Megjelent: 2003.10.19. 15:50:57

Teréz Anya emblematikus alakja volt a XX. századnak.
Rendkívüli népszerűségnek örvend hazánkban is. A
szegények iránt érzett felelősség, testvéri szeretet
önfeláldozó apostola ő. II. János Pál pápa
október 19-én Rómában a Szent Péter téren boldoggá
avatta.  A Duna TV közvetítette a szertartást.

Teréz anya

2003. október 19. Albániában is ünnepelnek. De nálunk is sokak szíve megdobban: Hatalmas tömegek láthatták, hallhatták ezt a törékeny apácát, akit mától oltárra emelten tisztelhetünk.

Összeállításunk saját írásai és a róla szólók révén hozza közelebb őt az érdeklődők számára.

Imája a kereszt alatt:

Szabadíts meg, ó, Jézus,

a vágytól, hogy szeressenek,
a vágytól, hogy magasztaljanak,
a vágytól, hogy tiszteljenek,
a vágytól, hogy dicsőítsenek,
a vágytól, hogy előnyben részesítsenek,
a vágytól, hogy kérjék véleményemet,
a vágytól, hogy helyeslésre leljek,
a vágytól, hogy népszerű legyek;

a félelemtől, hogy megaláznak,
a félelemtől, hogy megvetnek,
a félelemtől, hogy megütnek,
a félelemtől, hogy megrágalmaznak,
a félelemtől, hogy elfelejtenek
a félelemtől, hogy bántanak,
a félelemtől, hogy kigúnyolnak,
a félelemtől, hogy meggyanúsítanak!

 

Verse az örömről:

      Öröm

    Az öröm imádság, az öröm erő.
    Az öröm háló, amellyel lelkeket foghatunk.
    Isten szereti az örvendező imádságot.
    A legjobb módja, hogy Istennek hálát adjunk:
    ha dolgunkat örömmel tesszük.

    A szerető szív vidám szív.
    Ne engedd, hogy a gondok úgy hatalmukba kerítsenek;
    hogy miattuk elfelejtsz örülni a feltámadt Krisztusnak.

    Mindnyájan Istenhez vágyódunk, a mennyországba,
    de hatalmunkban áll, hogy már most és itt nála legyünk a mennyben,
    s minden pillanatban boldogságban részesüljünk.
    Ez azt jelenti:
    szeressünk úgy, ahogyan ő szeret,
    segítsünk, ahogyan ő segít,
    adjunk, ahogyan ő ad,
    szolgáljunk, ahogy ő szolgál,
    mentsük meg az embert,
    ahogyan ő megment minket,
    huszonnégy órán át vele legyünk,
    és a legnyomorúságosabb öltözékben is felismerjük.

     

Egy vele készült harminc éves riport: http://www.komaromy.hu/napfenyes/text/manifesztum_3_6_terezanya.html

Halálhíre: http://www.katolikus.hu/news/970908.html

A ravatalon

Az igazolt csoda: http://ujember.katolikus.hu/Archivum/2001.09.23/0501.html
Ugyanez Népszabadság módra: http://www.nepszabadsag.hu/Default.asp?DocCollID=76233&DocID=72313
Egy szabálytalan nekrológ, amely már akkor a szentté avatásra gondolt: http://bocs.hu/bg-terez.htm

 

Te is lehetsz Szent!

"A Szentatya az utóbbi időben igen sok olyan embert avatott boldoggá, akik korban hozzánk közelebb állnak, a XX. században éltek. Ezzel segít minket, aktuális példát állítva elénk, hogy ne tartsuk a szentséget elavult dolognak. Igenis lehetséges ma is szentté válni! Teréz anya élete arra tanít minket, hogy észrevegyük a körülöttünk lévő szenvedést, és segítsünk a rászorulókon. Ehhez pedig nem kell Kalkuttába menni, elég a környezetünkben körülnézni. Biztosan találunk tennivalót." Bővebben: http://www.communio.hu/kovi/plevel/plevel3.htm

Az egyik legszebb (angol) honlap:

(Kattints a képre)

 

'Uram, add meg nekünk a bátorságot, hogy megvédjük a születendő gyermeket!'

Bővebben: http://www.communio.hu/meh/tk000223.htm

 

vissza Vissza a kezdőlapra