2004. március 26. péntek 23:30

 

Szövetségi gyűlés az Arénában

 

A legszervezettebb politikai erő: lezárul a Fidesz néppárttá alakulása

 

A szombati szövetségi gyűlés a Fidesz néppárttá alakulásának többéves folyamatát zárja le. Ennek eredményeként a Fidesz - "a korábbiakhoz nem hasonlítható módon" - olyannyira megerősödött, hogy nemcsak a közép-európai polgári oldal mércéjével mérve, hanem Magyarországon belül is, a legszervezettebb pártnak tekinthető - jelentette ki Kövér László választmányi elnök pénteken sajtótájékoztatón.

Kövér László a Fidesz néppárttá alakulásának folyamatát ismertetve elmondta, hogy a néppárttá válás elgondolása először 1992-ben merült fel a párt pécsi kongresszusán. Ezt követően - tette hozzá - sikerült megfogalmaznunk azt a programot és értékrendet, amelynek révén lehetővé vált, hogy a Fidesz a társadalom minden rétege és csoportja számára "tudjon olyan programot csinálni, amely potenciálisan korlátlanná teszi azoknak a számát, akik támogatják".

Kövér László szólt arról is, hogy ezek a törekvések 1994-ben gyorsultak fel, és elvezetettek a Polgári Magyarországért című vitairat születéséhez. A vitairat kapcsán kibontakozó vita eredményeképpen - emlékeztetett a választmány elnöke - "azok a politikai szervezetek is társul fogadták el a Fideszt, amelyekkel korábban egyébként az Antall-kormány időszakában ellenzéki magatartást tanúsított."

A politikus azokat az éveket, amikor a Fidesz kormányozhatott úgy értékelte, hogy a Fidesz nem csupán szavakban és programjában tudott néppárt lenni. A Fidesz képes volt arra is, hogy "a társadalom jelentős, egyik korábban nem tapasztalt nagyságú részét is a párt és annak törekvései mögé" állítsa - mondta.
Kövér László úgy véli, a kormányzást követő 2002. évi választás tanulsága az volt, hogy a Fidesz néppárttá válása még nem lezárt folyamat. "Kiderült, hogy néppárttá lenni, akként működni, valóságos társadalmi beágyazottság, széles kapcsolatrendszer nélkül nem lehetséges és ilyen széles kapcsolatrendszert kiépíteni a tagság jelentős megerősítése és megújítása nélkül szintén nem lehet" - jegyezte meg.

Kövér László elmondta, hogy ennek a konzekvenciának a levonását jelentette az, hogy meghirdették a Fidesz néppárttá válásának egy újabb szakaszát. A választmányi elnök egy másik előfeltételnek azt tartja, hogy kiderült, erre fogadóképesség is van a társadalomban.

Közép- Európában és Magyarországon a legszervezettebb

"Öröm az ürömben" - fogalmazott, hogy a 2002. áprilisi "nem várt sokkszerű választási eredmények hatására" a szervezet szervezeti újjáépítése is megindult.
Ennek eredményét a politikus úgy foglalta össze, hogy a Fidesz a "korábbiakhoz nem hasonlítható módon" olyannyira megerősödött, hogy "a közép-európai volt szocialista térségben ma a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség jelenti a legszervezettebb, legstabilabb erőt". Kövér László ennek bizonyítékát - részben - abban látja, hogy Magyarország volt az egyetlen olyan ország, ahol a polgári oldal pártja hosszú időn keresztül stabilan képes volt a parlamenti választásokon igen különböző sikerrel ugyan, de helytállni. A Fidesz azonban - mutatott rá Kövér László - "nemcsak a közép-európai polgári oldal mércéjével mérve", hanem Magyarországi pártokat tekintve is a legszervezettebb. Mint hangsúlyozta, ez "ez a megerősödés azt tartalmazza számszerűen, hogy a Fidesznek körülbelül 25 ezer tagja van és 779 helyi szervezete szerte az országban" - szögezte le.

A Fidesz támogatói köréről szólva kiemelte, hogy nem csak azoknak az együttműködésére számítanak, akik formálisan is beléptek a szervezet soraiba. Rajtuk kívül - elmondása szerint - szövetségesük közé tartoznak azok is, akik ugyan a polgári oldalt gyarapítják, "de sem ma, sem pedig a jövőben nem szeretnének semmilyen politikai szervezet tagjai lenni".
Számítunk azokra is, akik a Fideszen kívüli szervezetekbe tömörültek - tette hozzá, azokra -, akiket "nem kifejezetten szokás" a keresztény demokrata, nemzeti jobbközép pártokhoz tartozónak sorolni".

Félig politikai, félig kulturális

Kövér László a holnapi szövetségi gyűlést illetően tájékoztatott róla, hogy a rendezvényen Fideszen kívüli vendégek is jelen lesznek, "olyan jeles értelmiségiek, akik korábban és most is támogatják a Fidesz - Magyar Polgári Szövetséget". Mint megemlítette, a kulturális élet szereplői közül - többek között - ott lesz Szakcsi Lakatos Béla, Varga Miklós, Balázs Fecó és Komár László. Kövér László mindezt úgy jellemezte, hogy a szövetségi gyűlés félig kulturális, félig politikai rendezvény lesz.
 

fidesz.hu

vissza Vissza a kezdőlapra