2004. február 21. szombat 19:56

Lássunk tisztán

 

A szocialista-liberális kormány és az Európai Unió
Az első két év mérlege

 

A szocialisták és az őket támogató liberálisok előszeretettel állítják be magukat, mint az Európai Unióba való belépés élharcosait, sőt gyakorta kétségbe vonják a polgári oldal európai elkötelezettségét. Itt az ideje, hogy mérlegre tegyük, mit is értek el két éves kormányzásuk alatt.

 

Magyarország gazdasági és szellemi felzárkózása az Európai Unióhoz az elmúlt rövid két év alatt megtorpant. Hazánknak a térség többi államával szemben meglévő előnyei (a piacgazdaság jobb ismerete, a jobban képzett, olcsó munkaerő, a viszonylag elfogadható infrastruktúra és pénzügyi szolgáltatások) elenyésztek. Összekuszálódott az euró-zónához való csatlakozás menetrendje, és nem folytatjuk a geopolitikai helyzetünkből adódó lehetőségek aktív kihasználását sem (gyengült szerepvállalásunk a környező térségben, kiemelten a Balkánon).

 

Az igazi kérdés ma már az, hogy sikerül-e felzárkóznia Magyarországnak Európához, ennek az uniós tagság csak az egyik eleme, és feltétele. A külső források önmagukban nem hoznak megoldást, akkor sem, ha majd nagyobbak lesznek, mint az első három évben. Kulcskérdés, hogy miként tudjuk javítani gazdasági teljesítményünket és lesz-e versenyelőnyünk. A helyzet mára ennél rosszabb talán nem is lehetne. Miközben mindent „tökéletesen” teljesítünk, ami az Európai Unió érdeke, addig, ahol Magyarország kapna jelentősebb pénzbeli támogatást, ott igen jelentős a lemaradás és a tetten érhető a hozzá nem értés.

 

Az Orbán kormány elvezette Magyarországot a csatlakozás záró szakaszáig, a nyitva maradt fejezetekben azért nem tudott megállapodni, mert kemény nemzeti álláspontokat fogalmazott meg. (pl. versenyfejezet). A Medgyessy-kormány felelőssége az volt, hogy a végső tárgyalásokon átvigye az országot a küszöbön, de „megbotlottak”, nem tudták elérni jó eredményt.

 

Az Orbán kormány a közvetlen pénzügyi érdekeltségeken kívül lényegében lezárta az összes fejezetet, sőt ez idő alatt elindult a pénzügyi zárócsomag előkészítése is. Különösen nagy eredmény volt a négy szabadságjog kedvező lezárása. A tőke szabad áramlása kapcsán külön megemlítendő, hogy igen jó kompromisszum született (négy év a letelepedés másodlagos lakásvásárlásra, három éves letelepedéses földvásárlásra illetve hét év a szabad földvásárlásra). Belpolitika érdekből a szocialisták ebben a kérdésben demagóg módon „jobbról előztek”. (Hány ember telepedett le Magyarországon azzal a szándékkal, hogy a belépés után földet tudjon venni? Alig egy-két tucat emberről van szó.)

 

A Medgyessy-kormány elmúlt két éves, az európai integráció területén végrehajtott teljesítményét a következőképpen értékeljük:

 

 

A csatlakozási tárgyalások záró szakasza

 

Az elmúlt két év legfontosabb eseménye a csatlakozási tárgyalások lezárása. Ennek eredménye hosszú évekre meghatározza Magyarország mozgásterét az Unióban. A Koppenhágában lezárt tárgyalások és az ott elért eredmények értékelésének alapkérdése, hogy a tárgyalásokon lehetett volna-e jobb eredményeket kicsikarni az Európai Uniótól vagy sem. A mércét a szocialisták még ellenzékben magasra tették. Az eredmény siralmas, hiszen amiért az Orbán kormányt ellenzékként bíráltak, azt később saját dicsőségükként állítottak be.

