2004. február 11. szerda 23:05

 

Kiszámítható gazdasági pályára van szükség

 

A Fidesz szerint a gazdaság szereplőinek reális képet kell kapniuk arról, hogy mi várható a következő években, ehhez pedig egy új gazdasági makropálya tervezése szükséges - mondta Varga Mihály szerdán azon a gazdasági konferencián, amelyet a munkaadói, a kamarai, a pénzügyi és a nemzetközi befektetői oldal részvételével szervezett az ellenzéki frakció.

 

A volt pénzügyminiszter, a Fidesz gazdasági kabinetjének vezetője szerint a kormány által előirányzott gazdasági pálya lassan finanszírozhatatlanná válik. Szavai szerint a működőtőke beáramlása az elmúlt évben alatta maradt a kiáramlásnak, és Magyarország a gazdasági növekedés tekintetében elveszítette vezető szerepét az unióhoz csatlakozó országok között. Hangsúlyozta: a helyzet alakulásában a Fidesz nem tulajdonít akkora jelentőséget a világgazdaságnak, mint a kijelölt pénzügyminiszter, Draskovics Tibor.

Az ellenzéki párt szerint a folyamatok alakításában az állam is igen sokat tehet, többek között stabil, kiszámítható környezet megteremtésével. Varga Mihály közölte: szükség lenne a megtakarítói oldal erősítésére, az elmúlt időszakban azonban számos olyan kedvezményt szüntetett meg a kormány, amely a megtakarításokat ösztönözte. Az Orbán-kormány pénzügyminisztere szerint a fellendüléshez elengedhetetlen az infrastruktúra fejlesztése, és ha más nincs, ebben is az államnak kell szerepet vállalnia.

A politikus fontosnak tartja, hogy a költségvetés sarokszámai a valós folyamatokhoz igazodjanak. Elmondta: az államháztartás hiányának tervezése nem egyezik az IMF előrejelzésével, és az adósságállományt sem megfelelő árfolyamon tervezték.

Áder János frakcióvezető köszöntőjében Magyarország romló külföldi megítéléséről beszélt. Rámutatott: az európai uniós csatlakozásig mintegy 80 nap van hátra, ez alatt kell választ találni arra, hogy a romló gazdasági folyamatok hogyan állíthatók meg, valamint arra, hogy mit kell tenni az integrációt követően Magyarország helyzetének javítása érdekében.

MTI

vissza Vissza a kezdőlapra