2004. február 22. vasárnap 21:13

 

Hétfőn folytatódnak az agrárdemonstrációk

 

Újabb útszakaszra terjed ki az eddig bejelentettek mellett a Budapest környéki agrártiltakozások helyszíne - mondta Bagi Béla, az Országos Demonstrációs Bizottság tagja. A már ismert öt főváros környéki helyszín a 6-os út Százhalombatta közeli szakaszán történő gazdademonstrációval bővül hétfőn. A gazdák eddig a 4-es, az 5-ös, a 31-es, valamint az 51-es főutak fővároshoz közeli szakaszán, valamint a régi Fóti úton kívántak demonstrálni.

 

Bagi Béla szerint a hétfői gazdatiltakozások helyszínei általában megegyeznek a korábbi helyszínekkel, néhányat a Budapest környéki tiltakozások sikere érdekében esetleg feladnak.

A tiltakozó akciók 9-től 16 óráig tartanak, de Bagi Béla információja szerint a 6-os úton a főváros közelében már 7 órakor megkezdődnek.

A szervezők hétfőn országszerte, a tiltakozások különböző helyszínein 8-10 ezer emberre számítanak, és úgy kalkulálnak, hogy az utakra mintegy 3.500-4.000 jármű vonul majd ki. Budapest környékén a demonstrációban elsősorban nem munkagépekkel, hanem gépkocsikkal tiltakoznak a résztvevők.

Hétfőn délelőtt folytatódnak az egyeztetések a gazdák és a szaktárca megbízottai között is. Bagi Béla szerint a témák között nem csak a tejágazat gondjainak megoldása szerepel majd, hanem az EU-kifizetések, az áfa-visszaigénylés és a piacvédelem kérdésköre is.

Korlátozzák a gyalogosforgalmat

Korlátozzák a gyalogos forgalmat a 2102-es út fóti szakaszának Budapest felé vezető, a demonstrációval ellentétes pályaoldalán, hétfőtől péntekig 8 és 17 óra 30 perc között. Hasonlóképpen érinti a korlátozás a 6-os és a 4-es számú főutat hétfőn, az 51-es és a 31-es főút egyes szakaszait hétfő és péntek között, a bejelentett demonstrációk időpontjában.

 

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra