Megjelent: 2004.02.25. 12:53:03

Folytatódik a négypárti egyeztetés

Elutasították a Fidesz javaslatát

 Az MDF és az MSZP nem akarja, hogy a tényleges munkát végzők vezessék a listájukat

A találkozón az MSZP-t Kovács László pártelnök, a Fideszt Surján László, az MKDSZ társelnöke, az MDF-et Dávid Ibolya elnök, az SZDSZ-t Pető Iván ügyvivő képviselte.

Surján László sajnálattal állapította meg, hogy az egyeztetésen nem támogatták a Fidesz azon javaslatát, hogy a választási listákon azokat tüntessék fel jelöltként, akik a későbbikekben a tényleges képviselői munkát végzik majd. "Úgy gondoljuk, hogy a választók számára ez tisztább helyzetet jelentene" - tette hozzá. Olyan emberek tesznek választási ígéretet, akiknek előre tudott módon nem lesz módjuk abból egyet is megvalósítani.

A pártok álláspontja sok részletkérdésében közel állt egymáshoz, hogy ebből lesz-e és mikor konkrét megegyezés, arról korai nyilatkozni. Nincs értelme minősíteni a megbeszéléseket, amelyeket a miniszterelnök fél-sikernek mondott, mivel könnyen a félig üres vagy félig tele pohár vitájához érkezhetünk. Az idő majd eldönti, lesz-e és milyen eredmény. 

Az MTI a találkozóról
Magyar Hírlap
Népszabadság
Magyar Rádió

 

 

Vissza a kezdőlapra