2003. november 25. kedd 14:49

 

Parlamenti napló

2003. november 24.

azonnali kérdések

Kovács Ferenc: "Milyen alapon lett nyertes a Mágnáskert vendéglő Söjtörön?"

 

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kovács Ferenc, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, "Milyen alapon lett nyertes a Mágnáskert vendéglő Söjtörön?" címmel. Képviselő urat illeti a szó.

KOVÁCS FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Úgy látszik, egy kicsit zsíros lehetett az a söjtöri ebéd, ha a kormány most oly buzgón mossa a kezeit. Az embereknek azonban azt már nehéz megérteniük, hogy Gál J. Zoltán miért tagadta le, és miért hamisította meg többször is a nagy nyilvánosság előtt a Söjtörön történteket. Nehéz megérteni, hogy a 80, maximum 100 fő elhelyezésére alkalmas helyszínre és nagyjából ennyi meghívott vendégre miért rendeltek 300 adag ételt. Vagy csak ezzel a csalafintasággal lehetett a 22 050 forintba került ételsort ócsítani? Gondolják meg, ha 3000 főre számlázna a szolgáltató, akkor még igaz is lehetne Gál J. Zoltán 735 forintos blöffje is.

Nehéz megérteni azt is, hogy miért nem egy közeli étteremből rendelték az ételeket. Persze, a választás nem volt véletlen. A Mágnáskert vendéglő már a nevében is tükrözi a pénztőke és a milliárdosok kormányának finom stílusérzékét. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Úgy van!)

A Söjtör környékén élő emberek tudják azt is, hogy Deák Ferencről az őt tisztelő vendéglősök ételeket is neveztek el. És ha lehetősége lett volna egy közeli, Zala megyei vendéglősnek, hogy köztársaságunk kormányának ünnepi menüsort állítson össze, biztosan a Deák Ferencről elnevezett csirkecombot és a Deák-tortát is elkészítette volna.

Nehéz szó nélkül elmenni amellett is, hogy mi szükség volt Kovács László képmutató akciójára. Engedjék meg, hogy szó szerint idézzem a Népszabadságot: "Kovács pártelnök pedig megpróbálta megdönteni a demagógia, az ostobaság, a cinizmus és a dilettantizmus négytusa-világrekordját - sikerrel. Kovács László a Mágnáskertből rendelt és elfogyasztott ebéd után erkölcsileg is szegénységi bizonyítványt állít ki magáról, miszerint a kormány oly puritán, hogy az elköltött fejedelmi lakoma helyett egy pár virslivel is beérte volna."

Tisztelt Miniszter Úr! Érdeklődéssel várom a válaszát kérdéseimre. Mely cégeket kérték fel a söjtöri kormányülés vendéglátására, kik adtak ajánlatot rá? Ezen cégeket ki és milyen feltételrendszer alapján választotta ki? A Mágnáskert ajánlata mennyivel volt kedvezőbb a többiekénél? Miért kellett a 80, maximum 100 személy részére 300 adag ételt rendelni?

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Miniszter urat illeti a szó.

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Azt hiszem, hogy az ön hozzászólása az ön által kifogásolt világrekordot most jócskán túlhaladta, ilyen értelemben azokban a kategóriákban, amiről beszélt, önnek vezető pozíciója van ma a Házban. (Zaj. - Lengyel Zoltán: Válaszolni kellene, nem minősíteni!) Ami a konkrét kérdését illeti… - szívesen válaszolok, ha meghallgatják a válaszomat, képviselő urak.

A közbeszerzés alapján lett nyertes öt bekért pályázat közül a kiválasztott, aki is a legolcsóbb ajánlatot adta. (Derültség a Fidesz soraiban. - Az elnök csenget.) Képviselő úr, ha ezt kifogásolja, akkor tegyen fórumon erre bejelentést, és vállalja ennek a jogkövetkezményét. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ugyanakkor szűkebb körben kérték ki ezt a fajta ajánlatot, mint kellett volna, ezért hibás volt a kiválasztás, és tekintettel arra, hogy nemcsak a szabályszerűségre, hanem ilyen esetben a látszatra, a rossz látszat elkerülésére is adni kell (Dr. Hargitai János: Nektek már nem!), olyan következtetést kell levonni ebből az esetből, amelyet önök a megelőző négy év kormányzása alatt egyszer sem tettek meg. (Demeter Ervin: Mert nem csináltunk ilyet, azért!) Tisztelettel jelzem, hogy az ön által itt ismertetett díszebéd kevesebb összegbe került, mint az önök kormánya által erre a célra kijelölt norma, a 10-15 ezer forint közötti norma; ha ön elvégez egy egyszerű matematikai műveletet, erre bizonyosságot lel. Ezek a tények, képviselő úr.

