2004. február 08. vasárnap 22:27

 

Kovács Zoltán (Fidesz) közleménye

 

 

Lamperth Mónika belügyminiszter és Draskovics Tibor kijelölt pénzügyminiszter ígéretei és fogadkozásai ellenére egyre több hír jelenik meg a sajtóban arról, hogy a magyar önkormányzatok katasztrofális anyagi helyzetét súlyosbítandó a bankárkormány újabb tízmilliárd forintot készül elvonni a településektől.

2003 az önkormányzatok fekete éve volt. Soha annyi iskolát, óvodát nem kellett bezárnia a helyhatóságoknak, mint a tavalyi évben. 120 milliárd forintra nőtt az önkormányzatok hitelállománya, a még meglévő vagyonukat kellett feláldozniuk annak érdekében, hogy ne jussanak csődhelyzetbe. Mintegy 1600 település volt kénytelen igénybe venni a központi pályázati alapokat azért, hogy működjenek egyáltalán, és bért tudjanak fizetni. Mindez azért történt, mert a szocialista kormány ígéretei ellenére nem biztosította a közalkalmazotti béremelések fedezetét teljes egészében az önkormányzatok számára.

A kormánypártok által elfogadott 2004-es központi költségvetés számai alapján az önkormányzati ágazatból mintegy százmilliárd forint hiányzik. A helyhatóságoktól elvonandó újabb tízmilliárdos összeget az egyes tárcáknál levő fejezeti kezelésű alapokból venné el a kormány. A megszorítások érinthetik bérlakás-program vagy a panelkorszerűsítési program támogatására szánt forrásokat, illetve más, többek között a hátrányos helyzetű települések támogatására szolgáló pénzek is csökkenhetnek.

A Fidesz magyarázatot vár arra, hogy Lamperth Mónika személyes ígéretei ellenére előfordulhat-e az, hogy az önkormányzatokat újabb jelentős elvonásokkal sújtsa a szocialista kormány. A Fidesz azt reméli, hogy a belügyminiszter korábbi szavai nem a szokásos szocialista nagyotmondásoknak minősülnek, s Lamperth Mónika végre tettekben is kiáll a magyar önkormányzatok így a településeken élő emberek érdekei mellett.

Budapest, 2004. február 8.

Dr. Kovács Zoltán
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Országgyűlési Képviselőcsoport Önkormányzati Kabinet vezetője

OS

vissza Vissza a kezdőlapra