2004. február 11. szerda 23:07

 

Kövér László az ország közös dolgainak rendezéséről

 

Orbán Viktor keddi évértékelő beszédéből az az óhaj, szándék csendült ki, hogy az európai uniós csatlakozás előtt néhány hónappal valóban rendezni kellene az ország dolgait - mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szerdán Székesfehérváron.

 

"Egyre több ember, a választók egyre szélesebb rétege igényli, sőt követeli azt, hogy a politikai élet szereplői próbáljanak meg közös nevezőre jutni alapvető, az ország sorsát alapvetően érintő, befolyásoló kérdésekben, ügyekben" - közölte sajtótájékoztatóján a politikus.
Kövér László elmondta: a Fidesz támogatja az ország dolgainak rendezésére vonatkozó kezdeményezéseket.
A politikus hozzátette, hogy az agrárium tekintetében "szkeptikus". "Vajon lesz-e partner, lesz-e kivel összefogni?" - tette fel a kérdést.
Az elmúlt évben, folytatva az előző kormány politikáját, meg kellett volna próbálni feltőkésíteni, felerősíteni, támogatásokkal versenyképesebbé tenni a magyar gazdatársadalmat, de "semmi sem történt" - mondta Kövér László. Hozzátette: a kormány az agrárkerekasztal tárgyalásain is elzárkózott attól, hogy a gazdák legsúlyosabb problémáiról "egyáltalán vitát nyisson".
"Nagyon szomorúnak látom a helyzetet, nem látom a kormánykoalíciót és a kormányt magát késznek, alkalmasnak arra, hogy bármely, az ország sorsát alapvetően érintő (...) területről őszinte párbeszédet kezdeményezzen, (...) elsősorban meghallgassa, nem utolsósorban pedig figyelembe vegye az ellenzék és a szakmákat, társadalmi csoportokat képviselő érdekképviseletek véleményét" - mondta a politikus.
Kövér László elmondta: a Fidesz február 14-ei országos választmánya dönt arról, hogy a párt március 27-én rendkívüli kongresszus tart, vagy a tagok jóval szélesebb körét magában foglaló szövetségi gyűlést hívják össze.
A szövetségi gyűlés a párt alapszabálya szerint "formális döntéshozatali kompetenciával nem bír ugyan, de az újjáalakult, megerősödött szövetségeket sokkal jobban képes lesz reprezentálni, megjeleníteni" - tette hozzá.
Az országos választmány ülése az agrárium helyzetét is elemezni fogja - hívta fel a figyelmet Kövér László.
 

Forrás: MTI
fidesz.hu

 

vissza Vissza a kezdőlapra