2004. január 25. vasárnap 22:14

 

Ungváry Zsolt: Gulliver Hunniputban

 

Hosszú utazásai során Gulliver különös országba érkezett. Ennek az államnak a kormányzati politikusai mind-mind törpék voltak. Kíváncsi kérdésére, hogy mi ennek az oka, azt a választ kapta: ennyire mertek kicsik lenni. De még ennél is érdekesebbet tapasztalt: megmagyarázhatatlan, furcsa szokásokat.

 

A miniszterek például mindennap ötször elmondják, hogy az előző kormány milyen rosszul végezte a dolgát. Ezért el is törlik a megalkotott jogszabályokat, de előbb mindannyian élnek a törvény adta lehetőségekkel, s csak azután helyezik hatályon kívül. Ráadásul ez a törpeség sem mindig működik. Ha idegenbe tévednek, akkor valóban töpörtyűknek látszanak, és akként viselkednek. Odahaza viszont óriást játszanak: szájukat kitátják, karjukkal mindenhova elérnek, és rekedt, nyekergő vonításukkal megpróbálnak mély, öblös hangon zengedezni. Gulliver megfigyelte, hogy rengeteget hazudnak De ők ezt nem így nevezik. (Általában semmit sem úgy neveznek, mint ami.) Ha valaki közülük dúskál a földi javakban, azt vagy letagadják, vagy azt mondják, megérdemelte, mert kiválóan dolgozott. Ha valaki más hitel felvétele nélkül kifizeti víz-, villany- és gázszámláját, ara azt mondják: a kabinetnek hála, kiáradt rá a jólét. Ha mindezt hitelből teszi meg, hogy szegény bankok is némi kamatjövedelemhez jussanak, akkor az illető modern, európai, jó üzleti érzékű polgár. Illetve lakos. A polgár szót nem szeretik. A haza szót sem szeretik. A nemzet szót sem szeretik. A keresztény szót sem szeretik. A keresztény, az nekik tilos. Szeretik viszont a pártfegyelmet. Szeretik a kizárólagosságukat, szeretik a lízingelt ingatlanokat, a VIP-listákat, az állami megrendeléseket. Szeretnek nyaralni, szeretnek utazni: Kubába, Thaiföldre, Rómába. Szeretnek repülővel, feleséggel, média-házaspárral. Nem szeretnek vonattal, busszal, cigánnyal. Nagyon szeretnek feljelenteni. Szeretik Baumgartner Zsoltot. Szeretik a mandulával töltött angolnafilét. És a pénzt. Azt mindennél jobban szeretik.

Gulliver - amikor már kicsit jobban megismerte ezeket az apró lényeket - hitetlenkedve csóválta a fejét: "Sok különöset láttam életemben, de hogy ennyi kretén, dilettáns, alkalmatlan alak vezessen egy országot, azt még soha! Még a Nyihahák földjén sem!"

Mérgében nagyot fújt a törpékre, akik szanaszét repültek a világ négy égtája felé.

 

Forrás: Fényhíd

vissza Vissza a kezdőlapra