2004. március 17. szerda 21:15

 

A parlamentből jelentjük

 

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 10. ülésnapja
2004. március 16-án, kedd
Napirend előtti felszólalás

ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Szintén napirend előtti felszólalásra jelentkezett Ékes József frakcióvezető-helyettes úr, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából: "Hírünk Európában" címmel. Öné a szó, frakcióvezető-helyettes úr.

ÉKES JÓZSEF (MDF): Nagyon köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Külügyminiszter úrnak, Kovács Lászlónak szeretném mindenképpen idézni a strasbourgi plenáris ülés folyamatát.

Strasbourgban a múlt héten, 11-én 9 órakor kezdődött az ülés, szomorú volt a világ számára a madridi terrorcselekmény eseménysorozata, és maga az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülése is kellő tisztelettel, nyomatékkal próbálta a világ tudomására hozni, hogy valóban ez a terrorcselekmény elítélendő.

Sajnos, számunkra, Magyarország számára fél 11 magasságában egy nagyon kellemetlen átélést biztosított az Európai Parlament plenáris ülése egyrészt az országjelentéssel kapcsolatos fejezet tárgyalása kapcsán, amelyben Magyarországot az elmúlt 15 év folyamán egyfajta eminens országként próbálták felvázolni, és úgy, hogy a tíz csatlakozó ország közül valóban Magyarország tette a legtöbbet annak érdekében, hogy Európában a demokrácia, valamint az uniós csatlakozás folyamata is ki tudjon szélesedni. Szomorú volt számomra megélni, hogy a német képviselő, amikor ezeket elmondta, akkor felvetette annak a kérdését, hogy Medgyessy Péter miniszterelnök úr a közös lista állításával egyrészt az Európai Unió demokráciába vetett hitét, valamint az állampolgárok szabad választásának a jogát próbálta meg a magyar javaslattal megtorpedózni.

Ehhez hozzátartozik, hogy ezen a napon azért a magyar képviselők számára volt kellemes hír is, hisz az Európai Unió plenáris ülése az észak-déli autópályát 385 igen és 50 nem szavazat mellett elfogadta.

Tisztelt Külügyminiszter Úr! Szomorúan látom azt, hogy az Európai Parlamenten belül Magyarország lobbitevékenysége gyér, gyatra, talán más országok országjelentésével kapcsolatban ezt majd utólag elmondom, nem kívánok dicsérni senkit, de van olyan ország, amely külügyi bizottsági tárgyalásnál hihetetlenül sok lobbiszemélyiséget vitt ki annak érdekében, hogy az ország megítélésének negatív visszhangját valami úton-módon próbálja meg tompítani.

Szomorú számunkra, a 24 képviselő számára, hiszen én a tavalyi év május 21-én és június 15-én a nagybizottsági ülés kapcsán is kértem, hogy a 24 parlamenti képviselővel közösen leülve alakítsuk ki Magyarország alapértékeit, amit a 24 képviselőnek kellőképpen kell képviselnie az Európai Parlamenten belül. Szeretném jelezni, hogy a 24 képviselő tavaly május 3-a óta folyamatosan együtt dolgozik, és számos eredményt tudott elérni. Szeretném mindenképpen jelezni azt is, hogy a kormány álláspontjait nagyon későn kapjuk meg, vagy egyáltalán meg sem kapjuk. Tehát havonta körülbelül 100 témakört tárgyal az Európai Parlament bizottsága, plenáris ülése; sajnos a kormányzati álláspontokat nem kapjuk meg.

Szomorú számunkra az, hogy kaptunk jelzést, hogy a tavalyi évben 27 ország közösen megjelentetett egy könyvet, amely tulajdonképpen Magyarország bemutatását, bemutatkozását is jelentette volna. Sajnos, ez a könyv úgy kezdődik, hogy a magyar történelem ezer évvel ezelőtt kezdődött, elfelejtette magát a honfoglalást, I. Istvánnal kezdődik és nem Szent Istvánnal. Hiányzik belőle a kereszténység felvétele, Árpád-házi szentjeink bemutatása, Szent István, Szent László, Szent Kinga. Hiányzik belőle a nándorfehérvári győzelem, a déli harangszó kérdése. Hiányzik belőle az 1568-as tordai országgyűlés, amely Európa számára nagy jelentőségű volt. Hiányzik belőle a '48-49-es szabadságharcunk; ugyan az osztrákok, csehek, románok megemlítik a saját álláspontjuk szerint. Ugyanígy hiányzik belőle Mohács; ugyan a szlovákok megemlítik a saját álláspontjuk szerint. Hiányzik belőle az, hogy Magyarország 300 éven keresztül védte Európát a törökökkel szemben. És ami nagyon szomorú, Trianonnal kapcsolatban maga a könyv úgy foglal állást, hogy az ország egyharmadát veszítette el.

Tehát olyan információk kerültek be ebbe a könyvbe, amelyek Magyarországnak nem a pozitív megítélését, hanem sajnos ebből adódóan a negatív megítélését vonják maguk után. Szerepel a könyvben egy olyan… - (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) elnézést, elnök asszony, ezt szeretném mindenképpen kihangsúlyozni -, hogy 1938-ban Magyarország alkut kötött Németországgal. Ilyen 1938-ban nem történt, mindössze Magyarország egy adóügyi pótegyezményt kötött Németországgal…

ELNÖK: Frakcióvezető-helyettes úr!

ÉKES JÓZSEF (MDF): …és nem szövetséget kötött '38-ban. Szeretném mindenképpen a külügyminiszter urat kérni arra, hogy az általam felvázoltakkal kapcsolatban…

ELNÖK: Köszönöm szépen. Kérem, fejezze be a napirend előtti felszólalását, tekintettel arra, hogy ötperces időkeret áll az ön rendelkezésére.