Ami pedig az önök alapállását illeti, tisztelettel hívom fel arra a figyelmet, hogy annak idején - és indokolt most, hogy a kormányváltás után egy morális alapváltozást tegyenek - éppen önök voltak azok, akiknek a miniszterelnöke luxusrepülővel utazott egy diplomáért (Moraj a Fidesz soraiban.), magával vitte a futballedzőjét diplomata-útlevéllel… (Dr. Répássy Róbert: Bagoly mondja verébnek!) Tudom, hogy nem szívesen hallgatják, de ez tény (Dr. Répássy Róbert: Bagoly mondja verébnek!), kerülte a közbeszerzést, nincs önöknek gyakorlatuk a közbeszerzésben, megértem, mert nem tették annak idején (Dr. Répássy Róbert: Bagoly!), és saját kampánycégeiket tüntették ki állami és közpénzekkel. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ebből az alapállásból sem ismeret, sem morális alap nincs ahhoz (Közbeszólás a Fidesz soraiból: A kérdésre kellene válaszolni! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy ön bennünket kérjen számon.

Folytatni fogom, képviselő úr. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm a miniszter úr válaszát. Viszontválaszra Kovács Ferenc képviselő urat illeti a szó. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Vendéglátó-szakértő!)

KOVÁCS FERENC (Fidesz): Van egy közismert Deák-adoma, miniszter úr. A parlamentben véletlenül az egyik képviselőtársa elvitte Deák Ferenc kalapját. Szabadkozik a képviselő a félreértés miatt (Közbeszólások az MSZP soraiból: Fejből is tudja, képviselő úr? - Ki írta le?): Deák úr, nem volt nehéz összekeverni a kalapokat, körülbelül egyforma a fejünk. Körül, az lehet - válaszolta Deák -, de az biztos, hogy belül nem. (Derültség, taps a Fidesz soraiban.) Körül-belül ennyi az önök viszonya is a deáki értékrendhez. Mert hallhattuk a pártelnök-külügyminiszter úrtól, aki körülbelül azt állítja, hogy a virslit igen kedvelik barna kenyérrel, de belül a gyomrukban az ételkülönlegességeket részesítik előnyben (Derültség a Fidesz soraiban.) a szegénységpárti kormánytagok.

Egy Zala megyei újságban megjelent cikk szerint a fenti menüsort 5 ezer forintért készítette volna el körülbelül egy zalaegerszegi vendéglős. (Dr. Géczi József Alajos: Sitke is vállalta volna!) Az még olcsóbb lett volna. Önök azzal, hogy nem bíztak egy helybeli vagy környékbeli vendéglősben, nemcsak a közpénzt herdálták, hanem itt is újra bizonyságát adták annak, hogy másodrendű állampolgárnak tekintik a vidéken élő honfitársaikat. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Így van!) Ez elfogadhatatlan Magyarország felelős kormányától. Ez Deák Ferenc szellemi hagyatékának megcsúfolása. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Úgy van! - Taps a Fidesz soraiban.)

ELNÖK: Viszontválasz illeti a miniszter urat.

KISS PÉTER, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter: Képviselő úr, köszönöm szépen a válaszát, ami tulajdonképpen biztató, hiszen azt mutatja, hogy önök fejlődőképesek; igaz, ellenzékbe kellett ahhoz jutni, hogy ezen erkölcsi magaslatokról tudjanak véleményt nyilvánítani (Demeter Ervin: Ez nem igaz!), de megérte, megmondom őszintén önöknek. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Arcátlanság!)

Nos, ami a fej és a kalap példáját illeti, talán csak arra tudok utalni (Dr. Répássy Róbert: Ön evett a mandulás pisztrángból vagy nem? - Az elnök csenget. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nézz rá! - Derültség, szórványos taps a Fidesz soraiban.), hogy a képességeket illetően… Elnök asszony, kérem szépen, utasítsa rendre a képviselő urat.

 

vissza Vissza a kezdőlapra