2004. március 26. péntek 18:26

 

Az európai (és a magyar) baloldal
kereszténydemokrata szemmel

 

Az Európai Néppárt parlamenti frakciójának egyik háttéranyaga világossá akarja tenni többek között az európai polgárok szavazataiért versengő két nagy párt, a kereszténydemokraták és a szocialisták politikája, gondolkodása közötti eltéréseket. A magyar olvasó számára érdemes a hazai helyzet elemzésével kiegészíteni a felsorolást. Tanulságos ugyanis, hogy a magyar szocialisták politikája miben azonos és miben tér el nyugati társaiktól.

Az osztrák Othmar Karas által jegyzet tanulmány kilenc pontban foglalja össze a két nagy politikai család gondolkodása közötti eltéréseket. Ezek többsége inkább hat a belpolitikára, mint az Unióra. A két párt  az Európai Parlamentben nagyon sok kérdésben összefog egymással, az eltérések tehát nem annyira hangsúlyosak. Az európai választásoknak ebből kifolyólag elkerülhetetlenül van belpolitikai vonatkozásuk minden tagállamban.

Elemzésünk nem tekinthető az SZDSZ-MSZP kettős politikája teljes körű feldolgozásának, hiszen akkor számos olyan kérdésre is ki kellett volna térnünk, amely az Európai Unióban fel sem merül. Ezek előrebocsátása után nézzük a Karas féle kilenc pontot.

  1. Inflációt emelő politika árstabilitás és értékálló valuta helyett.
  2. Túlszabályozás és gyakori beavatkozás a gazdaságba a piacban és a versenyben való hittel szemben.
  3. Felülről vezérelt jogrendszer a szubszidiaritással szemben.
  4. A kialakult helyzethez való ragaszkodás a jövő tudatos építésével szemben.
  5. Reformképtelenség a munkaerőpiac rugalmassá tételével szemben.
  6. A dolgok homályban tartása az állampolgárok beavatásával szemben.
  7. Európát kiáltani ki bűnbaknak, akkor is, ha a hibát az ő saját kormányuk tagállami szinten követte el.
  8. Ellenőrizetlen bevándorlás, a határok megnyitása közösen elfogadott menedékjog és a tagállamok igényei szerinti bevándorlási politika helyett.
  9. Túlzó és a gazdasági helyzetet figyelembe nem vevő környezetvédelmi politika a szükséges és lehetséges közötti arányok meghatározásával szemben.

Nézzük ezek után, hogy mi a helyzet ezekkel a pontokkal Magyarországon.

