2004. január 10. szombat 23:16

 

Visszásságok a regisztrációs adó bevezetésével kapcsolatban

 

A használt autókat importáló kisvállalkozások több szempontból is diszkriminatívnak tartják a február 1-jén bevezetendő regisztrációs adót, amely szerintük jelentősen emeli a használt autó árát.

 

Fojt Attila, a Rekord Kft. ügyvezető igazgatója mintegy 200 tiltakozó autókereskedő nevében az MTI-nek elmondta: az eredeti tervekkel ellentétben nem az uniós csatlakozáskor, hanem már februártól bevezetik a gépkocsik forgalomba állításakor fizetendő, a fogyasztási adót leváltó regisztrációs adót, amit a Pénzügyminisztérium költségvetési megfontolásokból hozott 3 hónappal előre.

Az új adó legkisebb összege kilencvenezer, a legmagasabb pedig 1,6 millió forint. Amíg jelenleg a jármű műszaki paraméterei alapján, százalékos arányban határozzák meg a fogyasztási adó összegét, addig a regisztrációs adó fix összegű lesz.

Fojt Attila szerint a törvény hátrányosan különbözteti meg a használtautó-importőr kereskedőt és a magánimportőrt. A kereskedőknél a raktáron lévő el nem adott, forgalomba még nem helyezett, de fogyasztási adóval már korábban terhelt autókra február 1-je után meg kell majd fizetni a regisztrációs adót is, a fogyasztási adó visszajár majd, ám például az éves bevalló kisvállalkozások esetében ez akkora forgóeszköz kiesést jelent, ami csődbe viheti e cégeket. A több száz csődbe menő cég miatt lényegesen csökkennek az állami adó- és járulék bevételek - tette hozzá.

A törvénynek több olyan eleme is van szerinte, amely vállalkozói csoportokat tesz tönkre anélkül, hogy a költségvetésnek többlet bevételt okozna. Előzetes számításaik szerint 350-450 személygépkocsit importáló céget, 3-4 ezer foglalkoztatottat illetve ezen cégek 25-30 ezer autóját érinti.

Ezzel szemben nem kell regisztrációs adót fizetni azon autók után, amelyeket a magánszemélyek már korábban behoztak az országba, a fogyasztási adót már megfizették, de a forgalomba helyezés 2004. február 1-jén túlra nyúlik át.

Magyarországon a központosított és az importőröktől független okokból több hónapig elhúzódó vámkezelés létezik, ezért a múlt év végéig importált személygépkocsikat legkorábban csak 2004 február végén lehet levámkezeltetni.

Az importőrök zömében 1996-2000 közötti évjáratú személygépkocsikat importálnak, ezen autók motorja 5-ösnél rosszabb környezetvédelmi besorolásba esnek, amelyeknél az újonnan bevezetett regisztrációs adó és a régi fogyasztási adó között 5-15-szörös különbség van.

Fojt Attila példaként említette, hogy míg egy 1996-os évjáratú 1,6 literes motorral szerelt Opel Astra után fizetendő fogyasztási adó (a vámérték 10 százaléka) jelenleg nettó 40-50.000 forint, addig regisztrációs adója nettó 400.000 forint lesz.

Így az autó eladási ára, fogyasztási adóval számítva jelenleg 1,2-1,3 millió forint, ám február 1-től ez az autó 1,6-1,7 millió forintba kerül majd, amelyet ennyiért már nem lehet eladni.

Ezért a használt autó kereskedők azt kérik a döntéshozóktól, hogy a regisztrációs adó bevezetéséről szóló törvény hatályba lépését az eredetileg tervezett május 1-jére módosítsák, és ha már megfizették az autó után a fogyasztási adót, akkor ne kelljen regisztrációs adót is fizetni.

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra