2003. október 24. péntek 22:22
Veszélyben a Mississippi deltája
Louisiana elvarázsoltabb minden más amerikai államnál. Lenn van, egészen délen, a nyár hosszú és tikkasztó. Az élet lassított felvételen zajlik, olykor dixieland ütemre ver komótosan. A Mexikói-öböl sós tengervize nyugodt biztonsággal falja fel a partokat, el-elvesz belőle, harminc percenként egy futballpálya tűnik el a Mississippi delta mocsarából. Ez az egzotikus vidék több mint 100 ezer négyzetkilométeren nyújtózkodik el. Régvolt rabszolgatartó idők ültetvényeit eszegeti az emelkedő tengervíz, errodálja és gyilkolja a fákat.
A deltán való motorcsónakazás az „Apokalipszis most” című filmre emlékeztet; sok-sok folyó ez a vándorló deltatorkolat. (A jégkorszak óta, amióta létrejött ez a folyam, már háromszor „költözködött” a delta, hordaléka jó termőtalajt hagyva maga után.) Ezeken a vízutcákon úgy közlekedik a motoros csónak, mint New York utcáin a taxi – jobbra, balra, egyenesen.... Csak forgalomszabályozó táblák nincsenek, illetve tiltó kikötési jelzéseket látni itt-ott az olajvezetékek óvása érdekében. Annyi a hal, mint égen a csillag, nem is kell pecázni szinte, csak kiemelni az ugráló tengergyümölcsöket. Louisiana termeli az ország rákfogyasztásának csaknem a felét. Itt a legnagyobbak az osztrigák és leghíresebbek a kék színű nagy kerek testű rákok. Mostanában, október elején lett vége a krokodilvadászat hivatalos szezonjának. A krokodil minden porcikáját feldolgozzák egy közeli üzemben, a húsa például levesnek jó.
250
ezer dollárért (!) vette meg 1997-ben egy fiatalember, Foster Creppel a
Woodland ültetvényt a Mississippi partján. Az 1880 körül épült katolikus
templomot speciális gépekkel odébb vontatták. (A tetőszerkezetet
leszedték, az épületet „keresztbevágták”, majd centiméterenként lassan
vontatták a megfelelő helyre.) Ma étteremként és bárként üzemel. Furcsa,
kicsit nyugtalanító érzés volt a gótikát utánzó színes templomablakok fényénél
kóstolgatni a Southern Comfort nevű whisky alapú likőrt, a környék
legnépszerűbb itókáját. Állítólag az ott szolgáló ír pap azonban áldását adta
a templom ilyetén való használatához...
A tulajdonos, miközben
tenyér nagyságú osztrigákat hasogatott, elmesélte, hogy a Woodland ültetvény
eredeti birtokosa, William Johnson cukorbáró háza 1834-ben épült. Abban az
időben a cukornád volt a legkeresettebb kereskedelmi árucikk, fehér aranynak
nevezték. A Woodland ültetvény túlélt néhány hurrikánt az idők folyamán, az
alkoholtilalom idején pedig a feketézők mennyországa volt. Ma a folyó nyugati
partján ez az egyetlen megőrzött ültetvény. A házat, anélkül, hogy az eredeti
hangulatot (és a szellemek nyugalmát) megsértették volna, motelként
működtetik. Visszarepített minket – ha csak egy éjszaka erejéig is – az
„Elfújta a szél” világába. A rabszolgák rozoga háza, közepén hatalmas
tűzhellyel még felújításra vár, az ültetvények helyén füves parkok
terebélyesednek. De alig odébb ott a Mississippi, ez a hihetetlen vízfolyam.
Azon a részen a huszas években épült a védőgát, nem túl magas, de nyílegyenes
hosszú partszakasz. Most értettem meg az angol „levee” szó értelmét, amit a
híres slágerből ismerhetünk: „Bye-bye Miss American pie, drove my Chevy to
the levee, but the levee was dry. Good old boys drinking whisky and rye,
singing this will be the day when I die...”
Ez
a gát talán az egyetlen száraz hely errefelé. Az ültetvény „kertvégében” is a
mocsár uralkodik, ahol krokodilok tanyáznak, sőt, egyet „háziasított” a
gazda. Ha nem láttam volna a saját szememmel, el sem hittem volna, hogy
szólításra, „Buddy, buddy!”, előjön egy tál szalámira a zajtalan, possadt
lakhelyéből egy ilyen állat!