 

"Nem képviseli megfelelően hazánk érdekeit a kormány…,hiszen az Európai Unióval folytatott tárgyalásokon nem tudta elérni, hogy Magyarország egyéni elbírálásban részesüljön. Ez vagy azért történt, mert gyenge volt a kormány a nemzetközi tárgyalásokon, vagy azért, mert Magyarország nem adott alapot arra, hogy egyéni elbírálást kaphasson. Éppen ezért elfogadhatatlan az uniós javaslat a pénzügyi támogatásokról." (Medgyessy Péter sajtótájékoztatója brüsszeli látogatása után, 2002. február 3.)

 

"Az elmúlt napokban fényesen kiderült, hogy az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások bizony sajnos a nemzeti érdekek vaskos feladásával, meglepően szolgai módon történtek". (Szanyi Tibor, Kossuth Rádió, 2002. március 27.)

 

Medgyessy Péter azt is kifejtette, hogy „…erőteljesebben kell képviselni a nemzeti érdekeket, mert a támogatások csökkenése rontja hazánk versenyhelyzetét. Reméli azonban, hogy záros határidőn belül sokkal jobb feltételek mellett meg lehet egyezni...Alapos szakértői munkával és kemény, több lábon álló alkutaktikával a pénzügyi korlátok között is sokkal többet kell kiharcolni." (Népszabadság-tudósítás Medgyessy brüsszeli útjáról, 2002. február 1.)

 

Ezek után nézzük a részleteket.

 

Érdekérvényesítés, egyéni elbírálás

 

Az eredmények nem igazolták azt a vélekedést, hogy a kormánynak jók a nemzetközi kapcsolatai. Mint kiderült, sem a nyugatiakkal, sem a Koppenhágában „szétesett” visegrádiakkal nem volt felhőtlen az együttműködés. Pedig annak idején ez volt az egyik legfőbb érvük a jobboldallal szemben. Gyávaságuk, szolga-lelküségük árát vagy már eredetileg is az adófizetőkkel akarták megfizettetni - ez folyik most - vagy nem tudták, hogy mi lesz tárgyalásaik következménye - ami még rosszabb. Ez a hozzá nem értés mindenesetre magyarázat arra is, hogy miért van gazdaságpolitikai káosz az országban.

 

Miért nem sikerült a magyar kormánynak az, ami a többi tagjelölt kormánynak sikerült? Hogyan történhetett meg az, hogy Lengyelország sokkal gyengébb pozícióból indult a csatlakozási tárgyalások során, és mégis sokkal többet ki tudott harcolni, mint mi? Miként lehetséges az, hogy amíg minden egyes lengyel állampolgár 67 eurónyi uniós támogatásban részesül majd a tagság legnehezebb éveiben, addig a magyarokra fejenként ennek alig háromnegyede, 49 euró jut csak majd? (International Herald Tribune) Hogyan fordulhat elő, hogy amíg a Medgyessy-kormány itthon győzelmi jelentéseiben arról beszél, hogy a magyar delegáció úgymond az utolsó pillanatig tárgyalt, addig a nyugati lapok meg sem említik az állítólagos magyar fellépést, és a lengyelek, a csehek, illetve a szlovénok sikereit zengik? (Nyugati sajtóvélemények: "A lengyel parasztok örülhetnek. Ők azok, akik sokkal több pénzt kapnak majd a tagság első éveiben, mint amennyire eddig számítottak. Csehországnak és Lengyelországnak sikerült elérnie, hogy a Strukturális Alapoknak egy részét átcsoportosítsák a kezdeti költségvetési nehézségek kiegyenlítésére". "A szlovén delegáció számtan-művészete: a kompenzációs kosárból Szlovéniának a dán csúcstalálkozó előtt még 135 millió eurót ajánlottak... Végül 250 millió euróban egyeztek meg, ami igen sok a kétmillió lakosú országnak". "A lengyelek nagyobb járulékért harcolnak", "a lengyelek megpuhítása a torta újraszeletelésével")

 

Magáért beszél az a tény is, hogy Magyarország a következő kontextusban jelent meg a Frankfurter Allgemeine Zeitungban: "Miközben a dán miniszterelnök a Leszek Millerrel, Mikulás Dzurindával és a nehéz partnerekkel még egyszer összeült, Kovács László ironikusan megjegyezte: "Ez csak a pszichológiai hadviselés része”.

