2004. június 26. szombat 23:48

 

Ingyen tankönyv helyett...

 

Várhatóan 13-16 százalékkal emelkedik szeptembertől a tankönyvcsomagok ára a Tankönyves Vállalkozók Országos Testületének (TVOT) becslése szerint. Hosszabb távon azonban a májusban bevezetett jogdíjfizetési kötelezettség is komoly gondokat okozhat - számol be a szombati Magyar Nemzet.

 

Koller Lászlóné, a TVOT elnöke a lappal közölte: az év elején bevezetett új adótörvényben a kormány a könyvek áfáját nulla százalékról öt, a térképekét és a kottákét tizenöt, az elektronikus adathordozón megjelent tananyagokét pedig huszonöt százalékra növelte, így áruk szeptembertől emelkedik. A testület vezetője a májusban bevezetett új jogdíjfizetési kötelezettség következményeiről szólva megjegyezte: pillanatnyilag ugyan felmérhetetlen, hogy az intézkedés hatására mennyivel nő a tankönyvek ára, de az biztos, hogy az ország jelenlegi helyzete, a szülők átlagjövedelme és az államháztartás hiánya nem bírja el az ebből fakadó többletköltséget.

Két éve Medgyessy Péter a választásokat megelőzően levélben fordult a magyar polgárokhoz, amelyben így fogalmazott: "A Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltjeként személyes felelősséget vállalok azért, hogy kormányunk ingyenessé teszi a tankönyvet az általános iskola első nyolc évében." Szántó Gabriellától, az oktatási tárca sajtófőnöke elmondta: az SZDSZ és a szaktárca mindig is rászorultsági alapon kívánta ingyenessé tenni a tankönyveket, ami már így is a közoktatásban tanuló diákok felét érinti.

 

MTI - fideszfrakcio.hu

vissza Vissza a kezdőlapra