2004. május 20. csütörtök 22:56

 

Hamis beadvány alapján ítélte el a Vasárnapi újságot az ORTT

 

Hamisítványnak bizonyult az a beadvány, amely alapján az Országos Rádió és Televízió Testület elmarasztalta a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorát, Lovas István egyik jegyzete miatt.

 

A Zoltai Gusztáv Mazsihisz-ügyvezető nevével ellátott bejelentést (amely követelte, hogy az ORTT „mondassa le" Kondor Katalint, a rádió elnökét, illetve Lovas Istvánt „azonnal tiltsa el a mikrofon további használatától") a médiatestület nem továbbította a Panaszbizottságra, hanem kiemelt sürgősséggel lefolytatandó államigazgatási vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat lefolytatásával a testület 2003. július 23-i döntésében Mádl András Monitoring igazgatót bízta meg. Az Országos Rádió és Televízió Testület 2003. szeptemberében meghozott döntésében százezer forintra büntette a Magyar Rádiót a Vasárnapi újság június 22-ei adása miatt, amelyben Lovas István Megyesi Gusztávnak az Élet és Irodalomban megjelent, „Most pedig rasszista leszek” mondattal kezdődő, a Nap-keltében is felolvasott jegyzetére válaszolt. A Magyar Rádió az ORTT döntése ellen felebezett, és a fővárosi bíróság megállapította, hogy a Lovas- jegyzet nem sértette meg a médiatörvény rendelkezéseit.

Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz-ügyvezetője elmondta, hogy ő nem adott be a médiatestülethez semmilyen panaszt az említett műsorral kapcsolatban. Megkapta az ORTT-től azt a levelet, amelyen az ő nevét tüntették fel aláíróként. Az a levél egy hamisítvány – szögezte le Zoltai. Megkerestem az ORTT, hogy miért nem értesítettek az eljárásról, és miért nem néztek utána a levél eredetiségének, amire azt közölték velem, hogy nem vizsgálták a levél valódiságát. A beadvány egyébként tele van helyesírási és fogalmazási hibával, se cím, se elérhetőség, egyáltalán semmi hivatalos nincs rajta, ráadásul úgy írták alá, hogy Zoltai Gusztáv alapítványi társelnök – mondta a Mazsihisz-ügyvezetője. Nálunk nincs is ilyen beosztás – fűzte hozzá.

Mivel az ORTT meglepő módon nem értesített az eljárásról – holott úgy folytatták le mintha én lennék a bejelentő – hivatalosan csak kedden szereztem tudomást a levél létezéséről. Az is érdekes, hogy a Magyar Nemzetben megjelent cikk előtt – mielőtt nem hivatalosan értesültem az ügyről – két héttel az ORTT kiadott egy olyan igazolást, hogy semmilyen bejelentés nem érkezett a részemről hozzájuk – jelentette ki Zoltai Gusztáv.

Az ORTT-től többszöri megkeresésünkre sem kaptunk választ, Vékony Éva szóvivő péntekre ígért reagálást az üggyel kapcsolatban.

Forrás: mno
Kisberk Szabolcs

vissza Vissza a kezdőlapra