 

Magyarország tehát nem állt be a nemzeti érdekekért keményen harcoló tagjelöltek, Lengyelország által vezetett csoportjába. S miután a lengyelek és a többiek kikaparták a forró gesztenyét, mi hoppon maradtunk. A jelenlegi kormánypártoknak a nemzeti érdekképviselet csak retorikai szinten létezik, és csakis kizárólag ellenzékben. Kormányra kerülve tevékenységük kimerül a nemzeti érdekek feladásának a hazai közvéleménnyel történő elfogadtatásában. A magyar delegáció valóban utolsóként fejezte be a tárgyalásokat, de az már csak a túl nagy arcvesztés elkerülése érdekében a hazai közönségnek szólt, hiszen valójában az történt, hogy a lengyelek és a többiek lekenyerezése után Magyarország mozgástere a nullára csökkent. A kudarcot egy jól hangzó állítással próbálták ellensúlyozni: "Legyetek büszkék, azért hívták meg Magyarországot az Európai Unióba, mert kiérdemelte a tagságot" (Medgyessy Péter az MSZP OV ülésén). "A csatlakozási tárgyalásokon mindent elértünk, amit el lehetett érni, Magyarország nemcsak jól, hanem jobban csatlakozott" (Kovács László).

 

A Medgyessy-kormány bátortalan, kishitű, a nemzeti érdekérvényesítés fontosságát mellőző, s ezért teljességgel elhibázott tárgyalási magatartása után a kudarc tulajdonképpen nem meglepő. Balázs Péter államtitkár a tárgyalások finisében, az egyik vezető belga lapnak a következőt nyilatkozta: "Nem is a pénzügyi vonatkozás számít. Nálunk az átlagember is tudja, hogy van valami, amiért a magyarok csak 25 százalékát kapják annak, ami a nyugatiaknak 100 százalékban jár. Meg kell tehát nyugtatni őket. Kell egy jelképes gesztus egy konkrét összeg formájában, ami nekünk hozna valamit, az EU-nak nem nagy áldozatot jelentene, de mi megnyugtathatnánk vele a lakosságot.". (Le Soir) Kuncze Gábor az Országgyűlésben pedig nem mást hangoztatott, mint: "Pitiánernek tartom azt a vitát, ami állandóan azon akar méricskélni, hogy éppen mennyit kapunk, még mennyit szeretnénk kapni...Mi szabad demokraták erről azonban nem így gondolkodunk, mert úgy ítéljük meg, hogy értékközösséghez csatlakozik az ország." A „pitiánerek” tehát, úgy, mint a lengyelek és a csehek, akik vették a fáradtságot, hogy pitiáner módon tárgyaljanak, lényegesen jobb eredményeket értek el, mint Magyarország.

 

Közvetlen mezőgazdasági kifizetések

 

"Medgyessy elmondta az EU-vezetőknek: csalódott és megdöbbent annak láttán, hogy az agrár- és régiós fejlesztési pénzekben túl keveset ajánlanak, túl hosszú késleltetéssel. Túl hosszú átmeneti időszakot határozott meg az EU, és nem azonos elbírálásban részesítené a majdani tagállamokat a jelenlegiekkel." (Medgyessy brüsszeli útjáról, 2002. február 1., Medgyessy Péter sajtótájékoztatója brüsszeli látogatása után, 2002. február 3.)

 

Kovács László nyilatkozta októberben: "A  mezőgazdasági közvetlen kifizetésekre tett ajánlat változatlanul ugyanolyan szűkmarkú, mint volt az év elején...Szeretném viszont hangsúlyozni, hogy...ez nem a tárgyalások végeredménye: ez a tárgyalások kiindulópontja...Szó sincs arról, hogy az eszi, nem eszi, nem kap mást elve érvényesülne a tárgyalásokon,...(az unió államai) komoly tárgyalásokra készülnek". (Kovács az OGY-ben, 2002. okt. 29.)