Az ültetvény
tulajdonosának nem is az a legnagyobb tette, hogy megvásárolta, rendbe hozta
ezt az óriási területet, hanem az, hogy szakértő ekológusként harcol és
lobbyzik a delta védelméért. Ez a kb. magyarországnyi mocsárvidék az ország
leggazdagabb állat- és növényvilágával rendelkezik, többek között 353 madárfaj
otthona. Mind-mind veszélyeztetettségnek kitéve. A világ hetedik legnagyobb
deltája haldoklik. Egy hosszan elterült kis falu húzódik a delta sokadik ágán,
oszlopokra épített rozoga házakban él itt összesen 75 ember. Otthonaikat csak
csónakkal lehet megközelíteni, ivóvíz nincs.
Néhány
a csatornába oldalára dőlt halászhajó jelzi hurrikánok útjait. Csend
van, nagy távolságok, itt-ott hintaágyban szunyókáló emberek.
Szinte hihetetlen, de az Egyesült Államok negyedének jóléte függ ettől a vidéktől (pedig Louisiana az egyik legszegényebb állam négy és fél millió lakosával), ugyanis itt fut a legtöbb olaj- és gázvezeték, észak felé haladva behálózzák az egész országot. A vidék megmentésére figyelmet fordít az állami és a szövetségi kormányzat egyaránt. Ez utóbbi óriási adókat szed be (tavaly hat milliárd dollár) az olajóriások által fizetett bérleti díjakból. A helyiek ennek a pénznek egy részét szeretnék újra látni. Az itt található part menti olaj- és gázvezetékrendszer a legfejlettebb az országban. Ez az ipar húzódik mélyebb vizek felé, ahol hatalmas gázmennyiségeket tárnak fel.
Louisiana szenátoráról elnevezett Breaux Törvény alkalmazásával létrejött a „Partvidék 2050” nevű terv. A mocsárvidék természetes állapotának visszaállítása lesz az Egyesült Államok valaha is végrehajtott legnagyobb mérnöki teljesítménye. Az itteni lakosok tréfásan azt mondják, hogy „nekünk vannak a legjobb politikusaink, akiket a pénzünkkel meg tudtunk vásárolni” – de hát ez a vállalkozás olyan emberfelettinek látszik, hogy szükség is van rájuk. Nehéz meghatározni, hogy pontosan mit is kellene csinálni, ugyanis az árvízvédelem miatt virágzásnak indult több emberi tevékenység, a delta viszont veszélyeztetetté vált. Az egyik politikus idevonatkozó találó megjegyzését érdemes szó szerint idézni: „Ilyet feladatra még senki nem vállalkozott ez előtt. Nem ismerjük még az összes választ, és valószínűleg nem is fogjuk. De ha addig várunk, amíg minden kérdésre lesz válaszunk, már nem lesz mit megmenteni...”
Milyen természetellenes beavatkozások történtek? Az 1940-es években mérnökök egy csoportja indított kampányt a folyó hasznosítására, hogy megakadályozzák a folyó kiöntését. Sok ezer mérföld gát (levee) épült akkor, ami védte a településeket. Alig egy évtizeddel később olyan cégek mint a Shell és a Texaco a mocsárvidéken hatalmas területeket „szedtek szét”, fúrtak és ástak rendületlenül, hogy a csöveket lefektessék, és mesterséges, navigálható csatornákat létesítettek. Mivel így a folyó nem tudta a hordalékát természetesen lerakni ezeken a területeken, a Mexikói-öböl sós vize kezdett beáramolni. Elöntötte az utakat, kiirtotta a növényzetet és az állatvilágot. A növények elvesztésének hatására megindult az eróziós folyamat. A deltának a sok természetes funkciója mellett az is „dolga”, hogy védje New Orleans-t az elsüllyedéstől. A város egyes részei ugyanis tengerszint alatt vannak akár három méterrel is.
A legnagyobb lecke, amit a Mississippi deltája felad az emberiségnek, hogy a természet minden egyes emberi beavatkozást (akár jó az az embernek, akár nem) megtorol.
Niemetz Ágnes
Woodland Plantation, Louisiana