ÉKES JÓZSEF (MDF): …tegye meg a lépéseket. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

ELNÖK: Megadom a szót a kormány részéről a külügyminiszter úrnak. Kovács László külügyminiszter urat illeti a szó. Miniszter úr!

KOVÁCS LÁSZLÓ külügyminiszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön a napirend előtti felszólalásának azt a címet adta, hogy Magyarország megítélése Európában, és azt gondolom, ez valamennyiünk számára nagyon fontos kérdés, és nem hiszem, hogy különbség van közöttünk a tekintetben, hogy nem valamennyien Magyarország kedvező, Magyarország pozitív megítélésében lennénk érdekeltek.

Nos, én azt gondolom, ha Magyarország megítélését próbáljuk vizsgálni, akkor érdemes abból kiindulni, hogy Magyarország teljesítette az európai uniós csatlakozás feltételeit. Ezt nem én mondom, nem a kormányoldal mondja, ezt az Európai Unió jelentette ki decemberben, a koppenhágai csúcsértekezleten. És fontos hangsúlyozni azt is, hogy gazdasági mutatóink, bár egyesek úgy látják, hogy ezek egyre töpörödnek, gyakorlatilag csak a munkanélküliség az, amely valóban összetöpörödött, 5,5 százalékra ment le, és ez 15 év óta a legalacsonyabb adat, egyébként a növekedés megindult, a költségvetési hiány csökkenő mértékű, és nem akarom sorolni itt az adatokat, amelyek azt mutatják, hogy a magyar gazdaság kezd talpra állni (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Államadósság!), és megtalálta a hajtóerőket, úgyhogy én azt gondolom, hogy emiatt sincs miért szégyenkeznünk.

Ami az Európai Unió különböző jelentéseit, a Bizottság vagy az Európai Parlament jelentéseit, értékeléseit illeti, ezek fontos jelzést jelentenek, de nem többet, hiszen a dolog eldőlt, Magyarország csatlakozik, Magyarország be fog illeszkedni. Fontos azonban figyelni azt, és ezzel egyetértek, hogy mi az, amit kifogásolnak, mert ellentétben egy korábbi kormánnyal, amely egyszerűen nem vette észre a kritikát, mindig átugrotta, és csak a pozitív oldalakat olvasta, a mondatok pozitív felét, mi a kritikai megállapításokra is nagy figyelmet fordítunk, azokkal van ugyanis tennivaló. A pozitívnak örülünk egy darabig, és aztán a figyelmünket a kritikák kiküszöbölésére fordítjuk.

Nos, ami a belpolitikai indíttatású bírálatokat illeti - mert én azt gondolom, hogy talán nem véletlenül került be a közös listára vonatkozó utalás az Európai Parlament jelentésébe (Közbeszólások a Fidesz soraiból.), és a nagyobbik ellenzéki párt egyik vezető politikusa még azt is mondta ezzel kapcsolatban - ön csak szomorúságról beszélt, képviselő úr, volt aki azt mondta, hogy megszégyenülés érte Magyarországot -, én azért szeretnék ezzel kapcsolatban fölvetni néhány kérdést. Ez a műfaj nem alkalmas a válaszra, de örülnék, ha azért valamilyen módon mégis tudna erről tájékoztatni ön, illetve Szájer József képviselő úr, aki ezt a megszégyenülés kifejezést használta, hogy vajon elmondták-e önök a vitában, hogy mire vonatkozott a közös lista javaslata. Vitatkoztak-e azzal, hogy kell-e aggódni egy javaslat miatt, amely azóta már le is került napirendről? (Közbeszólások a Fidesz soraiból.) Kell-e aggódni egy javaslat miatt, amely nem tűzött ki mást célul, mint azt, hogy a közös lista állításával ne legyen civilizálatlan és éles a kampány, és legyen együttműködés a megválasztásra került képviselők között (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Ellentmondás!), amit ön is fontosnak nevezett, hogy jöjjön létre egy ilyen koordinációs tanács, mert ez volt a javaslat célja. Erről azóta két négypárti konzultációt is folytattunk, és ha esetleg Áder János frakcióvezető úr nem hallotta volna meg, igen, ez után az első után már be is jelentettük, hogy mivel a másik három párt nem ért egyet a javaslattal, az lekerült a napirendről. (Dr. Áder János: Medgyessy Péter nem ezt mondta két nappal ezelőtt, de nem baj.)

Érdemes lett volna talán erre a vitában felhívni a figyelmet. Érdemes lett volna arra felhívni a figyelmet, hogy ez nem veszélyezteti a demokráciát, mert nem igaz az, hogy ez ellentétes lenne a demokratikus választás alapelvével, közös lista létezik, és az nem ellentétes az alapelvekkel, és főleg nem ellentétes az európai polgároknak azzal a jogával - idézem -, hogy képviselőiket közvetlen szavazás útján válasszák meg. Ha megvalósult volna ez a közös lista, akkor is közvetlen szavazással küldenék a választópolgárok a képviselőket az Európai Parlamentbe. Érdemes lett volna ezeket felvetni a vitában, és esetleg védeni a magyar álláspontot, védeni Magyarországot az úgynevezett megszégyenüléstől.

És ezek után már csak arra lennék kíváncsi, képviselő úr, az ön esetében is, Szájer József képviselő úr esetében is és mások esetében, hogy megszavazták-e vajon ezt a Magyarországot megszégyenítő és meglehetősen alaptalan határozati javaslatot. (Dr. Répássy Róbert: Medgyessyt szégyenítette meg!)

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

(ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr…)

vissza Vissza a kezdőlapra