 

Azok a szocialisták, akik korábban gyengének találták a polgári kormány azon álláspontját, amely egyenlő elbírálást követelt a magyar gazdáknak az uniós piacon, most győzelmet kiáltva azt állították, hogy a tárgyalásokon elérték: a magyar gazda az uniós gazdáknak járó összeg első évben 55, második évben 60, harmadik évben 65 százalékát kapja. Azt is állították, hogy ennek következtében tíz évről hat évre csökkent azon átmeneti időszak, amely alatt kiegyenlítődne az uniós és a magyar gazdáknak juttatott támogatás.

 

Ezzel szemben az igazság az, hogy a magyar gazda egy eurocenttel sem kap majd többet az uniós kasszából az eredetileg is felajánlott 25 százaléknál. A Medgyessy-kormány tárgyalásai eredményeképpen mindössze arra kaptunk lehetőséget, hogy ezt az összeget saját pénzünkből kiegészítsük, de azt is csak 30 százalék erejéig. Így jön ki a kormány által említett 55% 2004-ben, és a 100% hat év múlva, amikor a kormány állítása szerint lezárul az átmeneti időszak, pedig valójában akkor még mindig csak 70% lesz az uniós támogatás. Magyarán: engedélyt kaptunk, hogy saját pénzünket elkölthessük, de azt is csak korlátok között tehetjük meg. A nemzeti kiegészítés lehetőség, amelynek a forrásait magunknak kell előteremteni. Joggal merül fel a kérdés, hogy kiktől kell majd pénzt elvonni, hogy azt a gazdáknak odaadhassuk. Ha ez véletlenül mégis sikerülne, egy francia gazda még akkor is két és félszer annyi támogatást kapna tíz év alatt az uniótól, mint egy magyar gazda az uniótól és a magyar költségvetésből összesen. S mivel az uniós belépéssel a magyar piacvédő intézkedések is megszűnnek, a minimum két és félszer nagyobb dotáció miatt sokkal olcsóbban termelő uniós gazdák termékei piacot fognak elvenni a magyar gazdáktól. Nyugati lapok arról cikkeztek, hogy a magyar mezőgazdaság semmilyen konkurenciát nem jelent majd az EU-ban (Die Presse osztrák lap). A magyar gazdák csak jelentős, az egész lakosságot érintő áremeléssel tudnak csak majd védekezni az óriási versenyhátrány ellen. Ez volt a "komoly tárgyalások" eredménye és ezt nevezi a Medgyessy-kormány méltányos megállapodásnak. Ezt a "győzelmet" egyébként valamennyi tagjelölt elérte.

 

Az azonban már semmiképp nem írható az Unió rovására, hogy a 2004-es költségvetésben nincs meg a 30%-os nemzeti kiegészítés fedezete.

 

Mezőgazdasági kvóták

 

Vegyük a mezőgazdasági kvóták esetét, ahol tényleg egyéni elbírálás alapján tárgyalt az unió a tagjelöltekkel. A kvóták esetében azokról a maximális mennyiségekről van szó, amelyeket az egyes tagállamok az egyes termékekből előállíthatnak, s amelyekért a támogatások járnak. Túllépéskor a tagállamok büntetésre számíthatnak.

 

A tej esetében a polgári kormány 2,8 millió tonna évenkénti termelésben kívánt megállapodni az EU-val. Ehhez képest a Medgyessy-kormány már 2,1 millió tonna/évről indult, de arról is lehátrált az utolsó órákban – 100 ezer liternyit engedve –, s így 2 millió tonna évenkénti tejmennyiségről szól a megállapodás. Ez éppen annyi, mint a jelenlegi fogyasztás. Ez pedig nem jelent mást, mint azt, hogy ha egy kicsit is emelkedik hazánkban a tejfogyasztás, importra szorulunk majd. Miközben a magyar delegáció lehátrált az eredeti álláspontjáról, a lengyelek további félmillió tonnát harcoltak ki maguknak az utolsó pillanatokban, összesen 8,5 millió tonnára emelve kvótájukat. Ha a lengyelek ugyanolyan erélytelenül tárgyaltak volna az EU-val, mint mi, ők is csak 7,8-8 tonna/év körüli kvótát kaptak volna, hiszen Lengyelország lakossága kevesebb, mint négyszerese Magyarországénak.

