Megjelent: 2008.12.10. 19:16:01

Amerikába mentem...

„MAGYAR VAGYOK. AMERIKAI VAGYOK. EGYIK SEM VAGYOK. MINDKETTŐ VAGYOK.”

Átadták az idei George Washington-díjat

 

 Az 1906-ban felavatott budapesti Washington-szobor Amerikában élő magyar emigránsok ajándéka volt. Kohányi Tihamér, a ma már 113 éves Szabadság nevű újság alapítójának kezdeményezésére jött létre ez a nemes vállalkozás. A szobor jelkép és kapocs az észak-amerikai magyar emigránsok körében a soha nem elfelejthető magyar föld és a befogadó új haza, Amerika között.  A George Washington-díjat olyan kiemelkedő, magyarságukra büszkén gondoló vagy emlékező személyeknek adják át minden évben, akik kiemelkedő eredményt értek el a humántudományok, a művészetek, a kereskedelem, az ipar, a reáltudományok vagy a nemzetközi megbékélés területén. 

A 2005-ben 50 éves New Brunswick-i Amerikai-Magyar Alapítvány  1989-ben megnyitotta a Papp László építész tervei alapján készült múzeumot, könyvtárat és archívumot is. A nagyszerű épületegyüttesben, a magyarok házában, egymást érik a színvonalas kulturális rendezvények. Az alapítvány elnöke, a Washington-díj „lelke” Molnár Ágoston professzor.

Az idei, immár 41. díjátadáson, a New York-i Waldorf-Astoriában  dr. Robert Fuisz,1986-os díjazott köszöntötte Molnár Ágostont. Dr. Simonyi András, Magyarország washingtoni nagykövete szintén hálával beszélt a díj létrehozójáról. Megemlítette, hogy Magyarország Amerika mellett áll, és „jó magyarnak lenni az Egyesült Államokban”. Több ismert személyiség mellett a díszvacsorán megjelent dr. Molnár László magyar

ENSZ nagykövet, továbbá Orencsák Mariann és Sárközy Péter New York-i konzulok. Molnár Ágoston üdvözlő beszédében büszkén szólt a tervekről, az alapítvány csaknem félévszázados munkájáról és az adományokról, amelyek nélkül nem jött volna létre New Jersey államban a magyar központ.

 

Kétezerhárom Washington-díjazottai

Ispánky László, az „élő mester”, szobrász- és festőművész 1919-ben született. Budapesten a szépművészeti akadémián szobrászatot tanult. 1956-ban hagyta el Magyarországot, a tanulmányait Michigan-ben folytatta, majd szobászművészetet tanított. 1960-ban Trentonban (New Jersey állam) telepedett le, és a Cybis vezető művészeti tervezője lett. Dolgozott a Lenoxnak, Boehm-nek és Goebel-nek is. Porcelánfigurái rendkívül keresettek, témáit az amerikai törtenelemből, a bibliából és saját élményeiből alkotja meg. Művei megtalálhatók többek között Burt Reynolds, a Shakespeare Festival Theater of Academy, a Brooklyn Museum és a Vatikán gyűjteményeiben.

 

Dr. Makkai Ádám, nyelvész, író, költő, fordító és tanár Budapesten született; az anyja neves íróként, az apja újságíróként ismert személyiségek; ő maga magyar parlamenti képviselő is volt. Az 1956-os forradalom után érkezett az Egyesült Államokba. A Harvardon szerzett diploma után a  Yale egyetemen általános nyelvészetet tanult. A chicago-i Illinois egyetemen 1975 óta tanít angolt és nyelvészetet. Munkájának elismeréseként sok díj birtokosa, így 1996-ban átvette a Magyar Oktatási Minisztérium „Pro Cultura Hungarica” díját. Szerkesztője és nagyrészt fordítója a vaskos magyar költészeti antológiának a 13. századtól napjainkig. A párját ritkító könyv második kötete hamarosan megjelenik. A legújabb műve látnoki tanulmány: „Úristen! Engedj meghalni! Petőfi Sándor pokoljárása és megidvezülése”, azaz mit írt volna Petőfi, ha túlélte volna a negyvennyolcas szabadságharcot.

 

Dr. Szász Tamás, az orvostudományok doktora, pszichiáter, szakíró és tanár 1920-ban született Budapesten. 1938-ban érkezett Amerikába; fizikából diplomázott és 1944-ben avatták orvossá. A pszichoanalítikus gyakorlatot Chicago-ban végezte, majd öt évig dolgozott ott. Harmincnégy évi termékeny munka után a „State University of New York Upstate Medical University” orvosi karán a világ egyik legismertebb és legolvasottabb pszichiátriai szakértőjeként ismert; 25 könyve („The Myth of Mental Illness”) és 700 tudományos írása szüntelen formálja a pszichiátria és a pszichológia elméletét és gyakorlatát. A 80. születésnapjára szimpoziont rendeztek „Szabadság és/vagy pszichiátria” címmel. 2001-ben a SUNY orvosi egyeteme a tudományok díszdoktori címét adományozta a számára.

             Néhány név előző évek díjazottjai sorából: Kármán Tódor, Neumann János, Békésy György, Teller Ede, Wigner Jenő, Hevesy György, Selye János, Gábor Dénes, Szent-Györgyi Albert, Donáti Antal, Tony Curtis, Andy Grove, Zwack Péter, Gerald Ford, George Pataki.

A washington-díj hagyománya folytatódik; úgy tűnik, az amerikai magyarságban és a magyar amerikaságban gondolkodók száma kiapadhatatlan – csakúgy, mint a bennük rejlő tudás és megismerés iránti vágy.

Niemetz Ágnes

NEW YORK

vissza Vissza a kezdőlapra