2004. június 01. kedd 22:31

 

A Nemzeti Petícióban foglaltak a biztonságérzetet adnák vissza

 

Elősegítheti a Fidesz nemzeti petíciója által megfogalmazott célok megvalósulását, ha az ellenzék sikerrel szerepel az európai parlamenti választáson - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kedden Sárváron, nagygyűlésen.

 

"Az egymillió 200 ezer ember aláírását tartalmazó petíció, meg egy ezt nyomatékosító, érzékelhető választási siker már elég kell legyen ahhoz, hogy a kormánykoalíció megváltoztassa eddigi magatartását, és elfogadja (...) az általunk szakmailag kidolgozott javaslatokat" - mondta a volt kormányfő. A petíció nyomán megalkotott törvények "visszaadhatnák" az emberek életének biztonságát - közölte Orbán Viktor. A politikus azt mondta, hogy az előrejelzések szerint a választások után ismét az Európai Néppárt lesz az Európai Parlament legnagyobb ereje. Aki a Fideszre szavaz, az az Európai Parlament legerősebb csoportjába küldi képviselőit. Nekik lesz a legtöbb lehetőségük Magyarország érdekeinek eredményes képviseletére - közölte Orbán Viktor.

 

 A választáson a nemzeti, polgári, keresztény érzelmű és gondolkodású emberek összefogására és együttműködésére van szükség - mondta. "Nagyon fontos, hogy a választási kampány során ne keverjük össze az ellenfeleinket a barátainkkal, (...) és ne cseréljük fel a kalapot harci sisakra, mert a leeresztett rostély mögül nehéz világosan felmérni a helyzetet, és nem vesszük észre, ha felültetnek bennünket a lóra, esetleg fordítva" - jelentette ki a volt miniszterelnök. Orbán Viktor közölte, hogy a június 13-ai szavazással a választók véleményt mondanak a kormány elmúlt két évéről is. "Aki elégedett a kormány teljesítményével, a kialakult helyzettel, az szavazzon a kormánypártokra, aki viszont nem, az támogassa, erősítse szavazatával az ellenzéket" - mondta Orbán Viktor. A volt kormányfő arra buzdította hallgatóságát, hogy minél több embert beszéljenek rá a szavazásra. Ne csak egy másik embert vigyenek magukkal, de hívják fel telefonon, fogják kézen barátaikat és ismerőseiket is! - kérte Orbán Viktor.

 

MTI - fideszfrakcio.hu

vissza Vissza a kezdőlapra