 

A gabona-kvóta esetében a polgári kormány 5,4 millió tonna hektáronkénti terméshozamról szeretett volna megállapodni az unióval. Ez az az engedélyezett maximális gabonahozam, amelyet a magyar gazdák éves termelése minden évben elérhet, s ami után támogatást kaphatnak. Ehhez képest a Medgyessy-kormány 4,73 tonna/hektár terméshozamról állapodott meg Brüsszellel, ami éppen a jelenlegi termelést fedi le, és nem veszi figyelembe a magyar mezőgazdaság növekedési lehetőségeit. A koppenhágai megállapodás tehát a magyar mezőgazdaságot a jelenlegi szinten befagyasztja, és ezzel hektáronként és évente 2600 forintnyi veszteséget okoz a gazdáknak.

 

A szarvasmarha-kvóta esetében a polgári kormány 200 ezer darab/éves álláspontját "sikerült" kevesebb, mint a felére, 94,500 darabra "lealkudni".

 

Védzáradék

 

A védzáradék (gazdasági és biztonsági jellegű veszélyrendszer) révén a tagság után három évig folyamatosan zsarolhatóak és sebezhetőek vagyunk. Ez az ügy is kormány érdekérvényesítési képességének és a visegrádi közös fellépés csődje volt.

 

Lengyelország ügyesebben, a nemzeti érdekek figyelembevételével tárgyalt a tagjelölteket évekre másodrendű tagokká degradáló védzáradékok ügyében is. Sikerült eltöröltetniük a mezőgazdasági import folyamatos figyelését és az esetleges uniós büntetőintézkedések elrendelését. A magyar álláspont ezzel szemben abban merült ki, hogy Medgyessy Péter itthon elmagyarázta, miért van szükség az EU szempontjából a védzáradékokra. "Az a meggyőződésem, hogy Magyarország képes teljesíteni az elvárásokat…Ez egy létező eszköz. Egy tízes bővítésnél érthető..." (Medgyessy Péter az OGY-ben, okt. 29.)

 

Költségvetési kompenzáció: Magyarország egyetlen fillért sem tudott átcsoportosítani a biztos pénz kategóriájába

 

Nézzünk egy másik kategóriát, ahol a lengyeleknek, sőt a cseheknek is sikerült Magyarországnál sokkal jobb eredményt elérnie. A legnagyobb hibát akkor követték el, amikor a lengyelektől (1 milliárd euró) és a csehektől (100 millió euró) eltérően a kormány nem forgatott át kifizetési előirányzatot költségvetési kompenzációba. Ez azért nagy hiba, mert ez utóbbi biztos pénz. A kalkulált lehívási ütemek alapján ezzel a lépéssel a csehek 58, a lengyelek 575 millió euróval segítették meg saját 2004-2006-os költségvetésüket, míg mi ettől eltekintettünk, arra hivatkozva, hogy ez az önbizalomhiány jele (mivel általa bevallanánk, hogy ezt a későbbiekben nem tudjuk megfelelő projektekkel lehívni, továbbá javulni fog az új – idén kezdődő- hét éves költségvetési ciklus tárgyalásánál a magyar pozíció).

 

