásnak. A párt mai térvesztése nem jó hivatkozási alap. Ráadásul a korábban kiegyensúlyozottabb külügyminisztert már teljesen elnyomta a pártelnök, s a lelépésétől a köztársasági elnök megválasztásáig terjedő idő nem elegendő arra, hogy a szocialisták első emberéből egy pártok felett álló vagy legalábbis ezzel megpróbálkozó figurát állítsanak elő.

Az ifjú törökök persze majd nagyon igyekeznek nemzeti jelleget ölteni és sokat handabandáznak majd a szociáldemokrata szóval is. Nem lehetnek azonban sikeresek, ha le nem számolnak a Szili féle "nómenklatúrával". Ennek pedig semmi jele nincs.

Végül a nevek idő előtti emlegetése mögött az is meghúzódhat, hogy a sok jelölt közötti harc mindegyikükön súlyos sebet ejt, és még mindig Kovács a legjobb felkiáltással semmi se változzék.

Szelle György

vissza Vissza a kezdőlapra