2004. január 08. csütörtök 23:12

 

Horváth Tamás:

EINSTAND

 

Kedves irodalmilag edzett polgártársaim!

Képzeljünk csak el egy olyan helyzetet, mikor Geréb megáll a Grund kellős közepén. Halálos csend jobbról-balról, érzik, hogy valami sorsfordító bejelentés következik. Geréb hosszas makogás közepette beismeri, hogy ő kém. Spidi, besúgó, tégla, vamzer. De nem ügynök. Mindaz, amit tett, a Grund (az édes Grund) érdekében volt. Azt védte foggal-körömmel, furfanggal, igazából a vörösingesek ellen. Úgyhogy bár árulónak tetszik, valójában hős.

Boka, aki szokás szerint egyenes és mértéktartó, megkísérel feltenni neki néhány lényegbe vágó kérdést, de a Gittegylet közbekiabálásai elnyomják. Úgy marad, kisebbségbe kerül. Gerébet választják helyette vezérnek. Nemecsek, a szerencsétlen továbbra sem érti. Ő ugyanis marad áruló (csupa kisbetűvel). Egyetlen vigasza, hogy Bokát is melléállítják.

Meredek, mi?

Aztán Geréb (játsszunk csak el a gondolattal!) kis létszámú, válogatott küldöttség élén félhivatalos látogatást tesz a Füvészkertben. Itt is közli a plénummal, hogy ő ténylegesen beépített ember. Bár előző nap ezt még tagadta, de most beszélhet, mert e titokgazda, a Gittegylet feloldotta őt. Nem ügynök, hangsúlyozza, nem ügynök. Kizárólag a füvészkertiek érdekében járt el a Pál utcaiakkal való tárgyalásokat megkönnyítendő.

Áts Feri elzavarna a fészkes fenébe, de a Pásztorok kihátrálnak mellőle, mehet, amerre lát, ők majd kezükbe veszik az irányítást. Elkapják Nemecseket, még egyszer megfürdetik, és elveszik a maradék üveggolyóját. Rákapnak a gittre. Weisszel, Leszikkel, Richterrel egészen jól megértik egymást.

Ugye, borzalom? Molnár Ferenc, szegény, forog a sírjában. Bizony, mert volt jó ízlése, meg erkölcsi érzéke. Értékrendje, így is mondhatnánk. Nem gondolta egy pillanatig sem, hogy a politika játékszabályai felülírhatják az alapvető emberi tisztességet, mint arról egy pártvezér igyekezett meggyőzni minap a közvéleményt.

Molnár Ferenc tudott írni. Nála Nemecsek hős. Geréb áruló. Boka, Áts Feri rátermett vezetők. Leszik, Kolnay, a Pásztor fivérek pedig esendő figurák. A hatalom - élén egy önjelölt külügyérrel - ezt próbálja mostanság új alapokra helyezni

Rugdossuk le gyorsan szegény Molnárt.

A tökéletesen irodalmiatlan epilógus innét csak egy lépés A felnőtt Geréb az azóta már beépített Józsefvároson keresztül igyekszik a Részvénytársaság ülésére, melynek tagjai: Barabás, Richter és a Pásztor fivérek. Új, beépíthető ingatlanok vásárlásáról döntenek. Elábrándoznak néha zsenge ifjúságukon mikor oly dühödt csatákat vívtak az édes, öreg Grundért.

 

Megjelent: A CÉH folyóiratban

vissza Vissza a kezdőlapra