  1. A gazdasági, politikai rendszerváltás magas inflációval járt. Az 1991. évi csúcs után megindult az infláció csökkenése, amelyet a Bokros csomag megtört, s most az MSZP második országlása idején ismét nagyobb a pénz romlása.
  2. A piacban és a versenyben való hit nálunk nagyobb az úgynevezett bal oldalon, mint a polgári pártokban. Nem véletlen, hogy a mai vezetést bankár kormányként emlegetik. Mintha a sok éves tervgazdálkodás után, valamiféle bűntudattól vezetve az MSZP átesett volna a ló túloldalára. Ez azért is nagy hiba, mert a szabad verseny árcsökkentő hatása csak akkor tud érvényesülni, ha a nagyobb jövedelmet ígérő területekre be tud áramlani a tőke. A magyar gazdaság viszont tőkeszegény és ezért szinte mindenütt monopol helyzet alakul mi. Ilyenkor csak az állam fékezheti meg a tőke profit éhségét. Ilyen lépésekkel azonban a magyar baloldal nem szolgál.
  3. A felülről való szabályzás régi reflex. Leginkább a települési önkormányzatok érzik meg, hogy a polgári kormányok alatt szabadabban tervezhetnek, mint ha a baloldal uralkodik. Ennek csak részben a túlszabályozás az oka, nagy szerepe van a gazdasági kényszernek is: a rendelkezésre álló források szűkülnek, így megszűnik az önkormányzatok mozgásköre.
  4. Ausztriában viszonylag erős szakszervezetek gátolják a társadalom átalakulását. Othmár Karas ebből a tapasztalatból indul ki. A hazai szakszervezetek nem jelentenek tényleges erőt és az MSZP kormányt amúgy is a magukénak érzik. Ennek ellenére a jelenséget itthon is meg lehetett tapasztalni, például a Bokros csomag felpuhítása idején, vagy az 1997. évi nyugdíj átalakításkor, amikor az úgynevezett svájci indexálás többlépcsős bevezetésére kényszerítették a kormányt. Ugyanakkor időről időre tesz az MSZP alapvető átrendező lépéseket például a szociálpolitika terén, de nem építi ezeket be egy egységes rendszerbe, nincs javaslataiknak társadalomépítő céljuk, csupán a költségvetés kiadásainak csökkentése a cél. Ha pedig ellenzékben vannak, akkor a "veretes szakszervezetiek" minden igényeinek megfelelően kritizálnak minden átalakítást.
  5. A munkavállalók az idők folyamán olyan jogokat szerezek meg, amelyek megnehezítik, hogy a termelés vagy a kereskedelem gyorsan reagáljon a piac kihívásaira. Gondolhatunk itt a rugalmas munkaidőre, a munkavállalók más telephelyre való ideiglenes átirányítására, a túlmunka szabályozására és sok minden  másra is. Az MSZP ellenzékben mindig harcosan kiáll ezen úgymond vívmányok mellett, kormányon viszont kiszolgálja a versenyképességért aggódó munkaadókat.
  6. Nálunk a polgárok bevonása a döntésekbe, a döntésekhez szükséges ismeretek átadása még sokkal fejletlenebb, mint az Európai Unió országaiban. Ennek oka, hogy nincs illetve igen erőtlen a valóban független közvetítő közeg, a média. Ha a polgári kormány előáll egy javaslattal, akkor mind az ellenzék, mind a sajtó annak vélt vagy valós hibáit híreszteli, a döntés értelmének és várható hasznának tárgyalása nélkül. A szociálliberális kormány baklövéseit pedig mélyen elhallgatják.
  7. Mivel még nem vagyunk tagjai az Uniónak, annak döntéseivel kevéssé lehet mai bajainkat okolni. Gyakori viszont, hogy jogharmonizáció címén terjesztenek be fájdalmas és az Unió által nem is kívánt törvénytervezeteket. A kifele mutogatás már a rendszerváltás előtt megkezdődött, akkor főleg a Világbank és a Valutaalap volt a bűnbak.
  8. Ez a „vádpont” még nem nagyon aktuális Magyarországon, talán azért mert nem vagyunk annyira célország, mint az EU 15 országai. Tény azonban, hogy a szociálliberális hatalom megengedőbb a bevándorlások terén, mint a polgári kormányok.
  9. Ennél a pontnál az embernek először az a kérdés jut eszébe, van Magyarországon kormányzati szintű környezetvédelem? Túl sok hatását nem látjuk. Mégis van már jele annak, hogy ez pont is érvényesülhet nálunk. Évek óta lappangó harc folyik a természetvédelem némely „apostola” és az erdőgazdálkodás illetve vadgazdálkodás között. A jelenség eredendően nem pártpolitikai jellegű, de most mintha az utóbbi ágazatokat tönkretenni hajlandó kiegyensúlyozatlan természetvédelem kapna miniszteriális hátszelet.   

Összefoglalva a fentieket, a nyugat-európai szocialisták kilenc jellegzetességéből négyet az MSZP is fel tud mutatni (1., 3., 4., 7.). A szabad piac támogatásában azonban pápábbak a pápánál, egyenesen a nagytőke kiszolgálónak tekinthetők. A további négy területen a hazai viszonyok fejletlensége miatt inkább csak sejthető, hogy nyugati társaikhoz hasonló hibákat fognak elkövetni.

Hogy megtehetik-e majd, illetve, hogy a magyar társadalom ezeket valóban hibának tartja-e, azt a következő európai illetve magyarországi parlamenti választásokon maguk a választók döntik majd el.

Surján László

vissza Vissza a kezdőlapra