2004. április 22. csütörtök 21:55

 

Kármelita Nővérek Magyarszéken


Április 18-án áldotta meg és szentelte föl Mayer Mihály pécsi megyéspüspök a Sarutlan Kármelita Nővérek most elkészült magyarszéki kolostorát.

A nővérek eredetileg Pécsett laktak, de az ottani kolostor szűknek bizonyult az egyre nagyobb létszámú közösség számára. 2002-ben vásárolták meg a Pécstől 14 km-re, Magyarszék mellett található egykori lovaspanziót, ahová rövidesen elköltöztek. Szükséges volt azonban az eredetileg teljesen más funkciójú épület alapos átalakítása. Ez a munka fejeződött be most az ünnepélyes felszenteléssel.

A nővérek életének középpontja a napi imádság, egyénileg és közösségben naponta kb. 6 és fél órát imádkoznak. Naponta kb. 5 és fél óra kétkezi munkát végeznek, ez biztosítja megélhetésüket is. Többek között ostyasütéssel, állattenyésztéssel, gyertyaöntéssel, egyházi ruhák varrásával, ikonfestéssel és könyvkiadással foglalkoznak.

A volt lovaspanzióhoz tartozó családi házat és a domb tetején álló kis vendégházakat mostantól mindazon katolikusok rendelkezésére bocsátják, akik néhány napra Isten jelenlétét, az ima gyógyító csendjét keresik.

A nővérek istállóból átalakított új kápolnáját Mayer Mihály pécsi megyéspüspök szentelte fel. Az ünnepségen jelen volt Takács Nándor nyugalmazott székesfehérvári megyéspüspök is.

MK

vissza Vissza a kezdőlapra