2004. január 09. péntek 23:01

 

Fidesz: a korrupció árnyéka vetül az EUKK működésére

 

A korrupció árnyéka vetül az Európai Unió Kommunikációs Közalapítvány (EUKK) működésére, ezért a Fidesz büntetőfeljelentést fontolgat az ügyben - közölte Lengyel Zoltán pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. Az előző kormány idején készült, az akkori ellenzék által sokat bírált Millenniumi Országjáró előállítása 41 forint volt példányonként, az EUKK három darab A4-es papírból álló levelei pedig 60 forintba kerültek darabonként - mondta a fideszes parlamenti képviselő. Megjegyezte, ilyen eset kapcsán "felvetődik a korrupció gyanúja".

 

Hozzátette: ez ügyben egy civil szervezet a hatóságokhoz fordult, de az illetékesek "a fülük botját sem mozdították".

Kijelentette, a Fidesz az úgynevezett üvegzsebtörvény alapján megfontolja, hogy büntetőfeljelentést tegyen az ügyben.

Lengyel Zoltán úgy vélte, "megdöbbentő eredményeket hozott az EUKK-nál végzett számvevőszéki vizsgálat", amely - mint rámutatott - túl magasnak nevezett egyes költségeket, illetve megállapította azt is: 20 millió forintos összeg elköltésénél megkerülték a közbeszerzési eljárást.

Az idei költségvetésben csaknem 700 millió forint áll annak az EUKK-nak a rendelkezésére, amely a tavaly áprilisi uniós népszavazáson "minden idők legdrágább kampányával a legtöbb embert tartotta távol a voksolástól" - mondta az ellenzéki képviselő.

"Rendelkeznek-e megfelelő szakmai kompetenciával?" - tette fel a kérdést, hozzáfűzve: az idei európai parlamenti választásokra körülbelül 1,2 milliárd forintot kíván az állam költeni. Lengyel Zoltán szerint tartani lehet attól, hogy nem hatékonyan használják fel ezt az összeget.
 

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra