Megjelent: 2004.02.15. 22:06:11

Medgyessy beszéd előtt

Baljós jelek

Amikor Medgyessy Péter először alakította át kormányát, kijelentette, hogy ez már a 2006-ig érvényes csapat. Ez után lemondott Csehák Judit, és a baloldal ismét Kökény Mihályban látta a megoldást. Ez önmagában is csapás volt az egészségügyre, de a Csehák-távozás során hangoztatott érv, hogy csak egy évig vállalta, mintha egyenes cáfolata lett volna a nem sokkal korábban kijelentett miniszterelnöki szónak: több változás nem lesz. De lett, mert valahogy előkerült egy Európa-ügyi meg egy esélyegyenlőség-ügyi miniszter.

A sajtó most újabb kormányátalakításról cikkezik. Ezeket az igazmondó Gál J. Zoltán többnyire cáfolni szokta, egészen addig, amíg be nem következnek. Ez történt a pénzügyminiszter csere dolgában is. A hírek azonban Draskovics érkezésén túl más dolgokról is szólnak, arról nem is beszélve, hogy mindkét menetközben kreált tárcanélkülit Európa lapátra tették: május elseje illetve június 13-a után már nem lesznek miniszterek. E híreket viszont a szófélrevivő nem cáfolta, csak olyasmit mondott: majd a Medgyessy beszédből minden kiderül.

Nos, e jegyzet írásakor még nem tudjuk mi lesz ebben a beszédben. Egy azonban már most is bizonyos: ha a miniszterelnök országértékelés címén kormányátalakítás jelent be, az beismerés. Beismerése annak, hogy a kormány nem képes a feladatok ellátására. Azt azonban aligha lehet bebizonyítani, hogy a bajok forrása a kormány "szerkezete". Ha pedig nem ez a baj oka, akkor a kormány bármilyen átalakítása nem lesz képes megszüntetni azt. Sőt: az érintett minisztériumok kapnak vagy fél évre való kifogást, lesz mivel indokolni a teljesítmény hiányát.

Mi meg idézhetjük az agyonhallgatott Rákóczit: Ismét kiújultak a nemes magyar nemzet sebei...

 

Surján László

Vissza a kezdőlapra