2004. január 01. csütörtök 21:50

 

Rétvári Bence OGYIP-elnök közleménye

 

 

"Az Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament (OGYIP) közleménye a fiatalok utazási kedvezményének korlátozásáról

2004. január 1-jétől kezdődően a MÁV Rt. jelentős mértékben korlátozta a 26 év alatti fiatalok vasúti kedvezményeit. Az általuk igénybe vehető 33 százalékos utazási kedvezmény csak pénteken 10 órától vasárnap 24 óráig él. Ezáltal igen nagy teher szakad a nappali képzésből kikerült, de még levelező képzésben részt vevő (konzultációkra járó), vagy kezdő munkavállaló fiatalokra. Ez a korosztály ugyanis még alacsonyabb bérért tud csak kezdő munkavállalóként dolgozni, így méltán tarthatott eddig igényt az utazási támogatásra.

A közoktatásból kikerülő fiatalok számára most már egy lépcsőben megháromszorozódik a vasúti menetjegy összege, míg eddig két lépcsőben, több évnyi türelmi idővel került csak erre sor. Mivel a fiatalok körében igen magas - főleg a friss diplomás - munkanélküliség, ezért különösen hátrányos e korosztály számára a kedvezmény megvonása.

Az OGYIP, mint a korosztály érdekeit védő legnagyobb ifjúsági civil ernyőszervezet, tárgyalásokat kezdeményez a MÁV-val és a GKM-mel a kedvezmény visszaállításának és a részvénytársaság kieső bevételeinek ellentételezése érdekében.

Budapest, 2004. január 1.

Rétvári Bence
OGYIP elnök

Országos Sajtószolgálat

vissza Vissza a kezdőlapra