Megjelent: 2004.03.14. 21:09:22

Ünnepi ajándék

A szavazók már összefogtak

Mintha ünnepi ajándék lenne, az MSZP és a Fidesz szavazói meglepően egyetértenek néhány fontos kérdésben. Például abban, hogy mi a legfontosabb.

Munkahelyteremtés, lakáskérdések, gyógyszer, idősek. A pártközi összefogás csak az ötödik. Ezt az ötödiket csak némi jóindulattal tekinthetnénk Medgyessy javaslatának, a miniszterelnök ugyanis a pártok összefogásának gondolatához menekült, amikor a közös listás ötletével a nemzet nagy nevettetőinek sorába lépett.

A kisebb parlament a hatodik a sorban, bár ebben mind a lakosság, mind a pártok egyetértenek. (Mint tudjuk a baj az, hogy a kevesebb képviselő megválasztásának módjában nincs és aligha lesz egyetértés. A listákat kedvelő SZDSZ és MSZP elvenné az emberektől a közvetlenül általuk választott "saját" képviselő fogalmát. A Fidesz pedig épp ezek számát vagy legalább arányát növelné.)

Visszatérve a mivel kellene foglalkozni kérdésre, szinte megszégyenítő, ahogy leírták az emberek Medgyessy harmadik javaslatát: a köztársasági elnök megválasztásának kérdését még az MSZP szavazóinak is csak 18 százaléka tartja fontosnak. Igencsak kudarcos tehát a három varázs-ötlet. Ezek után logikus, hogy a Gallup megkérdezte az embereket, miként vélekednek a mostani miniszterelnökről.

A további elemzés megismerésére érdemes felkeresni a Gallup honlapját. Jellemtelen. Ezt sem sok miniszterelnökről mondták el, s talán másról nem is joggal.

Szelle György

Vissza a kezdőlapra