2004. március 06. szombat 22:15

 

A gondolatot nehéz szavakba önteni, ha nincs

 

MP ámokfutása és más ügyek

 

Gumicsont

 

A közös európai parlamenti választási listáról, a köztársasági elnök közvetlen megválasztásáról valamint a parlament létszámának csökkentéséről szóló kormányfői javaslatokat a Népszabadság publicistája gumicsontnak minősítette. A cél, hogy az embereket ne a gázáremelés, az otthonteremtési támogatás, a diákhitel kamat, a gyógyszeráremelés, az M5-ös autópálya kivásárlása, vagy a Draskovics-csomag foglalkoztassa. A Medgyessy kormány megszegte a korábbi gáz tarifák fenntartására tett választási ígéretét, sőt a most bejelentett 6.8 százalékos mértékű emeléssel is félrevezette az embereket. Egy átlagos magyar háztartás közel 30 százalékkal fizet többet változatlan januári fogyasztás után, mint tavaly ilyenkor - mondta. Az otthonteremtési támogatásokat pedig úgy sikerült a kormánynak "javítani", hogy csökkentette a felvehető hitel nagyságát, illetve az adó- és kamatkedvezményeket valamint megrövidítette a visszafizetés futamidejét. Róma kenyeret és cirkuszt adott polgárainak. Medgyessy már csak cirkuszra képes. További probléma, hogy semmi nem bizonyos. Miután megmagyarázták nekünk, hogy mennyivel igazságosabb, ha csak kisebb hitelt lehet az épülő lakásokhoz felvenni, most a felvehető hitel megemelését tervezik. Minden változik.

 

D-csomag

 

D-csomag, (D mint Draskovics-209). Ez is változott. Először egy 120, aztán egy 155, végül egy 185 milliárd forintos költségvetési megszorítás készült. Ma sem tudni, mit érint. Az elmúlt hat-hét során csak annyit lehetett megtudni, hogy az egyes minisztériumoktól mennyi pénzt fognak elvonni. Mivel nem ismerjük konkrétan, mi van a számok mögött, így azt sem tudhatjuk, hogy például a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumtól történt 36 milliárd forintos elvonás után befoltozzák-e az utakon télen keletkezett gödröket és kátyúkat.
Elég volt az álproblémák feszegetéséből. A miniszterelnök ne lakossági fórumokon ötleteljen, hanem az emberek mindennapi dolgaival törődjön.
 

 

vissza Vissza a kezdőlapra