Kovács László arra hivatkozik, hogy a tagság első három évében 1,4 milliárd eurós többlete lesz Magyarországnak az EU-val szemben. Csakhogy a hazánknak járó uniós támogatások egy nagy része célhoz kötött, pályázatok benyújtását és annak 2-3 éves átfutását igénylő pénzmennyiség. Az 1,4 milliárd euró ráadásul hipotetikus összeg, csak egy jogi kötelezettségvállalás az Unió részéről, hiszen még a leggyakorlottabb jelenlegi tagállamok is csak 80-85 százalékos mértékben tudják kihasználni az ilyen módon rendelkezésre álló alapokat. Nem beszélve arról, hogy a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a belépést követő első években a tényleges kifizetések (payment) messze esnek minden régi tagállam esetében a jogi kötelezettség vállalásoktól (commitment). Ez az oka többek között annak, hogy azóta is „számháború” folyhat, az emberek teljes megtévesztésével. A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy a belépést követő első években a tényleges kifizetések inkább 0-hoz közeli összegeket mutattak. A bővítés pénzügyi vetületéről Brüsszelben kiadott hivatalos dokumentumok szerint maga az Európai Bizottság is úgy számol, hogy a rendelkezésre álló összegek egy része soha nem lesz elköltve (International Herald Tribune). Ezért van annak jelentősége, hogy a lengyeleknek ebből a bizonytalan összegből sikerült átcsoportosítaniuk abba a kosárba, amelyet rögtön a belépés után, teljes összegben és mindenféle megkötés nélkül el lehet költeni. Röviden: gyors, célhoz kötöttség nélküli, biztosan felhasználható pénzt csináltak, a lassú, célhoz kötött és bizonytalan mértékig felhasználható pénzből. Hasonló eredményt sikerült elérniük a cseheknek, akik 100 millió euró értékben harcolták ki ugyanezt. A magyar delegáció pontosan 0 eurónyi átcsoportosítást könyvelt el. Sőt, amint azt Kovács László bevallotta: az EU által az átcsoportosításra felajánlott lehetőséget is visszautasította: "Nekünk fölajánlották azt, amit a lengyeleknek, nem egymilliárdos nagyságrendben, de megfelelõ nagyságrendet elérhettünk volna. Meghánytuk, vetettük a dolgot, nemcsak Medgyessy Péter delegációvezetõként volt ott, de ott volt László Csaba pénzügyminiszter, aki kiváló költségvetési szakember, Németh Imre ott volt, az agrárügyek minisztere, és ott azt mondtuk, tartsunk ki mi amellett, hogy a gazdáknak a támogatást tudjuk növelni, hogy ne legyenek versenyhátrányban, és a költségvetésbe ne csoportosítsunk át." (Kovács László) A lengyel miniszterelnök egy varsói napilapnak adott interjújában a következőképpen beszélt erről: "A három visegrádi partner valóban segített azzal, hogy nem egyezett bele a tárgyalások lezárásába, de e mögött az a megfontolás állt, hogy valamennyien Lengyelországot figyelték, mit sikerül elérnie, arra számítva, hogy mindez rájuk is fog vonatkozni...A visegrádi négyek legutóbbi tárgyalásain – és ezt a lengyel miniszterelnök meglepőnek nevezte – a három partnerország nem helyezett súlyt a költségvetési támogatásra...nem nagyon lelkesedtek azért, hogy a költségvetési átutalások növelésének kérdése bekerüljön a közös követelések közé."

 

ÁFA

 

Azóta lenullázott eredménynek tekinthető az adózás jellegű átmenetek ügye. Részben az Orbán-kormány eredményeit semmisítették meg: a lehetőséget feladva emelték a kemény tüzelőanyagok ÁFÁ-ját 12-ről 15%-ra, sőt a földgáz és áram ÁFA egyéves átmenetét is feladták 2004. január elsején, majd a cigaretta jövedéki adónál is lényegében az új közösségi jogszabály által nyújtott lehetőséget (átmenet 2009-ig) már a belépés előtt nagyrészt felfalta a költségvetés mohósága. Ezeket nem foghatják az Unióra. Nem foghatják az előző kormány tárgyalási álláspontjára a középső kedvezményes kulcs 12-ről 15%-ra történő emelését sem. Ezt az Unió nem kérte, ahogy azt sem, hogy a tagság előtt, 2004. január elsején vezessék be az 5%-os minimális ÁFA kulcsot. Mindehhez azt is hozzátehetjük, hogy a kormány rendszeresen, és előszeretettel hivatkozott minden egyes ÁFA emelésnél az Uniós jogharmonizációs kötelezettségekre.

