2003. december 28. vasárnap 22:37

 

175 éve született Szendrey Júlia
író, Petõfi Sándor felesége
 

(Keszthely, 1828. december 29. - Pest, 1868. szeptember 6.)


 

175 éve, 1828-ban a keszthelyi Újmajorban született Szendrey Júlia. Apja, Szendrey Ignác a Festetics uradalom tiszttartója volt. Hamarosan elkerültek Keszthelyről Erdélybe. 1840-44 között Pesten egy pesti leánynevelő intézet tanulója volt. 1846-ban ismerkedett meg Petőfi Sándorral Nagykárolyban, akivel a következő évben - 1847-ben - kötött házasságot. Házasságuk rövid ideig tartott; férjét 1849-ben látta utoljára. Ezt követően Petőfi sorsára próbált fényt deríteni. 1850-ben Horvát Árpád történész, egyetemi tanár felesége lett, második házasságát nemzeti felháborodás kísérte. 1868. szeptember 6-án halt meg.

 

Lapokban, folyóiratokban néhány költeménye, prózai írása és naplójának részletei jelentek meg. Írói életműve meglehetősen töredékes; néhány elbeszélést, verset írt, naplót vezetett, s lefordította Andersen néhány meséjét. Ezeket halála után összegyűjtve adták ki. Keszthelyi szülőházára 1909-ben emléktáblát helyeztek el. Az 1960-as, 70-es években kis emlékkiállítása is volt egy szobában, amelyet 1982-ben megszüntettek. Keszthelyen utca, iskola is viseli nevét. A Művelődési Ház előcsarnokában 1983-ban elhelyezték emléktábláját is.

 

vissza Vissza a kezdőlapra