Megjelent: 2008.12.10. 17:57:13

Meditáció

Az Írás üzenete

Lukács 1. fejezetéből: 

Mária még ezekben a napokban útnak indult, és a hegyekbe sietett,

Júda városába. Zakariás házába tért be és üdvözölte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, örömében megmozdult méhében a gyermek, maga Erzsébet pedig eltelt Szentlélekkel. 

Nagy szóval felkiáltott: "Áldott vagy az asszonyok között, és áldott a te méhed gyümölcse! Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám? Lásd, mihelyt meghallottam köszöntésed szavát, az örömtől megmozdult méhemben a gyermek. Boldog, aki hitt annak a beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"

Az evangélium fenti részlete sok művészt késztetett alkotásra. Képünkön Giotto híres képe, amelyen Mária és Erzsébet találkoznak. A történet ma is megérint bennünket. De oda figyelünk-e?

Az első, amit meg kellene hallani, az a még meg-nem-született János szerepe. Részt vesz a "felnőttek" dolgában, reagál az örömre. Ember. Hogyan maradhatott meg a magzatölés gyakorlata ennyi évvel a kereszténység elterjedése után? Miért kell ma nemhogy védeni a meg-nem-született életet, hanem az ellen a képtelenség ellen tusakodni, hogy az élet felett valaki másnak van "joga" rendelkezni.

A második gondolat az örömre vonatkozik. Mit üzent ez a jelenet Máriának? Máriának, aki már kimondta az igent, de bizonyára tele volt kérdésekkel. Az Úr megadta a választ, megerősítette igenjében. Ki is szakadt belőle a hála: "Magasztalja lelkem az én uramat..." Az életünk tele van döntésekkel, jókkal és rosszakkal, s mi is megkapjuk a megerősítést, amikor rászorulunk. Megkapjuk, de oda kell rá figyelnünk. Zajos környezetben, percről percre élő emberként nem leszünk erre képesek. Szoktál-e gondolkodni?

Milyen lesz az ünneped? Az Isten közénk jött, őt ünnepeljük-e avagy a nagy bevásárlások után a nagy étkezések napjai jönnek? A karácsonyt nem szabad elnyomnia az ünnepi zsibongásnak és zűrzavarnak - fogadjuk meg II. János Pál pápa figyelmeztetését, amelyet vasárnap, a karácsony előtti utolsó úrangyala imádság kapcsán mondott december 21-én délben.

  Szelle György

vissza Vissza a kezdőlapra