 

Bel- és igazságügy, határvédelem

 

A lengyelekhez képest másodrangú csatlakozó országgá degradáltuk magunkat Schengen kérdésében is, hiszen nem tudtunk a 2004-2006 közötti időszakra kiegészítő forrást kapni a 147,8 millió eurós eredeti javaslathoz képest, míg a lengyelek külső határarányos 172,2 millióját a koppenhágai tárgyalások alatt megtetézték még 108 millióval, vagyis 63%-kal kapnak többet kilométerenként, mint mi. (A lengyelek kiemelése a többi csatlakozóval szemben ebben a témában aránytalan lehet, azonban a magyar és lengyel párosban nem, tekintve, hogy a két ország határszakasza messze a legnagyobb a többiekéhez viszonyítva). A kormány arra hivatkozik, hogy a felajánlott összeg minden schengeni költségre elég lesz 2006 végéig, ez azonban kétséges, és a gyengeséget leplezi. (Hol van a magyar akcióterv végrehajtása, költségekkel együtt?) Ha ennek a nagyívű magatartásnak az ellenére mégis kell magyar költségvetési pénzeket a schengeni rendszer kiépítésére áldozni, akkor ezt a költségvetés (azaz mindenki) fogja fedezni.

 

Költségvetés

 

A legnagyobb beépített bomba költségvetési oldalon van: míg a fentiekben jelzett módon „leggálánsabban” rontottuk költségvetési pozíciónkat - nem kell több schengeni határrendszerre fordítható pénz, nem kell átforgatott költségvetési hozzájárulás, az egyik legnagyobb agrárszektorral csatlakozó országként elfogadtuk, hogy a közvetlen kifizetések emelését a nemzeti büdzsé oldja meg - addig a befizetéseinknél a többi tagjelölthöz hasonlóan, elfogadtuk: mindenhol fizetjük a teljes összeget. Ez teljes évben (legelőször 2005-ben) kb. 200-220 milliárd forint, beleértve a három év alatt azt a 47-48 milliárd forintot, amit a brit költségvetés helyzetének javítására kell befizetnünk. Érdemes megjegyezni, hogy a négy legnagyobb nettó befizető ország (1 főre jutó euróban számolva) csak a kötelezettség negyedét vállalja, vagyis például Ausztria kevesebbet fizet a brit államkassza megsegítésére, mint mi.

 

Hazánk tehát relatívan - agrárszektorához és schengeni határai hosszához képest - a legrosszabbul jött ki a koppenhágai alkuból. Nem lehet erre magyarázat az sem, hogy az egy főre jutó összegek tükrözik a gazdasági fejlettséget, mivel a szlovénok várható nettó befizetése és tényleges kifizetésének egyenlege egy főre vetítve 2004-ben jobb lesz, mint a mienk. (A máltaiak és a ciprusiak is többet kapnak nálunk, pedig fejlettebb országokról van szó.) Nálunk csak a csehek kapnak 2004-ben és három év alatt összesen kevesebbet, Prága azonban nem kap egyes célzott támogatást, mint mi, mivel nincs schengeni határa (kivéve a repülőtereit) és kisebb az agrárszektor jelentősége is.

 

A tárgyalások záró szakaszában még nem tudtuk, hogy a kormány katasztrofális gazdaságpolitikája következtében mi vár az államháztartásra, de már látható volt, hogy a 2004-es és 2005-ös költségvetés megbillen. Nem lehet ugyanis elviselni azt, hogy az azonnali uniós befizetések - egész éves átlagban kb. 200 milliárd forint - mellett költségvetési közvetlen támogatást csak lényegében 2004-ben kapunk mintegy 155 millió euró értékben (2005-06-ban ez 28-28 millió euróra emelkedett 0-ról a koppenhágai éjszakában). Emellett nekünk kell fedezni a 30-35-%-os közvetlen kifizetési támogatást. (Ez is évente 70-80 milliárd kell, hogy legyen, ráadásul a mezőgazdaságunk olyan anyagi hátránnyal kezd az első két-három évben, hogy ennek a szektornak a túléléséhez is hatalmas költségvetési segítség kellene támogatás formájában a tagság előtt). Ezenkívül a lehívásra várt közösségi támogatások önrészét is nagyrészt a magyar államháztartásnak kellene kigazdálkodnia.

Várható nettó egyenleg 2004-2006 között (1999-es árakon) Koppenhága alapján

 

Ország	Euró/fő
Csehország	78
Szlovénia	125
Magyarország	138
Szlovákia	155
Ciprus	175
Lengyelország	184
Málta	338
Lettország	347
Litvánia	357
Észtország	361

 

 

 

Vissza a kezdőlapra