2003. december 10. szerda 21:18

Egy nem nagydobra vert hír

 
Nem az ellenzék, hanem a polgári oldallal soha kesztyűs kézzel nem bánó közgazdászok tartják fontosnak, hogy valami történjék.

Négy vezető magyar kutatóintézet rendhagyó, közös nyilatkozatban bírálta az ország jelenlegi gazdaságpolitikáját és a kialakításáért felelős vezetőket. A négy intézet – a GKI, az Ecostat, a Kopint-Datorg és a Pénzügykutató Intézet – állásfoglalása szerint Magyarországon a befektetői bizalom visszanyeréséért meggyőző változtatásokra van szükség mind a pénzügypolitikában, mind a vezetésben. A kutatóintézetek szakértői nyilatkozatukkal szeretnének nyomást gyakorolni László Csaba pénzügyminiszterre, akit az utóbbi hónapokban kritikusai már többször is lemondásra szólítottak fel. A szakértők szerint a piacon jelenleg tapasztalható bizonytalanság és a forint gyors leértékelődése a 2001 óta követett gazdaságpolitika következménye. A magyar kormány 2001 és 2003 között túlköltekezett, s ezzel párhuzamosan irreálisan alacsony inflációs célkitűzéseket igyekezett megvalósítani. A forint az idén mintegy 13 százalékkal értékelődött le az euróhoz viszonyítva, ami már veszélyezteti az ország 2008-ra tervezett csatlakozását a közös európai valutához.(  http://www.forbes.com/  nyomán)

A fentiekre a hétvégén megjött a válasz is: Medgyessy szerint, minden nagyon jó, minden nagyon szép, mindennel meg van elégedve... Emlékeztető: A fenti mondás eredeti szerzője vezette be az országvesztő I. világháborúba hazánkat.

 

 

vissza Vissza a kezdőlapra