2004. június 08. kedd 23:21

 

 Az átlagnyugdíj szinte már a létfenntartáshoz sem elég

 

Az átlagnyugdíj szinte már a létfenntartáshoz sem elég - jelentette ki kedden Esztergomban a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke. "Az idős emberek egyik legnagyobb gondja, hogy az átlagnyugdíj már-már a létfenntartáshoz sem elég" - mondta Aszódi Pál újságíróknak, egy nyugdíjas-fórumot megelőzően.

A nagyobbik kormánypárt képviselőitől visszatérően halljuk, hogy az utóbbi két évben 17 százalékkal nőttek a nyugdíjak, "de sajnos ez, egészen finoman fogalmazva, nem stimmel" - tette hozzá. Aszódi Pál bírálta a gáz- és gyógyszerárak folyamatos emelését, mivel - mint mondta - főként ez a két kiadási tétel értékteleníti el a nyugdíjakat.

"Ma ott tartunk, hogy a 40 ezer forintos havi nyugdíjjal rendelkező sorstársunk éves szinten kap 30 ezer forint emelést, ám a gyógyszerek, a szolgáltatások és az élelmiszerek árának emelése minimum 50 ezer forint többletkiadást eredményez évente. Az igazság az, hogy esetükben nemhogy 13. havi nyugdíjról nem beszélhetünk, hanem még a 12. havit is visszaveszi tőlük a kormányzat. Ilyen körülmények között nagyon nehéz elégedettséget elvárni az uniós csatlakozástól a nyugdíjasok körében. Ugyanakkor a kormányzó pártok rafináltan nyugdíjjuttatást is beiktattak, ami egyértelműen a voksok megvásárlására irányul. Félrevezették a nyugdíjasokat, mert arról 2002-ben nem volt szó, hogy négy évre elosztva kapják meg a 13. havi nyugdíjat és most már azt is legalizálták, hogy minden aktuális választás előtt vetnek egy kis pénzt a nyugdíjasoknak a voksokért cserébe. " - nyilatkozta néhány napja a Nyugdíjastagozat elnöke.

Hibás döntésnek nevezte, hogy a kormány az Európai Unió nyugdíjasainak az idős magyar állampolgárokéval azonos belföldi utazási kedvezményeket adott. Közölte, a kedvezményeket kétoldalú egyezményekben kellene szabályozni a 24 társtagországgal.

Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, a Fidesz-frakció szociális kabinetjének vezetője kijelentette: a szocialisták minden választás előtt egyszeri juttatást adnak a nyugdíjasoknak, "ez pedig nem más, mint mozgósítás, szavazatvásárlás" - mondta. Hozzátette, ez azt a látszatot kelti, hogy "a nyugdíjasok megvásárolhatóak".

vissza Vissza a kezdőlapra