2004. június 25. péntek 21:26

 

Fidesz-kiáltvány a fogyatékosügyért

 

A gyógypedagógia helyzete miatt aggódik a Fidesz szakpolitikusa, aki általában az esélyegyenlőség helyzetét sem látja megnyugtatónak.

 

A gyógypedagógusi képzésre költött összeg 2001 óta a felére apadt és ez veszélyezteti azon fogyatékosok esélyeit, akiket a nehéz helyzetbe került pedagógusok segítenének. A normatíva további csökkentését tehát meg kell akadályozni - ismertette Harrach Péter a gyógypedagógia megmentéséért született kiáltványt.

Az Orbán-kormány volt szociális minisztere közölte: a kormány általában vesztésre áll az esélyegyenlőség pályáján, hiszen hangzatos ideológiai megjegyzéseken és ultrafeminista szólamokon túl a területért felelős vezetők érdekérvényesítő képessége eddig nagyon gyenge volt. Ez Harrach Péter szerint igazolja, hogy a jelenlegi kormány kalmár lelkületű, vagyis a gazdasági haszon fontosabb számára, mint az emberek boldogulása.

- A miniszter-asszony távozása után nagy űrt hagyott maga után. Ez az űr nem azért van, mert olyan nagy hiánya keletkezett, hanem azért van, mert nem történt semmi – fogalmazott Harrach Péter. Az esélyegyenlőség nagyon fontos, de nem önálló kormányzati terület. Minden terület intézkedéseiben meg kell jelenni az esélyegyenlőség szempontjának.

A politikus kérdésünkre elismerte, hogy az esélyteremtés nem csak a pénzen, de a társadalmi szemléletváltoztatás sikerén is múlik, ez pedig időigényes feladat.

Harrach Péter ugyanakkor közölte: szerinte minden társadalmi réteg esélyei romlottak az elmúlt években, hiszen csökkent a fogyatékos szervezetek támogatása, a Horn-kormány idején elfogadott esélyegyenlőségi törvényre épülő fogyatékosügyi program időarányos teljesítése pedig csúszik. Ugyanakkor hiányoznak a roma foglalkoztatás növeléséhez és a nők munkapiaci helyzetének javításához szükséges intézkedések - vélte a Fideszes politikus.

 

Kotsis Márk

MR

vissza Vissza a kezdőlapra